- Miért nem akarsz elengedni? - kérdeztem nagyot sóhajtva. A kanapén ültem, a fejemet hátravetettem, így nem láttam az arcát, csak hallottam, ahogy sürgött-forgott körülöttem.
- Mert szeretlek - felelte egyszerűen.
- Ne tedd - mondtam határozottan és egyfajta élességgel a hangomban.
- Elég legyen már - csattant fel és a tárgyat, ami épp a kezében volt, erősen az asztalhoz csapta. - Elegem van a szavaidból.
- Akkor engedj el - vontam vállat, mintha semmiség lenne, pedig belül haldokoltam az ostobaságom miatt. Nem akartam, hogy elhagyjon, mert hiába küzdöttem, mégis szerettem őt.
Szótlanul szobrozott az asztal mellett. Vállai remegtek, kezein kidagadtak az erek.
- Jó - suttogta és elemelte a kezét a fától. - Feladom. Nem fogok könyörögni érted.
- Rendben - biccentettem.
És kiment a szobából.
Fojtottan sziszegve kaptam a kezemet a szememhez és töröltem le az arcomat maró könnyeket.
- Sajnálom. - Ezt is tönkretettem.
Megkönnyebbülés helyett fájdalom uralkodott bennem.
Végül is...
A fájdalmat ismerem és szeretem, azaz minden rendben.
VÉGE
KÖSZÖNÖM.
YOU ARE READING
sajnálom ✓
Random„Rájöttél, hogy gondolkozni annyi, mint szenvedni; intelligensnek lenni annyi, mint boldogtalannak lenni. Sajnálom, hogy megfeledkeztél a harmadik alapigazságról: a szenvedés az élet sója, nélküle nem is tudnánk emberien élni." Oriana Fallaci baj va...
