A De la Rouche hatás - Kezdetek

Prológus

A kávé már percekkel ezelőtt lefőtt, de az illata még mindig egyeduralkodóként tölti ki a lakás földszinti szobáit, ami a kandallóban pattogó tűzzel, és a három macska berregő dorombolásával elegyítve, valami igazán harmonikus egyveleget alkot. A világ csendes odakint, messze minden városi zajtól Tirol végtelen erdőinek ölelésében nem is lehetne máshogy, nem véletlenül választották ezt a helyet az angyalok. Vagyis, pontosabban, nem véletlenül választotta, hiszen beleszólása a másik háromnak sosem volt. Azonnal beleszeretett a látványba, ami szívéhez amúgy is közel állt, mivel otthonára emlékeztette őt, és kíméletlen nosztalgia ellen képtelenség úgy igazán felvérteznie magát bárkinek is. A természet mindig is lételeme volt, nem tud nélküle létezni, mert szüksége van gondolatai tisztán tartására, amit csak a csend uralma alatt képes véghezvinni. Számára mindegy, hogy beszélgetnek körülötte, énekelnek, zenélnek vagy kopácsolnak, az neki csak pusztán zaj. Zaj, ami megzavarja a hallást, a koncentrációt és véka alá rejti az apró jeleket. Ha nem hall, akkor szinte vaknak érzi magát.

- Úrnőm... - A férfi a középkorból származik, lovászfiúból lett plébános, így mérete viszonylag nagynak számít, mai napig látszódik kezén a fizikai munka jelei. Meghajol, göndör tincsei mélyen arcába csúsznak, ahogy a macskát simogató nő előtt féltérdre ereszkedik. Szemében szent áhítat tükröződik végtelen szeretettel elegyítve, ahogy a vékony alkatú, hosszú fekete hajú nőn végig vezeti tekintetét. A hölgy merev, érzelemnek nyoma sincs rajta, s a valaha élettel teli arc barázdáiból kikövetkeztetve voltak idők, mikor sokat mosolyoghatott, de immáron nevetését évszázadok óta titok övezi. Első pillantásra egy törékeny virágszál képe úszik a tudatba, talán kissé gyámoltalannak is tűnik, de a felszín csupán ábránd, mert a valóságtól ez messzebb áll, mint a Föld két pólusa.

A felé nyújtott kezet elfogadva feszes mozgással áll fel, ruháján kisimítja a ráncokat, karját összefonja mellkasa előtt. Arca megtévesztő, a rajta ülő kifejezéstől mindig olyan érzése lesz az embereknek, mintha el lenne veszve, pedig ez egyáltalán nincs így, és nagyon nagy hibát követ el, aki alábecsüli. Tíz centis magassarkújában is olyan kecsesen, magabiztosan tud mozogni, hogy annak hangja nincsen. Alakja olyan, mintha a talaj felett suhanna, könnyed és légies, de ha egyetlen szóval kellene jellemezni, akkor az mégis a feszes lenne.

A telefonján híreket néző gyermeket kézen fogva vezeti ki a gazdag, modern házból. A rend már-már fullasztónak hat, a tisztasága pedig kétségbeesettnek. Másik oldalán a plébánossal indulnak el a hegy csúcsán lévő Sziklakápolna bejárata felé. Még messze a hajnal, de az ég alja már most csodálatos színekkel kápráztatja el őket, sejtetve az újabb csodálatos nap eljövetelét.

- Nem szeretem ezt a helyet - jelenti ki a fiú, akinek hollófekete haja a nőéhez hasonlatos, csak nem olyan egyenes. Látványosan feszeng és toporog, de sóhajtva adja fel az ellenkezést. - Olyan sötét, nyirkos. Meg öreg.

- Nekem tetszik - feleli a pap, ahogy a keresztény időszámításnak megfelelő színű stólát, azaz fehéret borít vállaira, kezében a Bibliát lapozgatja. - De legközelebb, ha költözünk, akkor segíthetsz a kialakításban.

- Esetleg lehetne kevesebb a kő, és mondjuk több a technika. - Vezeti fel első, és legfontosabb észrevételét. - Olyan templomokat láttam már, hogy azt hiszem telebogyóznád a gatyádat. - Miközben beszél, keze is hasonló ritmusban jár: a nő elé párnát tesz, vállára pulóvert terít.

- Isten háza nem szemfényvesztésre való, Zophiel. Hitetlen vagy tán? - A pap pimasz mosolya közben a Bibliát szívéhez húzza, tekintete összeakad a gyermekével, aki hasonló arckifejezéssel néz rá vissza.

- Csak szeretnéd. Camael. - Emeli ki ő is a pap nevét, de természetéből kifolyólag, képtelen csak úgy, ennyiben hagyni ezt az egészet, így nagy műgonddal teszi derekára kezét. - Ha Isten nem kedveli a technikát, akkor csak azért lehetséges, mert odafentre - bök ujjával felfelé -, még nem kötötték be a korlátlan internethasználatot. A betárcsázós pedig olyan kilencvenes évek.