Facebook [BEFEJEZETT✓]

Harmincegy

Taeyong mosolyogva üldögélt párja ágyán miközben hallgatta a pakolást kísérő énekét. Lábait lelógatta az ágy szélén és háta mögött megtámaszkodott alkarjain. Imádta hallgatni Jaehyun hangját, úgy gondolta nincs is annál szebb dolog a világon. Jae ragyogó arccal felé fordult és egy kis ideig csak szemezett az idősebbel. Huncut mosolyt varázsolt az arcára, megindult az ágy felé majd Taeyong combjaira ülve ráhajolt annak ajkaira. Míg Jae kezei felfelé indultak meg, beletúrt lenőtt rózsaszín tincsek puha tengerébe, addig az alatta ülő kezei lefelé vették útjukat. Erősen rámarkolt a derekára és még közelebb húzta magához. Egy apró levél sem fért volna be közéjük. Szinte egyszerre mosolyodtak el ahogy elváltak egymástól és homlokaikat egymásnak támasztották. Taeyong kezeit elemelte a rajta ülő derekáról, hogy arcára tudjon simítani és még egy gyengéd csókot leheljen felduzzadt ajkaira. Felhők közt járt a két fiatal amit egy tizedmásodperc képes volt tönkre tenni.
Jaehyun vállán megjelent egy kéz amely egy hirtelen mozdulattal lerántotta az ágyról. Fájdalmas nyögés hallatott ahogy földet ért és félelemtől csillogó szemekkel nézett fel apja dühtől vörös fejére. Kezét magasba emelte, ütésre felkészítve de mielőtt még célt érhetett volna Taeyong a fiatalabb elé vette magát így az ő arcán csattant az idős férfi tenyere. Arca égett de ez a fájdalom teljesen eltörpült a tudat mellett, hogy szerelmének kellett volna ezt elviselnie. Kezeit ökölbe szorította ahogy a méreg hullámokban tört rá amit a mögötte térdelő fiú kérlelő hangja sem tudott csillapítani.

- Jobban teszed ha most azonnal eltűnsz innen.

- Ha csak egy ujjal is hozzá mer érni eltöröm a kezét. 

- Tae, ne csináld ezt. Menj haza, majd utánad megyek. - Jaehyun hangja elcsuklott ahogy beszélt, reszketett a félelemtől de jobban aggódott barátja épségéért mint sajátjáért. Taeyong csak megfogta a mellette heverő táskákat, másik kezével pedig a fiatalabb kezét és még egyszer ránézett az előtte állóra. 

- A többiért majd visszajövök, ha most megbocsájt... 

- Nem viszed innen sehova, ő az én tulajdonom! - Jaehyun értetlenül figyelte a két vitatkozó felet. Soha nem vágyott még semmire olyannyira mint akkor a hallásra. Apja dühös tekintete rá talált amitől még erősebben tört rá a félelem. Önkéntelenül is Taeyong védelmező alakja mögé rejtőzött el és elvesztette a vágyokázását a hallás iránt.

- Először is, ő nem egy tárgy amit ki lehet valakinek a tulajdonának nevezni, másodszor pedig de, el fogom vinni. Felnőtt ember, többé nem mondhatja meg neki mit tehet meg és mit nem. - hangja meglepően nyugodtan csengett. Egy aprót bólintott majd párját maga után húzva elhagyta a házat. Nem sok hiányzott, hogy ténylegesen elveszítse a fejét és meggondolatlanul rávesse magát a férfira. A táskákat behajította a hátsó ülésre majd beült a volán mögé és Jaehyun felé fordult. Arcára simított ezzel letörölve azt a néhány könnycseppet ami végig cikázott felhevült bőrén. A fiatalabb is felé fordult és tekintetét ajkaira vezette amitől Taeyong minden haragja elszállt. 

- Vége van, most már minden rendben lesz. Ígérem.