You Can't Get Rid Of Me [Vkook/Taekook]

💁unalom💁

Mióta tudattam az osztályomba járó néhány lánnyal akiknek bejöttem, hogy én bizony az égvilágon soha sem akarnék tőlük semmit, azóta a barátaimként viselkednek.

Velem jönnek enni, mellém ülnek az órákon, velem lógnak a szünetekben meg hasonlók.

Ezzel igazából azon kívül, hogy a halálba idegesítenek már, csak az az egy probléma akad, hogy egyfolytában kérdezgetnek.

Gondolom nem nehéz kitalálni, igen. A szerelmi életemről.

Ezzel is csak az a baj, hogy nekem olyan nincs.

Persze valamiért ezt ők nem akarják elhinni, vagy csak simán felfogni, ezért folyamatosan csak olyasmiket hallok, hogy: És Jungkook, mondd csak, neked milyen lányok jönnek be? És miért nincs barátnőd? Vagy van valaki aki tetszik csak nem mered neki bevallani? Összehozzunk vele?

Én meg ilyenkor kérdésre kérdéssel válaszolok, oda hajolok hozzájuk jó közel és szolidan megkérdem tőlük; Nektek nincs jobb dolgotok?

Persze ahogy elnéztem tényleg nincs nekik. Hiába, manapság már annyira unalmas létezni, hogy kénytelen vagy mások még unalmasabb életével törődni, nehogy véletlenül is eszedbe jussanak a saját életed unalmas történései.

- Min gondolkodsz? - zökkentett ki újdonsült legjobb barátom.

- Az embereken. Hogy mindig a más dolgával törődnek.

- Hát ez elég unalmas.

- Pont mint az élet.

- Aha.. - mondta miközben próbálta visszatartani a nevetést.

- Mit nevetsz? Ne nevessél!

- Hát ne is haragudj, de ha ilyeneket mondasz kizárt, hogy ne nevessek. Különben is, csak az unalmas emberek unatkoznak.

- Ez hülyeség. Mindenki szokott unatkozni.

- Én nem.

- Aha, persze.

- Tényleg nem.

- Jól van már, nem érdekel! - emeltem fel hangom kissé.

- De Jungkook higgy már nekem! - kezdett kiabálni ő is.

- Jó hiszek, csak ne kiabálj!

- De ne csak azért higgy nekem, hogy ne kiabáljak!

- Ha nem hagyod abba ezt, megütlek!

- Ha megütsz visszaütök!

Itt egy pillanatra némán egymás szemébe néztünk, majd a következő másodpercben már ott ütöttük a másikat ahol értük.

Ennek az egésznek az lett a vége természetesen, hogy én a földön feküdtem háttal, Tae pedig fölöttem támaszkodva fújta ki magát miután hagytam, hogy legyőzzön.

De egy igazi vérre menő harcban biztos nem győzne le. Soha.

- Mondd csak Jungkook, mennyi ideje is ismerjük egymást?

- Hát, ha jól számolom kedves Paradicsom úr, akkor valamivel több mint egy éve.

- Aha, és hogy van az, hogy valmivel több mint egy év alatt, akárhányszor kikezdtél velem mindig alattam végezted?

- Hát, tudod én ilyen kedves ember vagyok, lelkiismeretes meg minden, szóval akárhányszor verekszünk megszánom azt a kis eperszín fejed és hagyom, hogy leteríts.

- Persze, megértem miért hagysz nyerni. Hiszen te is tudod jól, ha igazán belelendülnénk azt nem élnéd túl.

- Taehyung, Jungkook! Ma már ne verekedjetek többet, késő van hozzá!

Szép.. Ez anyám első mondata miután haza ér.

- Neked is szia anyu!

Köszönésemre csak hümmögést kaptam válaszul, közben Tae pedig megunta a négykézláb támaszkodást és inkább teljes súlyával rám feküdt.

- Ember én nem vagyok heverő, szállj le rólam!

- Nem megy, elfáradtam. Szerintem most egy darabig így leszünk.

- Oh, csak szeretnéd! - mondtam, majd elkezdtem lelökdösni magamról.

- Ne már, ne csináld ezt! Csak egyszer az életben engedd meg nekem, hogy egy kicsit..!

- ..Hogy egy kicsit? - kérdeztem kíváncsian, mikor már egy jó ideje nem folytatta mondatát.

- ..Semmi.

- Hát ha te mondod... Amúgy, nem tudom hogy vagy vele, de én kezdek éhes lenni szóval itt az ideje,-

- Hogy rendeljünk egy rohadt nagy pizzát. - fejezte be helyettem mondatomat barátom.

- Nem hiszem el, hogy én itt a lelkemet is kidolgozom azért, hogy meleg étel legyen itthon, de ti majdnem minden egyes nap pizzát rendeltek!

- Ne haragudj édesanyám, de a te főztödben nem lehet megbízni, van hogy isteni finom, de van hogy olyan undorító mint a-

- Jungkook szerintem ezt nem kéne folytatnod.. - intett óva Taehyung.

- Jeon Jeongguk, - kezdte anyám halálos nyugodtsággal, ami már önmagában rosszat sejt - mától kezdve egy hónapig eltiltalak az összes videojátékodtól. Ja, és nem fogod azt csinálni amit a múltkor, mert most szólok Taehyung szüleinek is, hogy ha náluk vagy még csak véletlenül se játszhass Tae játékaival!

- De..

- Nincs de! - azzal befejezettnek tekintve az ügyet, fogta magát és visszament a konyhába.

- Hát ezt... szoptad! Na megyek játszom a videojátékaimmal, majd szólj át ha megjött a pizza! - mondta, kedves barátom, majd kilépett a bejárati ajtón.

Ezek után biztos nem szólok neki amikor megjön a pizzám.