Hogy Jutottam El Hozzád.

Hogy is kezdjem?

Második éve jártam gimibe.
Az első héten túl voltunk, órarend kész, kezdődhet a csodás tanulás és dolgozatok, felelések hegye.
Persze pont erre vágytam, mi másra lenne szükségem? (Esetleg vénásan kávét felkötni nem ártana)
Kicsit hűvösebb idők jártak már, bőrkabátom reccsent egyet a vállamon ahogy kihajoltam az ablakon. Támaszkodtam az ablakpárkányon, néztem a suli udvarát alattam, merengtem a semmin, szél borzolta tüsis fekete hajam. Fülbevalóimat kezdtem el babrálni. Lehet rögtön ötöt belövetni kicsit sok volt?
Léptek zaját hallottam a folyosón, kíváncsiságból hátra fordultam és akkor láttam meg Őt.
Vállig érő hullámos világos barna haja enyhén ugrált séta közben, bőrkabátjának az ujja felhúzva könyékig. Igéző barna szemei egy pillanatra elkapták tekintetem, majd légies könnyedséggel tovább sétált és eltűnt a lépcső aljában.
Hűha.
Fogalmam sincs meddig állhattam ott lefagyva. Ki volt ez? Pislogtam kettőt majd bevonultam a terembe. Kezdődik az óra véletlenül sem akarnék lemaradni a matekról hát mit képzelek én magamról ? Kell a pitagorasz hogy később kenyeret vehessek majd ugye? .... Ugye?

A nap eseménytelenül telt, már pakoltam el mikor legjobb barátom szólt hogy kapkodjam magam különben nem vár meg.
Felnéztem rá , göndör haja és bárgyú vigyora fogadott mint mindig.
-Jól van már, mit türelmetlenkedsz?
-Kezdődik a meccs nem akarok lemaradni róla. -közölte velem. Igazi drukker lelkű volt, az a típus aki belerúg a tévébe ha veszítenek. Egy élmény vele szurkolni mit ne mondjak.
-Menj előre, én még veszek egy kávét az automatából.
Bólintott majd ott hagyott. Kimentem a szekrényhez, magamhoz vettem a maradék cuccomat, vettem egy jó kis hosszú kávét majd kiléptem a suli ajtaján.
Diákok tengere állt a suli előtt, nagyobb része dohányzott természetesen. Kiszúrtam (hogy is nevezzem el... Patrik?) Patrikot a kapuban, elindultam felé. Valaki állt mellette, de nem láttam az illető arcát, de az tuti hogy egy csaj volt.
Patrik elé érve elkezdtem babrálni a telefonnal , lefele nézve kérdeztem tőlük, hogy na akkor mehetünk?
-Persze. Tyson bemutatom a gyerekkori barátomat Alexandrát.
-Szia Tyson vagyok. -mosolyogva nyújtottam előre a kezemet, közben felemeltem a tekintetemet. Na ilyen nincs!
A bőrkabátos lány, ezek szerint Alexandra kicsit távolságtartóan kezet rázott velem és elmormolt egy sziát.
Így hármasban indultunk haza, egész végig ideges voltam, be se állt szám, ötletem sincs miről dumálhattam ilyenkor kihagy az agyam. >-<
Kiderült hogy egy utcában laknak , ami annyit tesz hogy 10 percre lakunk egymástól.
És mégse láttam a lányt soha. Érdekes.
Az utca végén elköszöntem tőlük, haza érve egy ismerősnek jelölést találtam. Természetesen Alexandra volt az. Nem tudom mit csináljak.
Folyton csak rá gondolok. Van benne valami titokzatos ami vonz felé.
De mivan ha nem az én csapatomban játszik? Rá kérdezzek? De mi van ha ő nem olyan? Ja persze azt még nem mondtam.
Lány vagyok.
Aki a lányokat szereti.
És ez, az én történetem.
(Megtörtént események alapján.)