Az élet anya nélkül

17 0 0
                                    

Már egy hete, hogy anya nincs velem. De így sem voltam egyedül. Felicia végig velem volt. Esténként a boxomba hozta a hálózsákot és lerakta mellém. Szorosan hozzámbújt és így aludtunk.

Reggel felkeltem. Majd láttam,hogy Felicia még alszik így megböktem az orromal és a fülébe prüszköltem. Lassan megmozdult  majd kinyitotta szemeit. Puszival köszöntött. Nemsokkal később George lépett be ,hogy Feliciának szóljon menjen be átöltözni. Nekem hozta a reggelit smi széna volt és 3 szál friss ropogós répa.

Reggeli után Samuel jött megvizsgálnu,hogy jól vagyok-e. A vizsgálat után megállapította,hogy egészséges vagyok, de rossz a kedélyállapotom ami anya halála miatt érthető. Szólt George-nak, hogy valamivel próbalja lekötni a figyelmem. Eleget tett a kérésének így elvitt a kovácshoz aki elkészítette életem első patkóját. Fura érzés volt. De hamar megszoktam. Ezután kaptam hámot és vezetőszárat. Bevittek egy pályára ahol egy nő jelent meg. George azt mondta, hogy ő egy lovasoktató és megtanít az alap dolgokra amiket tudnom kell ahhoz,hogy egy nap majd valaki a hátamra ülhessen. Meg kell tanulnom parancsra sétálni,ügetni,vágtatni,galoppozni, akadályt átugrani.

Az első edzés után fáradt voltam. Felicia értem jött és bevitt a karámba. Nem volt kedvem vágtázni. Edzésen eleget száguldoztam. Az oktató megdícsért amiért gyorsan tanulok és kaptam tőle kockacukrot.
Épp a karámban legelésztem amikor szotyi rohant ki. Megint nála volt a labda. Ezúttal nem George-ot zaklatta hanem könnyűszerrel átbújt a kerítés alatt és egyenesen hozzám futott.
Megszaglászott majd barátságosan vakkantott egyet. Letette elém a labdát majd megint vakkantott. Bizonyára érezte rajtam hogy bánatos vagyok így a fejébe vette,hogy felvidít. Óvatosan felvettem a labdát a számmal majd elhajítottam. Szotyi elinallt utána  majd visszahozta. Ez így ment hosszú órákig.

Esteledett. Felicia látta, hogy milyen jót játszottam szotyival. Bevezetett a boxomba, megetetetett, lecsutakolt és megölelgetett. George nem engedte,hogy többet nálam aludjon így bánatosan nyerítettem mikor kiment. Majd hirtelen vakkantásokat hallottam. Szotyi jött be az istállóba. George beengedte mellém. Új barátom úgy döntött mostantól velem alszik ha már Felicia nem lehet itt velem.

Korán reggel arra keltem, hogy Szotyi nyalogatja az arcomat. Szándékában állt felkelteni. Komótosan felálltam egy nagyot ásítottam és kinyújtóztam.
Felicia lépett be kezében ott volt egy ládányi széna tetején pár fincsi répa.
Szotyi kiment reggelizni így ketten maradtunk. Felicia megetetett, megitatott, lecsutakolt majd rámtette a hámot és a pórázt. Újabb edzés következett.

Edzés után ismét a karámba vezettek. Ma már sokkal jobb kedvem volt így vágtáztam kicsit. Szotyi ismét kijött játszani. Ma nem hozta a labdát. Kiváncsi voltam mit talált ki.
Mint kiderült fogócska nevű játékot akarta játszani. Elkezdett ugatni majd körülöttem szaladgált ezzel arra ösztönzött,hogy vágtatni kezdjek. Ő futott utánam majd mikor utolért meghúzta a farkamat innen tudtam,hogy elkapott. Ekkor én vágtáztam Szotyi után és ugyanígy tettem mikor elkaptam. Ezzel elvoltunk egész délután. George bevitt a boxomba ahol már  várt a vacsora. Szépen megettem majd megérkezett új lakótársam Szotyi. Felicia jött be elköszönni éjszakára. Megölelt és lecsutakolt majd a fülembe súgta,hogy holnap nagyon izgalmas nap lesz. Nem mondta el miért így izgatottságal tele aludtam el.

Storm életeWhere stories live. Discover now