Industrial

3. Perifinériás látásmező

Naftalin a Sátán V nyakú pólóban

Naftalin valóban értesítve lett az esetről, hatharminckettőkor meg is jelenik, tehát a negyedik nap sem alhatják át a reggelt háborítatlanul. Elhúzza a függönyöket, kettőt tapsol.
Arcán kisimulnak az aggodalom barázdái, amint meglátja a két lányt rendetlenül az ágyon.
Winter felsőteste földrecsúszott valamikor az éjszaka folyamán, de a takaró ismeretlen fizikai törvénynek hála szorosan a teste közé tekeredik.
Joy hátával a falnak dőlve mélyre hajtott fővel szuszog.
Ha Naftalinnak volt is szemernyi kétsége az ominózus "illegális szerekkel való visszaéléssel" kapcsolatban- ahogy Miller dühtől torz, vörös képpel magyarázta a férfinak előző este-, most mind eloszlott a kis hülyék láttán.
- Kis hülyék- sóhajtja a halántékát masszírozva.
Kecsesen átlépdel a földre trehánykodott tárgyakon, ablakot nyit, hogy a fű édeskés illatát kivigye a hajnali csípős szellő.
Nem ma kezdte a tinédzserek életútjának pátyolgatását, ilyen helyzetekből is kijutott már neki.
Miller tanácsával ellentétben nem felelősségre vonni jött ilyen korai órában. Azert nem kelne korán.
A kíváncsiság nem hagyta nyugodni, a két rejtélyes elsős diák iránt, akiknek volt képük harmadnap áthágni a szabályokat. Naftalinnak muszáj volt arcokat társítani a nevek mellé, a következő pár évben úgyis szülőként kell odafigyelnie a nyavajásokra.
- Jó reggelt, napsugaraim! Csak meg akartam győződni róla, hogy időben felkeltek és elmentek iskolába- vigyorog.- Pontosan héttízkor találkozunk a portán.
Rögtön azután, hogy távozik, Winter megpróbál felülni, amitől mellkason hányja magát.
- Mfuj- morog Joy oldalra dőlve.- Hány óra?
- Igen- válaszolja.

- Oké- mondja az Ofő már most évvégi fáradsággal. Olyan szűk rózsaszín felsőt vett fel, hogy látszanak a hájfodrai.- Az iskolánkban hagyomány, hogy az elsős diákokat, akik még nem találják a helyüket az intézményben és a kollégiumban, kapnak egy felsőst, akik olyanok lesznek, mint a tanáraitok. A szárnyuk alá vesznek és bármilyen problémában segítenek titeket, legyen szó a jegyeitekről, vagy bármiről. Évek óta jól bevált módszer ez, közelebb hozza a diákokat és az osztályokat egymáshoz.
Joy a szemét forgatja, félfigyelemmel tölti a cigarettát a pad alatt. Mellette Winter feszülten fészkelődik a székén az egész beszéd alatt.
- Mi lesz, ha pont a kijelölt bébicsősz nem fog kedvelni?- súgja.
- Szard le- szól a bölcs tanács.- Ha nem bírjuk a fejüket, nem foglalkozunk velük.
A tanárnő megköszörüli a torkát.- Ez nem teljesen így van. A kijelölt Mentornak minden héten írnia kell egy kisebb fogalmazást a veletek kapcsolatos tapasztalatairól, így én, a tanáraitok és a nevelőitek is jobb képet kapunk a személyiségetekről. A lista kinnt van a folyosón, javaslom vegyétek fel a kapcsolatot velük minél hamarabb.
Az osztály meg sem várja, míg a tanárnő a mondata végéhez ér, kicsődülnek a folyosóra. Egyedül Joy és Winter ülnek a helyükön és nézik Ms. Sunshine- t (ahogy csúfosan becézik émelyítően vidám természete miatt) ártatlan képpel, igazából csak azért nem szaladtak a többiekkel, mert Joy ölében ott a félkész munkája.
- Ki választotta a párokat?- vonja fel egyik szemöldökét Winter.
Ilyen szűk idő keretek között kivitelezhetetlen projekt minden kilencedikesnek őt kiegészítő Mentort lelni, pláne olyat, aki kirendeltségén túllépve akár baráttá is kinőhetné magát.
- A nevelőitek.
Joy szájából kiesik a cigi. Egymásra néznek Winterrel és kirohannak a teremből.
Félrelökik az előttük bámészkodó társaikat.
- "Winter Lawliet- Aiden Cooley"?- a szeme elkerekedik.
Nem, a név semmit sem mond neki, inkább a tény, hogy beosztották valakihez és leírták, fekete tinta pecsételi meg az elkövetkezendő négy évét. A szavak valahogy nem tűntek ilyen súlyosnak.
- Ó már! Mit vétettem az ég ellen?!- kiált fel Joy, nem foglalkozva azzal, hogy még nem csengettek ki.
Winter megkeresi az ő nevét is.
Joy Jaerou- Emily Saint- Claire.
Azt a lányt sem ismerik. De baljósan hangzik, és Joy- t ismerve biztosan valami Latin- amerikai szeretőt remélt.
Az ebédlőben aztán fennhangon, egymás szavába vágván ecsetelik milyen szar az élet.
- És különben is, hogy kell érteni ezt az egészet?- hadonász a villájával Joy.- Most akkor ők a mi Jodáink?
Winter az eset óta szűkszavú, főleg miután egyik női osztálytársa kijelentette, hogy Aiden Cooley egy "tökjófej" tizenegyedikes, ami igen pozitív jelző. Is lehetne, de mégsem az. A gimiben csak bunkókat tartanak jófejnek. Winter meg tipikusan az a zaklatni való diák.
Az elemi iskolában az volt.
Most?
Ki tudja.
- Nafti utál minket- mondja végül.
- Hé, melyikőtök az a JJ?- kérdezi a hátuk mögött valaki.
- Egyikünk se- legyinti el Joy, oda sem fordul.
Winter ránéz, és egy kilencvenes évekből megszökött tinédzser lányt lát, aki képes lenne ott helyben péppé verni a fancsali grimasza alapján. Fekete bőrdzseki, magas derekú nadrág, karikafülbevaló, óriási rágóbuborék az arca közepén.
- Nahát, egy viccmester. Milyen jó nekem.
Az asztalnál mindenki feszült figyelemmel kíséri az év talán első konfliktusát.
Saint- Claire éppen annyira nem örül ennek az egésznek, mint maga Joy, kölcsönös ellenszenvvel méregetik egymást.
- Igen, ma ilyen kis viccesen keltem fel.
Emily fenyegetően belehajol Joy arcába.
- Jól van, te kis szaros. Nem érdekel, mit csinálsz, csak ne okozz nekem plussz munkát.
A szikrázó hangulatra megnémul az ebédlő, minden szem egyenest Joy- ra szegeződik, mellette Winter is tágra nyílt fekete íriszeivel fohászkodik némán: csak ezúttal legyen bölcs és maradjon csöndben.
Csöndben marad. Winter megragadja Joy karját és a majdnem érintetlen ebédet az asztalon felejtve kihúzza a kínos helyzetből.