1.

313 21 0
                                    

Két hete kezdődött az iskola. Kitti nélkül először furcsa érzés volt, ott lenni. Hiányzott, hogy minden órát végig beszéljünk, hogy együtt menjünk mindenhová a szünetekben. De szerencsére jött két új lány az osztályba, és velük nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Mondhatni legjobb barátok lettünk. Miután az első nap mindenki megismerkedett mindenkivel, a második napon már egyáltalán nem kíméltek a tanárok. Törin például azt hittem leszakad a kezem, a tanár annyit diktált. Azóta nincs megállás.

Mikor kicsöngettek az utolsó órámról, Bea és Lili társaságában indultam ki a börtön-, akarom mondani iskolából.

- Akkor a holnap délután nálam, jó? – kérdezte Bea, miközben megálltunk a kapuban.

- Nekem igen – mondtam miközben a táskámban kerestem a telefonom.

- Nekem is. De milyen filmet vigyek? – kérdezte Lili és Beához fordult. Én továbbra is a telefonomat kerestem, amit valahogy elnyelt a táskám, ráadásul a szél még a hajamat is az arcomba fújta. Egyetlen pillanatra néztem fel, hogy kisöpörjem a hajam a szememből. Egyetlen pillanat kellett ahhoz, hogy észre vegyem az út túloldalán álló két kapucnis fiút. Egyetlen pillanata alatt ismertem fel őket. És egyetlen pillanat alatt dobtam el minden cuccom, és rohantam át hozzájuk, majd ugrottam a nyakukba. Pontosabban az egyikükébe. Olyan szorosan szorítottam, hogy félő volt megfojtom, de abban a pillanatban nem érdekelt semmi, csak, hogy újra vele vagyok.

- Úristen! Úgy hiányoztál – mondtam még mindig sokkos állapotban. Egyszerűen nem akartam elhinni.

- Te is – mondta, miközben visszaölelt.

- Bezzeg én nem hiányoztam – szólalt meg a díjnyertes szép pillanat elrontó.

- Te is hiányoztál – elengedtem Tinus-t és őt is megöleltem.

- Várjatok itt – mondtam, miután elengedtem Mac-et, és visszarohantam a lányokhoz, akik eléggé le voltak sokkolódva. – Gyertek, bemutatlak titeket.


Komplikált [M&M Ff.]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang