🍅paradicsom🍅

368 32 19
                                    


Minden akkor kezdődött, amikor egy nap, az eddig üresen álló szemközti házba beköltözött egy család.

Édesanyám első dolga persze az volt, hogy áthívja őket ebédre, hogy megalapozza a jó kapcsolatot.

Szóval éppen a kedvenc videojátékommal voltam elfoglalva, amikor anyám betört az ajtómon és tájékoztatott, hogy nemsokára vendégek jönnek, majd zuhanyzásról meg normális ruhákról kezdett nekem beszélni.

Bosszúsan indultam el tehát a fürdőbe, mert azt viszont nem engedte meg, hogy befejezzem a játékot.

Mikor visszaértem a szobámba anyám már nem volt ott, de az ágyamon hagyta az általa kiválasztott ruha szettet, amit én csak azért sem vettem fel.

Mármint.. Nem vagyok én ilyen lázadó gyerek vagy ilyesmi, egyszerűen csak nem értem minek vegyek fel fehér inget az új szomszédok miatt. Meg amúgy is ez az egy van belőle, magamat ismerve pedig tuti leenném vagy hat helyen.

Felvettem tehát egy sima fekete farmert szürke pólóval és lementem a konyhába.

- Jungkook édes fiam, nem hiszem el, hogy az életben egyszer nem tudsz nekem szót fogadni! - emelte fel hangját jó anyám, miközben hevesen mutogatott ártatlan szürke pólómra.

- Jobban jársz ha átveszed, tudod milyen anyád, ha begurul.. A bátyádra és rám is ráerőszakolta az inget. - suttogta apám körültekintően, nehogy anya meghallja.

Beletörődve indultam vissza szobámba felvenni a fehér inget, majd mire ismét leértem a földszintre a vendégek már az ajtón csöngettek.

Anyám rögtön az előszobába sietett és ajtót nyitott az újonnan érkezőknek.

Amin egyből megakadt a szemem a bemutatkozás után, hogy mindhármukon rendes utcai ruha volt.

A két szülőn is sima farmer meg egyszerű póló, meg a fiúkon is egy sima fekete farmer és felső.

- Ezért kellett kiöltöznünk? - suttogom oda anyámnak, aki erre csak "lágyan" bokán rúgott, hogy érezzem a törődést.

Beinvitáltuk őket a konyhába, majd anyám tálalta az ételt.

Elég sok dolgot megtudtam az ebéd közben. Például, hogy a családnak van még egy fia és egy lánya, de ők most a nagyszülőknél vannak és csak a bátyjuk van itt. Vagyis az előttem ülő paradicsom fej.

Persze nem mintha nem állna jól neki ez a szín a fején..

- Na és Taehyung, te mennyi idős vagy? - teszi fel a kérdést apám.

- Tizenhat. - válaszol nem túl bőbeszédűen az említett, végig engem bámulva.

Mindig is tudtam, hogy vonzom a tekintetet, de azért ennyire nem vagyok érdekes... Csak úgy mondom, hogy mióta bejött a bejárati ajtón és meglátott engem, azóta nem nézett másfelé. Az emberek furák..

- Oh, akkor egy korosztály vagytok Jungkookkal. Ő most lesz tizenhat szeptemberben.

- Nahát ez szuper nem? Biztos jóban lesztek majd. - lelkendezett a srác anyja is - És Jungkook melyik iskolába jár? Írathatnánk oda Taet is.

Hát ez fasza. Majd a suliban is biztos égésznap bámulni fog. Komolyan mi ütött ebbe, még pislogni se pislog basszus!?

Lehet farkasszemet akar játszani? Rossz emberrel kezdett..

- Jungkook, miért nem mutatod meg Taehyungnak a szobád? - szakított meg anyám hangja.

- Nem látod, hogy valaminek közepén vagyunk?! - válaszolom ingerülten, még mindig a paradicsom szemeibe nézve, mikor leesik kivel is beszélek - Illetve, hogy ne, persze anya, azonnal...

Azzal fogtam magam és felálltam, majd elindultam a lépcső felé. Miután a srác is sikeresen eljutott a lépcsőig, elindultam az emeletre, majd benyitottam saját szobám ajtaján és levetettem magam az ágyamra.

Először csak szórakozottan néztem, ahogy a küszöbön állva próbálja eldönteni, hogy vajon most bejöhet-e, de egy pár másodperc után felbátorodott és belépett a küszöbön.

Az első dolga pedig az volt, hogy leült a videojátékaim elé és szó nélkül játszani kezdett az egyik kedvencemmel.

Mekkora paraszt.. Meg se kérdezte, hogy szabad-e. De végre nem csak engem bámul. Most a képernyőt bámulja..

- Nem akarsz segíteni? - kérdezte hirtelen.

Minden mindegy alapon álltam fel ágyamról és ültem át mellé a földre játszani.

Mikor harmadjára nyertünk együtt már kezdtem sejteni, hogy ez egy hosszú és tartós barátság kezdete.





blurryselca nah, jó lesz eddig? Btw, remélem neked is hamar eszedbe jut valami a yoonseokjinemhez😎💕

2018.10.23.

You Can't Get Rid Of Me [Vkook/Taekook]Where stories live. Discover now