Apám Karmaiban

Új apa?

Álom:

-Hol vagyok? -kérdezem miközben felállok. Egy üres teremben találom magam. Itt sétálgat pár ember. Fekete köpeny van rajtuk. Ilyen nekem is kell. Mindedj. Odamegyek hozzájuk.
-Elnézést kérek. Meg tudná mondani valaki hogy hol vagyok?
-Ez nem embernek valóhely fiatalúr. Jobb ha elmész innen jó messzire! -szólal meg egy mély hang mögöttem hirtelen egy másik teremben vagyunk. Megnézem ki szólt de nem látom. Igazából semmit sem látok. Korom sötét van. Mászkálok itt összevissza, de sehol semmi. Tapogatom a falat villanykapcsolót keresve. Óh talán ez az. Meghúzom. Igen. Megfordulok.
-Ááá!!! Ez mi!!??!? -úgy néz ki mint egy ember. Csak egy kicsit magasabb. Olyan 4 méter magas. És nagy fekete palástja van. Ebből elég. Nekem is kell egy ilyen. De ettől kirázott a hideg. Megfog egy nagy kardot, és belém szúrja.

Felriadok.

Arra ébredek hogy anya ül mellettem egy széken.
-Hol vagyok? -kérdezem miközben felülök az ágyon.
-Óh hála az égnek. -ölel meg.
-Anya.
-Igen szivem?
-Ez mi? És hol vagyok? És kik ezek az emberek? -mutatok a tőlünk jobbra álló köpenyes fickókra.
-Kórházban vagyunk és ők gyakornokok.
-Aha. Heló. -integetek nekik, ők meg nekem. Nem túl szimpatikusak. Attól a bamba kifejezéstelen arctól ami a pofájukon van, attól kiráz a hideg. Na meg alapból rettegek az orvosoktól.
-Mire emlékszel? Mi történt?
-Tegnap elmentél dolgozni, és Luis a barátaival ott voltak, míg én elmentem sétálni. Amikor hazamentem akkor ájultam el.
-De az hogy dolgozok, -(miért máskor nem? )- meg Luis. Ennek már két hete.
-Tessék!?!?!? Most el kell mennem. Azonnal. Majd otthon találkozunk. -mennék ki az ajtón, de elállja az utamat egy izmos férfi, akivel nagyon nem szeretnék veszekedni.
-Óh Zack. Had mutassam be a barátomat. Georgeot. -jön ide anya.
-Hali. -mosolygok.
-Szeva-mondja és ellök, hogy be tudjon jönni.
-Talán vigyázhatnál. -mondom miközben felállok.
-Bocs, de ez van.
-Na Zack legyél udvariasabb. Végülis ő lesz az új apaukád.
-Tessék!?!? -kérdezem. -egy perc. Mindjárt jövök. Kimegyek a mosdóba.
-George menj vele. Legalább kicsit összebarátkoztok.
Követ. Persze.
-Kimennél?
-Menj be az egyik fülkébe.
-Csak meg akarok mosakodni. Egyedül. Légy szíves és menj ki.
-Mi van ha nem. Mostantól én adom a szabályokat. Az én fiam vagy. Szóval azt teszed amit mondok.
-Már csak ez hiányzott. -motyogom. -miért hallgatnék én rád? És most mennem kell. A soha viszont nem látásra George. -elfutok. Meglátom Luist. Mit keres ez itt ilyenkor. Arra vezet a folyosó, ahol ő is van.
-Hova rohansz Zack?
-El. -tovább indulok. Hátra nézek hogy hol van. Amilyen figyelmetlen vagyok most is neki megyek valakinek. És amilyen pehhes, Georgenak.
-Jajj ne már.
-Ne makacskodj már. Anyukád szeretné ha jól viselkednél. És ha rajtam múlik jól fogsz. Most pedig menjünk vissza. Gyere. -megfogja a karomat, és elráncigál, vissza anyához. Aki mindent látott kamerán keresztül.

Otthon:
-Zack ő mostantól az apukád. Nem az ellenséged. És szeretném ha nem utálnád.
-De most? Erre mit mondjak? Meg se kérdeztél. Ráadásul az okát se értem. És ha már itt tartunk legalább elmondhatnád az igazságot az apámról. Az igazi apámról. És ami a legrosszabb hogy pont a születésnapomon. Bocs de ez most nem megy. Ne várj rám. Sokáig oda leszek. -mondom miközben kimegyek az ajtón. Ezt el se hiszem. Felkelek két héttel később a szülinapomon, és arról beszélgetek, hogy ki az apám. Megáll az eszem. És a mai nap hátralévő részét egyedül kell töltenem. Hát boldog szülinapot Zack! Idegesen lépkedek be egy sikátorba. Nekitámasztom a hátamat és a fejemet a falnak. Zsebre teszem a kezem. Ezt én nem értem. Miért nem tudok semmit az apámról? És miért kéne Georgeval beérnem. Kicsordul egy könycsepp a szemem sarkából. Leülök és a térdemre hajtom a fejem. Már zokoghatok egy ideje mikor elém áll valaki. Nem emelem fel a fejem.
-Hé kölyök! Miért sírsz? -nem mozdulok. Nem foglalkozok vele. -Mi a baj? Anyuci, meg apuci nincs itt hogy válaszoljon helyetted. Úgyhogy én most elrabollak. Jó? -kérdezi tőlem halálnyugodt hangon. Felnézek rá. Elvigyorogja magát. -szánalmas- mondja, és felhúz a földről, miközben erősen megszorítja a bal karomat.
-Engedjen el! Én nem akarok magával menni sehova. -ami azt illeti, nem tudom hogy miért magáztam. Megszokás. Mindedj.
-Ne ellenkezz. Akkor csak rosszabb lesz. -belátva hogy semmire se jutok abbahagyom...

-Mégis mit akar tőlem?
-Amit mindenki.
-???
-Megkínozni, és eladni a belső szerveidet.
-Mi?!?!?!
-Ha látnád a képed! -röhög. -Na jó. Megjöttünk. Menj be a házba, és várj meg. Mindjárt megyek én is.
-Oké-vaszolok mikor már elment. -De hol vagyok? Hahó? Van itt valaki? -járom körbe a házat.
-Segítség. -hallok egy halk hangot az emeletről. Felsietek.
-Te jó isten! Jól vagy?
-Nem éppen.
-Hívok segítséget. Ne aggódj minden rendben lesz.
-Vigyázz Tommal. -suttogja.
-Ki az a Tom?
-Aki idehozott.
Bejön a férfi is. Feljön az emeletre. Egy vödör víz kiséretében. Rámönti.
-Ő Tom. -motyogja a szétvert srác röhögve.
-Oké. De ezt miért kellett? Most teljesen átáztam!
-Tudom. -röhög Tom...
Kb. 10 perccel később...
-Csókold meg a fehérhajút és elmehetsz. De ha nem. Akkor nagyon megbánod. Rendben Will? -a sebhejes kölyök bólogag, és feláll. Magasabb mint én. Várj.
-Mi van? -kérdezem ingerülten.-Engem nem fog megcsókolni senki!
Amint ezt kimondtam megszorította Will karját. Aki erre feljajjgat. És egy kést tart a nyakához.
-Na jó, de hagyja békén. Kérem. -azt nem hagyhatom, hogy bántsa.
-Rendben.
Lassan kezd közeledni felém Will. Én hátrálok, de nekiütközök Tomnak aki lefog, így nem tudok mozdulni.

Folytassam? *-*

Nyugi nem lesz benne semmi olyan. Szal ne aggódjatok.