Féltékenység [Vkook ff.]

3.

Már nagyon untam a sétálást. Legközelebb busszal megyek. Végre odaértem a hatalmas épület kapujához, bent az udvarban már sok egyenruhás gyerek hallgatta valószínűleg az igazgató pofázását. Ezek szerint késtem. Megvártam míg befejezi és bemennek a termükbe, majd én is követtem őket.

- Elnézést a késésért! - Nyitottam be az osztályomba.
- Te vagy az új gyerek? - Köpte nekem oda a szavakat az elsőre nagyon nem szimpi tanár úr.
- Igen, én vagyok. - Hajoltam meg előtte.
- Foglalj helyet - Mutatott a padokra.
Volt egy üres pad a leghátsó sorban az ablak mellett. Imádom nézni az esőt és hallgatni is. Majd, ha rossz idő lesz legalább lesz mit nézni. Egy páran hátra fordultak, s engem kezdtek tanulmányozni. Néhány véleményt is hallottam amit oda súgtak egymásnak, de nem nagyon érdekelt. A tanár elkezdte az év eleji kis monológját. Tudjátok ez a "Üdvözlök mindenkit egy újabb csodás év kezdetén blah blah blah..."  Elővettem a rajt füzetem majd firkálni kezdtem ezzel figyelmen kívül hagyva a külvilágot. Anyám reggeli dalát kezdtem dúdolni, úgy sem hallja senki. Elég sokatán szarnak a tanárra és ezért egy kisebb nyüzsgés van a teremben. Az óra nagy része ezzel ment el. Mikor kicsöngettek, mindenki ment ki az udvarra. Én is így cselekedtem. Körbe néztem az említett területen, s megtaláltam azt a helyet, ahol biztos vagyok benne, hogy a nap 24 órájában itt fogok antiszockodni. Egy hatalmas fa alatt van egy kis rozoga fapad. Leültem, majd csak néztem ki a fejemből.

- Sziaa~ - Hallottam mögüllem egy aranyos hangot. Megfordultam és egy lánnyal találtam szembe magam.

- Szia - Nyújtottam oda neki kezem, de ő azt figyelmen kívül hagyva átölelt, majd leült mellém.
- Hogy hívnak? - Pillantott rám az ismeretlen.
- Jeon Jung Guk. - Válaszoltam szűkszavúan.
- Örülök! - Fogta meg kezem - Én Choi Sora vagyok!
- Nem vagy te egy kicsit közvetlen? - Néztem összekulcsolt kezünkre.
- Hát... zavar? - Kérdezte félve. - Én csak szeretnék egy barátot. - Hajtotta le szomorkásan fejét.
- Nincsenek barátaid? - Nyúltam szabad kezemmel álla alá, S felemelve azt kényszerítettem arra, hogy a szemembe nézzen.
- Nincsenek. Leszel a barátom?? - Csillant fel a szeme. Fel nevettem a lány aranyos kérdésén, majd hevesen bólogattam.
- Remek! Akkor ismerjük meg egymást jobban! - Mosolygott, majd elengedte kezem. - Kezd te! - Mutatott rám. Elmondtam neki egy pár tényt magamról, de csak az alap dolgokat. Sajnos neki már nem volt ideje beszámolni, mivel becsöngettek.