Facebook [BEFEJEZETT✓]

Tizenhat

Taeyong tenyere nyirkos volt ahogy másodpercenként váltogatta a tekintetét telefonja és az ablak között. A nap kellemesen meleg sugara csiklandozta a fiú arcát. Még csak fél óra telt el mióta Jaehyun elment de már nagyon szerette volna a megérkezését jelző üzenetet. Mindennél jobban vágyott rá, hogy láthassa legújabb barátja arcát és megtapasztalhassa tényleg olyan-e a hangja mint amilyenek képzeletében élt. Ujjai lassú ütemmel doboltak íróasztala lapján miközben éjfekete szemei ismét az ablak felé vándoroltak. Gondolatban milliónyi változatot lejátszott a beszélgetés folyamatáról amit tűkön ülve várt. Anélkül, hogy észrevette volna ajkai mosolyra húzódtak amikor lelki szemei előtt megjelent a nevető társa. Elképzelte ahogyan dús ajkait eltakarva, fejét hátravetve felkacag valamin amit Taeyong mond neki és ez büszkeséggel tölti el.

Telefonja rezgése rántja vissza a valóságba. Arca lángba borul amikor tudatósul benne mit is csinált percekkel ezelőtt. Tenyerét beletörölte szürke melegítő nadrágjába ami ettől egy árnyalattal sötétebb lett de ezt észre sem vette. Ujjait a készülékre fonta és feloldva megnézte a kapott értesítést. Szíve nagyot dobbant amikor képernyőjén felvillant a szőke hajú neve. Még egyszer utoljára megigazította össze-vissza álló haját majd telefonját kitámasztva videóhívást indított amit Jaehyun azonnal fogadott.

- Szia. - alkarján megtámaszkodva hajolt közelebb a képernyőhöz, hogy jobban szemügyre vehesse a megérkező fiút. Tekintette rögtön Taeyong ajkaira tapadt ami miatt kissé zavarba jött, bár ezt önmagának sem ismerte volna be. Mind a ketten mosolyogtak ahogy kamerán keresztül némán farkas szemet néztek, csak gyönyörködni tudtak a másikban.

- Milyen volt a reptér? - Taeyong eszmélt fel először. Arca ismét kezdte felvenni a piros egy halványabb árnyalatát de ezt igyekezett figyelmen kívül hagyni és csak a másikra fordítani minden figyelmét, ami - ha nagyon őszinte akart lenni - nem volt nehéz. Mindennél jobban szeretett vele beszélni, mindegy milyen formában történt.

- Iszonyúan tömött, nem is vártam meg Johnny-val a repülőjét.

- Ezt sajnálattal hallom.

Taeyong úgy érezte ez élete legboldogabb napja. Órákon át beszélgetett Jaehyun-nal és úgy érezte élete legjobb döntése volt ráírni a fiatalabbra. Minden egyes alkalommal amikor megnevettette vagy akárcsak mosolyt csalt az arcára diadalmat érzet és úgy érezte csak ők ketten léteznek ezen a világon. Ugyan a nap még hét ágra sütött amikor elkezdtek telefonálni a búcsúzkodás idején már a hold ezüst fénye tört meg az ablak üvegen. Nehezükre esett elválni a másiktól, túlságosan élvezték a társaságot. Taeyong vigyora levakarhatatlan volt, elterült az ágyon és csontos ujjait belevezette túl hosszúra hagyott hajába. Egymás után újra és újra visszajátszotta az elmúlt órákat viszont minden alkalommal amikor Jaehyun egy mosolygós pillanatához ért lelassította a felvételt. Soha nem érezte még annyira szabadnak és boldognak magát mint abban az x órában azon a napon. Akkor már biztos volt milyen érzések cikáznak fel-alá benne amit eddig olyan erősen próbált elnyomni magában. Ragaszkodott a fiúhoz és szinte biztos volt benne, hogy ez kölcsönös. Tenyereit mellkasára simította, ezzel igyekezett elhessegetni a melegséget ami pillanatok alatt elolvasztotta a szívét. Félelem futott végig rajta de hamar rájött nincs mitől tartania. Erős kötelék alakult ki kettejük között. Ha megtartja magának ezt a titkot nem fogja elveszíteni ezt a kapcsot.

Ennek a könyvnek a publikálása óta nem hagytam ennyi hézagot a részek között de most, eme késői órában itt vagyok egy résszel ami ugyan rövid mint az élet kedvem jelenleg de őszintén megvallva szerintem egész cuki lett, bár nem olvastam át tehát előfordulhatnak hibák amit holnap ki fogok javítani, de gondoltam az éjjeli baglyokat meglepem ezzel a résszel.