Reggel Felicity hangjára keltem meg egy idegen fiújéra. Beszélgettek. Gondolom akkor ő lehet Max. Odajöttek hozzám és hozták a reggelimet is. Mivel hivatalosan még nem találkoztam az új fiúval így kíváncsian szagláltam meg a kezét mikor felém nyújtotta. Jó illata volt és kedvesnek tűnik. Szerintem Felicityvel összeillenek. Megengedtem,hogy megsimogasson. Azt mondta,hogy nagyon szép vagyok. Addig amíg reggeliztem Felicity lecsutakolt és megfésülte a sörényemet és azt mondta,hogy ma elmegyünk kirándulni mert a jövőheti versenyre kell edzeni ugyanis az egy tereplovagló verseny lesz így nem árt ha ismerem a terepet. De nem megyünk ám egyedül ugyanis Max és Angel is velünk jönnek. Ennek nagyon örültem.
Felicity hozta a nyerget és a kantárt meg a zablát és felszerszámozott közben Max ugyanezt tette Angellel.
Mikor végeztünk kivezettek minket és elindultunk egy erdei ösvényen. Felicity vágtába irányított át engem így vágtatni kezdtem. Tetszett ez az erdős kis szakasz néha emelkedőn mentünk néha pedig át kellett ugratnunk pár kidőlt fát. De nagyon élveztem. Az utat Angellel végig beszélgettük. Iszonyat jól érezrem magam. De ahogy elnéztem Max és Felicity sem unatkoztak. Ők is beszélgettek,nevetgéltek.Már órák óta kirandultunk így Felicity elkezdett hazafelé irányítani minket.
Mikor visszaértünk, bevezettek minket az istállóba és leszerszámoztak minket. Mikor kiindultak máe kézenfogva sétáltak ki és az ajtóba megállva csókolóztak. Ennek nagyon örültem hiszen tényleg összeillenek. Ekkor eszembe jutott Angel. Azthiszem szerelmes lettem belé. Olyan gyönyörű. Fényes és hosszú sörény van és olyan kecses. Lehet el kellene mondanom neki,hogy mit érzek. Csak kicsit félek a reakciójától.
YOU ARE READING
Storm élete
AdventureStorm egy istállóba nőtt fel és az ő életéről szól a történet.