A félénk lány - ✔ (Javítás alatt)

2.fejezet

– Alicia, siess már! – hallottam meg Micah türelmetlen hangját, miközben az ajtómon dörömbölt.

– Megyek már! – kiabáltam, felkaptam a vállamra a kistáskám.

Még egyszer végignéztem magamon az egészalakos tükrömben. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy elfogadhatóan nézek ki kiléptem a szobámból. A bátyám megunva az ajtóm püffölését, a szemközti falnak támaszkodva meredt a telefonjába.

– Na végre! – mondta megkönnyebbülve felnézve telefonjáról. Jó alaposan végigmért, amit nem értettem. Nálam akkor telt be a pohár, amikor tekintete kissé elkalandozott dekoltázsomon.

– Micah! – szóltam rá idegesen. A fiú feleszmélve bambulásból ellökte magát a faltól.

– Bocs, csak már egy hete nem voltam csajjal – mondta, miközben egy nagyot nyelt. A szemeim forgatva jeleztem azt, hogy mennyire nem érdekel. Látszott rajta az idegesség. Megértem őt, hiszen én is az voltam.

Mivel a bátyám nem akart egyedül elmenni a randira, ezért összedobott egy dupla randit, de számomra ez olyan volt, mint a vakrandi, mivel nem tudtam a másik személy kilétét.

– Nem értem miért kell ez a dupla randi – mondtam a fejem ingatva.

– Mert nem akarok semmit sem elrontani – mondta egy vállrándítás kíséretében.

– Szerintem pont ezzel a dupla randival rontod el az egészet – mondtam duzzogva. Micah csak kinevetett, majd karon ragadva húzott maga után, hogy menjünk már.

– Amúgy is... bírni fogod a srácot, mellesleg ismered is – mondta, a fejét felém fordította, majd rám kacsintott.

– Még inkább elment a kedvem. Tudod jól, hogy nem szeretek a barátaimon és rajtad kívül mással csevegni – mondtam, a hangom enyhén hisztérikus volt. Micah hirtelen megállt, és szembe fordított magával, mire értetlenül meredtem rá.

– Kérlek ne légy ennyire visszahúzódó és próbálj meg ellazulni – mondta lágy hangon, közben egy halovány mosolyt küldött biztatásként felém. Egy nagyot sóhajtva megadtam magam, nem lehet belőle akkora nagy baj.

– Jó – mondtam felemelve megadóan mindkét kezem. A bátyám arca csak úgy ragyogott az örömtől. Hirtelen annyit éreztem, hogy erős kezével magához ránt, és szoros ölelésbe von.

– Köszönöm, húgi. Ígérem, nem bánod meg – motyogta a hajamba.

– Remélem – suttogtam. Nagy szerencsémre nem hallotta meg. Nyilván el volt foglalva a saját gondolataival. Soha nem hittem volna, hogy egyszer majd randizni fogok. Főleg nem egy olyan személlyel, akit valóban ismerek.

Nagy szerencsémre nem valami csicsás étterem felé tartottunk, hanem egy nyugodtabb helyre. Egy kis tó felé, ahol piknikezni fogunk, négyen.

Útközben felvettük Micah partnerét, aki első látásra nagyon szimpatikusnak tűnt, de amikor neki állt saját magáról áradozni, akkor azonnal elment tőle a kedvem. Egész úton hátul meghúzódva figyeltem a mellettünk elsuhanó tájt.
Egész idő alatt ideges voltam, nem tudtam, hogy ki lesz a másik személy. Micah se mondott el semmit. Mondjuk belőle soha senki se tudna kiszedni információkat.

– Igaz, Alicia? – hallottam meg Micah hangját. Értetlenül kaptam a fejemet rájuk. Bátyám a visszapillantóból fürkészte arcom.

– Öhm... Persze – mondtam idétlenül bólogatva, hiszen fogalmam se volt, miről volt szó. A bátyám és a csaj hangos röhögésben tört ki.

– Mi az? – néztem kissé idegesen rájuk.

