All Star

Trans Winter

A/N: Zene: Mikaze Ai (Aoi Shouta) - Trans Winter

- A kérdés már csak az, hogy ti is banda vagytok, vagy... – kezdtem, de még be sem kellett fejeznem a mondatot, már rázták a fejüket.
- Nem, mi nem vagyunk banda – felelte az arcát dörzsölgetve Hachi, majd visszaült a kanapéra.
- Akkor Mayu-san kinek a zeneszerzője volt? – értetlenkedtem, mialatt fészkelődtem egy kicsit.
A kanapé karfája egy ideig kényelmes, de utána nagyon tud nyomni.
- Akemi-chané. Mi csak azért vagyunk itt, mert ide lettünk beosztva – vonta meg a vállát Hikaru, aztán felvette az asztalról a könyvét és kinyitotta.
- Nem mintha mi választhattunk volna... - motyogta az orra alatt Shou, amire persze Hachi azonnal reagált.
- Most miért mondod ezt, senpai? Hiszen én szeretlek – visította, én pedig felnevettem, ahogy Shou összerezzent.
Aztán felhangzott az artikulálatlan, eszement röhögés, mire mind egyszerre nyögtünk fel.
- Ugye nem... – kezdtem, mire Ai-chan csak megsimogatta a karom, majd felsóhajtott, mikor kicsapódott az ajtó és berobbant rajta az elnök.
- Látom, mindenki szeret mindenkit. Nice! – forgott körbe-körbe a teremben, miközben a tanárok is beléptek az ajtón.
Hyuuga-sensei csak sóhajtva vakarta meg a tarkóját, míg Ringo-sensei mosolyogva integetett. Most aránylag normálisan voltak öltözve, semmi agyoncsillámozott estélyi, vagy valami, teljesen normális hétköznapi ruhában voltak.
- Jó napot, elnök úr! – mosolyodott el erőltetetten Reiji, mire az elnök abban a pillanatban előtte termett és az arcába mászott.
- Üdv újra itt, Mr.Kotobuki! Találkozott már a régi ismerősökkel? – kérdezte a vénember, Reijinek pedig az arcára fagyott a mosoly.
- Milyen régi ismerősökkel? – tudakolta halkan.
Az elnök felénk fordította a fejét, aztán mielőtt még meglepődni lett volna időnk, már előttünk állt.
- Mondja csak, Mr. Mikaze, Mr. Kisaragi mikor érkezik? – kérdezte, mire Ai-chan megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs, elvileg lassan itt kellene lennie – mondta.
Az elnök egyetértően bólogatott, aztán a vállamra nézett, ahol még mindig Ai keze nyugodott. Egy pillanatig még szemezett vele, aztán mikor rájött, hogy Ai-chan semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy saját magától elvegye onnan, nemes egyszerűséggel leemelte.
- Mr. Mikaze, való igaz, hogy az itteni szabályok most már nem vonatkoznak magukra, azért szeretném megkérni, hogy a többieket ne kergessék kísértésbe. Köszönöm – mondta, azzal visszaugrándozott a tanárok mellé.

- Szóval, gyerekek, most a régi tanáraitok megtartják a jubileumi koncertre való felkészüléseire vonatkozó eligazításokat! Az A osztályt végzett tanulókat kérem, kövessék Ringo-senseit! – mutatott heves gesztikulációk közepette a nőre, mire ő még hevesebben kezdett integetni. – Az S osztályt végzett tanulók pedig Ryuuya eligazítását fogják hallgatni! Legyetek jók! – mondta, aztán felénk dobott egy csomagnyi konfettit és eltűnt.
- Nekem is megtaníthatná ezeket a trükköket – dünnyögte az orra alatt Hikaru, majd felállt a fotelből.
- Rendben, aki velem van, az jöjjön ki az udvarra! Olyan szép idő van, muszáj megnéznem a kertet! – lelkendezett Ringo-sensei, majd kiment az udvarra.
- Ezek szerint mi maradunk – állapította meg Hikaru, majd visszaült a fotelbe, és újra olvasni kezdett.
- Hol van Camus és Kurosaki? – nézett végig rajtunk Hyuuga-sensei.
Közben Ai-chan, Reiji, Otoya valamint Hikaru és Masakazu – ez utóbbi azért sem, mert nem volt jelen – kivételével az összes kouhai elhagyta a termet. Azért az meglepett, hogy Ai-chan is az A-ba járt...
- Itt vagyok – mondta Ranmaru, miközben egy félig – szerintem – megevett csirkecombbal a kezében megjelent.
- Jellemző, még mindig ugyanolyan kulturálatlanul eszel, mint három hónappal ezelőtt – hallatszott Camus gúnyos hangja a lépcső felől, mire visszanéztünk.
Közben Masakazu is visszatért a konyhából, és értetlenül nézett ránk.
- Hova lettek a többiek? – tudakolta, mire Shou-chan leintette, mert Hyuuga-sensei a két ex-senpait tette helyre, akik szokás szerint összekaptak.
- Milyen kár, hogy Ai-chan lelépett – sóhajtotta Ren, miközben a karfára könyökölt, amin időközben helyet foglalt.
- Ja, így nincs, ki a közvetítőjük legyen – motyogtam.
Masakazu szó szerint levetette magát a kanapé felém eső részére.
- Szóval, mi is a neved? – kérdezte tőlem, mire ráemeltem a tekintetem.
Tényleg elképesztően zöld szemei voltak. A hangja egy kicsit hasonlított Tokiyáéra, de az életemet mertem volna tenni rá, hogy amúgy cseppet sem hasonlít senpaiára. Már csak a többiekből kiindulva sem. Mikor mi voltunk kouhaiok, az elnök már akkor is nagyot aratott a válogatáskor, de most sikerült a tökéletes ellentéteket megtalálnia. Elég, ha már csak Renéket megnézzük. Ren tipikus nőcsábász, és kétlem, hogy valaha két oldalnál többet elolvasott egy könyvből, míg Hikaru már látszatra is falja a könyveket, és szerintem nem épp azért él, hogy lányokat szédítsen...
- Yori – feleltem.
Már nyitotta volna a száját, hogy feltegye a következő kérdését, mikor Hyuuga-sensei lezártnak tekintete a Ranmaru és Camus közti vitát, és ismét elénk állt.