All Star

Setsuko Jun

Miközben a taxiban zötykölődtünk, Hikaruval egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Én a telefonom nyomkodtam, ő pedig a szöveget tanulta. Általában nem szerettem, ha csönd van körülöttem, de most valahogy jólesett. Fárasztó volt a fotózás, ráadásul éhes is voltam. Valahonnan szereznem kellett valami kaját...
- Yori-chan! Yori! – rázott fel a fiú hangja a gondolkodásból, mire felkaptam a fejem.
- Mi az? – néztem rá, és meglepetésemben félre is nyomtam, így a karakterem ugrás helyett előrerohant. – Basszuskulcs, meghaltam! – kiáltottam fel, mikor ismét a telóm képernyőjére néztem.
- Yori, megérkeztünk! – szólt rám ismét Hikaru, mire én észbe kaptam, majd kipattantam a taxiból. Fizettünk, miután a kocsi azonnal elhajtott, mi pedig lassan elkezdtünk felvánszorogni a lépcsőkön. Csak tudnám, minek ennyi lépcső a stúdió elé...

- Tényleg, Yori-chan, neked miért is kellett idejönnöd? – tudakolta Hikaru, mikor végre beléptünk az épületbe. Én persze azonnal a büfé felé vette az irányt, ő pedig vakon követett.
- Az új dalom videoklipjében lesz egy olyan rész, ami itt játszódik, azt most fogjuk felvenni. Azt kérem – mondtam a lánynak, aki a pult mögött volt, mire ő bólintott, majd hátrafordult, hogy levegye a polcról a szendvicset. – Köszi – mosolyogtam rá, majd a kezébe nyomtam az összeget, aztán Hikaruval az oldalamon elindultam a lifthez.
- Melyik dalhoz? – kérdezte, miközben megnyomta a gombot.
Közben én kibontottam a szendvicset és beleharaptam. Néha életmentő tud lenni még ennyi is. Amúgy is mindig azzal nyüstölnek otthon, hogy eszek-e rendesen, én meg mindig azt mondom, hát persze. Ennék én, ha lenne rá időm!
- Days of Dash. Ma csak így vesszük fel, mert Jun csak este érkezik, de ő fogja megrajzolni a háttérre a dolgokat, így őt muszáj megvárnunk – magyaráztam, mialatt kinyílt az ajtó, mi pedig beszálltunk.
- Jun a... - kezdte a mondatot, de nem bírta a befejezni, helyette inkább csak kérdőn nézett rám.
- Az öcsém – segítettem ki, Hikaru pedig bólintott.
A lift egy apró csengetéssel adta tudtunkra, hogy megérkeztünk, majd rögtön ki is nyílt az ajtó.
- Ah, sziasztok! – vigyorgott ránk a láda mögül Hiro-kun, miközben félreállt, hogy ki tudjunk szállni.
- Szia, Hiro! Már megint cipekedsz? – kérdezte Hikaru mosolyogva, miközben a zsebébe süllyesztette a szövegét, mert ezek szerint már biztos volt benne, hogy megtanulta.
Nekem is jó lenne hasonlóan jó memória. Nem kéne folyton Ai-chan szidásait hallgatnom, hogy tanuljak már végre, mert mindig el vagyok maradva. Ez mondjuk, igaz is volt, de akkor is!
- Valakinek ezt is meg kell csinálnia, szóval nagyjából tíz perc, és kezdhetjük. Yori-chan, Yamada-san beteg, így ma én helyettesítem őt. Az nagy baj lenne, ha előbb lerendeznénk Hikaru felvételeit, aztán térnénk rá a videoklipre? Most úgyis csak azt nézzük meg, hogy hangzik az ének és a végleges zenei aláfestés a felvételen. Ez maximum egy óra, ha valami baj van közben, akkor másfél – magyarázta a fiú, mire én csak bólintottam, mivel tele volt a szám. – Rendben, akkor addig menjetek be a terembe, én is mindjárt jövök – vigyorgott, majd beállt a liftbe és eltűnt.
- Mehetünk? – tudakolta Hikaru, én pedig ismét bólintottam.
Ő kinyitotta a terem ajtaját, és beengedett maga előtt, majd be is csukta.
- Zavar, ha itt vagyok közben? – kérdeztem, miközben ő lepakolt az egyik székre.
- Nem, dehogy, csak nyugodtan – mondta.

Teljes csönd. Totális, nyomasztó csönd! Ha ez így megy tovább, biztosan megőrülök! Már kezdtem megunni a játékot, Hikaru pedig még mindig olvasott, így nem sok esélyt láttam a beszélgetésre. Reménykedve néztem az ajtóra, hátha attól Hiro-kun hamarabb visszaér, bár erre nem sok esélyt láttam. Ám a legnagyobb meglepetésemre azonnal kinyílt az ajtó, és belépett rajta a fiú.
- Bocs, hogy késtem, kezdhetjük? – csapta össze a tenyereit lihegve, mire Hikaru becsukta a könyvét, és bólintott, aztán beállt a fülkébe. Lehet, hogy ez a nézés tényleg működik?
- Oké, figyelj, most csak az éneket fogjuk összeilleszteni a zenével, a háttérvokált meg az ilyeneket majd a legközelebbi alkalommal – magyarázta a srác, miközben a nyakába vette a fejhallgatót.
- Viszont, akkor most nem lesz olyan komolyabb felvétel? – tudakolta Hikaru, miközben igazgatta egy kicsit a fejhallgatóját, hogy ne nyomja a szemüvegét.
- Ha úgy érted, hogy a végső felvétel, meg ilyenek, akkor nem. A rövid verziót, amit reklám céljából fogunk csinálni, azt is csak legközelebb fogjuk rendesen felvenni meg összevágni – magyarázta a srác, Hikaru pedig bólintott.
- Jó, oké – mondta, majd felnézett.
- Akkor, három, kettő – számolt vissza Hiro-kun, majd elindította a felvételt, a fenti tábla meg azonnal átkapcsolt a „Recording" feliratra.