Rajongómnak

2.

-Kérlek, ne hagyj el-néztem könyörögve Elliere.

-Shawn, nekem ez már nem megy-nézett rám, majd indult volna, ha én nem rántom vissza a derekánál fogva. Mélyen a szemembe nézett. Próbáltam kivenni belõle megbánást, szomorúságot vagy valami hasonlót, de egyiket sem sikerült. Ez a lány tényleg nem bánja, hogy szakít velem. Talán nem is szeretett, hanem csak a hírnév gyarapítás miatt volt velem. És én még írtam róla egy dalt! Egy kibaszott dalt, amit a közö9nség imád!

A There's nothing holding me back volt az elsõ olyan számom, aminél elmondtam, hogy ki az a lány, akirõl szól. De a késõbbiekben megbántam. Egy nagy hiba volt az életemben, de hiszek abban, hogy minden okkal történik. Valaminek, csak késõbb jövünk rá az okára. Az a késõbb lehet napok, hónapok, évek. Ezt mind az idõ múlása határozza meg.

Mióta szakított velem Ellie azóta nem volt barátnõm. Nem voltam együtt senkivel se és mivel híres vagyok, nem is hiszem, hogy ez egyhamar sikerülni fog.

A 2018-as turném kezdetét vette. Utazgatunk mindenfele. Mindegyik koncertemet különlegesnek tartom. Még nem találtam kedvencet. Habár ráér, hiszen még maradt még egy pár hely, ahova el kell mennem. Köztük volt Magyarország. Ezen a helyen sosem jártam még. Eddigi énekesektõl, csak jót hallottam vissza, szóval lehetséges, hogy nekem sem lesz más a véleményem.

-Shawn, te jössz!-szakított ki Andrew hangja a gondolataimból. Bólintottam, majd felmentem a színpadra.

Augusztus 12.

Hajnalban leszállt a repülõgépem Magyarországon. Repülõtere nem igazán tért el a többitõl, talán csak abban, hogy itt kevesebb a néger és a sárga bõrû. A gitárjaimat toltam, Andrew a bõröndöket húzta Josh-sal együtt.

A hálom hatalmas volt. Kaptam egy francia ágyat szerencsére most kivételesen nem Josh-sal, mert a múltkori szállast lekéstük és egy ágyba kerültünk.

-Josh gyere siessünk! Lekéssük az egészet!-kiáltottam oda drága haveromnak, ki a böröndökkel szenvedett.

-Ha esetleg te is segítenél, előbb odajutnánk-hördült fel a három csomagot cipelve. Valamennyire igaza volt, csak annyira kipihentem magam, hogy lusta voltam segíteni.

-Tudod, hogy mennyire fáradt vagyok-néztem rá "boci szemekkel", ami általában mindig hatni szokott, főleg lányoknál, de valamiért rá sosincs hatással. Megforgatta a szemeit, majd tovább szenvedett a bőröndökkel.

Olyan fél órát késtünk az nap a recepciónál, így előbb lefoglalták az egyik szállásunkat, így egy szobába kerültünk. Nem kell aggódni nem történt semmi olyan :D.

Délután, mikor már kellőképpen kipihentem magam, kisétáltam az erkélyre, ahol nagyon meglepő látvány fogadott. Több ezer ember egy helyen. Ilyen meg sose volt. Legalabbid nem ennyi, mint ami itt Pesten fogadott. Igaz, hallottam már arról, hogy a magyarok ha valakit szeretnek, akkor tenyleg szeretnek es ki is mutatjak, dehogy ennyire?

Másnap ki is raktam instára, hogy lemegyek hozzájuk, de a testőrök nem emgedték. A koncert előtt bocsánatott is kértem, hogy nem tudtam lemenni es soha többé nem igérek olyat, amit nem tudok betartani.

Pár perccel előbb mentem fel a színpadra, mint ahogy kellett volna, de nem érdekelt. A nevemet kiálltották. És a színpad mögül hallva, becslésem szerint lehettek vagy százan, de mikor felértem a színpadra, meg döbbentett az a látvány ami fogadott. Nem több száz, de nem is több ezer, hanem több százezer ember fogadott. A kezek a magasbaés mindenki énekelte velem a TNHB-eket. Soha nem láttam ennyi embert egy helyen és ezt meg is említettem két szám közt. A rajongóim síkitoztak. Én meg jól éreztem magam a börömben. Egyszerűen ez más volt, mint a többi koncertem. Valamiért különbözőtt a többitől.

-Köszönöm-búcsúztam el végleg, majd lementem a színpadról.

Hola.

Na megjöttem. Bocsi a rövid részért, meg a kimaradásért, csak nimcs ihletem és a suli is bezavar :(. De igyekszem, ahogy tudok.

Szere van💞

Ui: kommenteket kaphatkm? :D