– Semmi – mondta Micah a fejét csóválva, majd tekintetét újra az útra szegezte.
Az együtt töltött további idő szép csendben telt.

A kocsiból kiszállva tátott szájjal néztem körbe. A hely gyönyörű és nyugodt volt. Kár, hogy eddig még tudomásom se volt erről.

Hosszú órákon át tudtam volna figyelni, és hallgatni ezt a kellemes csendet.

– Na tetszik, húgi? – lépett mellém Micah, a kezében egy piknik kosár volt.

– Nagyon – kúszott széles mosoly ajkaimra.

– Akkor jó – mosolyodott el ő is. – Gyere Lily segíts nekem - szólt oda ezek szerint Lily-nek, aki még mindig a kocsiban üldögélt. Időközben megérkezett egy fekete sötétített ablakos autó. – Na végre – hallatott Micah egy megkönnyebbült sóhajt, mintha teher lennék számára, amitől minél előbb meg akar szabadulni..

– A kedvességed, drága bátyám határtalan – mondtam szarkasztikusan széttárva karjaim.

– Tudod, hogy szeretlek – mondta hízelegve, hátha megenyhülök kicsit.

– Érzem is – forgattam meg szemem.

Hallottam, ahogy kinyílik a fekete autó ajtaja, mire abba az irányba kaptam a fejem. Szívem az izgatottságtól már a torkomban dobogott. Csak vártam a szám szélét harapdálva idegesen, hogy kiszálljon az illető a járgányából.

Amikor megpillantottam sötét barna, oldalt nyírt haját, egyből tudtam, hogy ki az, de mégsem voltam képes felfogni. Azt hittem ez csak egy álom és nem akartam, hogy bármelyik percben felkeljek. Csak álltam bambán bámulva Őt. A kocsiajtót maga után becsapva intett a bátyámnak, ügyet sem vetett rám, amit már megszoktam, de mégis nagyon szarul esett. Kicsit elszontyolodva sétáltam a társasághoz, ahol már nagyban folyt a jókedv, de nélkülem.

– Ő itt Alicia, a húgom, de már találkoztatok – mondta a bátyám rám mutatva, mire kissé zavarba jöttem.

– Jah, tudom ki ő – mondta összeszűkített szemekkel nézve rám. Tekintetéből csupa veszély, és elszántság tükröződött, ami folytán kissé összerezzentem.

– Mi most magatokra hagyunk. Kicsit... jó inkább nagy dolgunk akadt – mondta a bátyám, fülig érő vigyorral az arcán rá nézett Lily-re, mire a lány elkezdett kuncogni. Ügyet sem vetve rájuk néztünk még mindig mélyen egymás szemébe, ami folytán a levegőt egyre gyorsabban kapkodtam, és a pulzusom is az egekbe szökött. Olyan érzés fogott el, ami eddig még soha. Egyben volt ijesztő, mégis oly megnyugtató.

Aries gyorsan elkapta rólam tekintetét, majd elővette a telefonját, s belemerült.

– Pazar – motyogtam, miközben lehuppantam a fűre. A nap sugarai lágyan simogatták fedetlen testrészeim, miközben a kissé nagyra nőtt fű bokám csiklandozta. A nagy csendet Aries telefonjának hangja zavarta meg. A fiú szitkozódva és egy kis hezitálás után húzta el mutatóujjával a felvevő gombot. Nyilván nem kívánt személy kereste őt.

– Szia Kicsim – szólalt bele lágy hangon a készülékbe, én pedig értetlenül meredtem rá. Barátnője van? – Nem... épp a haverokkal vagyok. Hogy hol? Ne már, ne legyél ilyen. Nincs senkim. Én... – kezdte volna el, mikor a csaj megszakította a vonalat, én pedig lemondóan kezdtem el bámulni a tavat. Hiszen olyat szerettem, aki észre sem vesz. Jelentéktelen voltam a számára, csak egy mellékszereplő az életében, aki egyáltalán nem számít.