Bevezető:
Minden embernek van egy elképzelése, hogy hogyan fog alakulni az élete. A szüleim úgy neveltek, hogy legyen egy életcélom és hogy tudjam hol a helyem. Viszont én kilógtam a sorból...
Apámat Daniel Withakernek hívták. Én mindössze 6 éves voltam mikor meghalt.
Anyámat Elizabeth Lewisnak hívják. Apám halála után újból férjhez ment és boldog a férjével. Az már más kérdés, hogy én utálom a pasast. Anya egyébként banki alkalmazott. Van egy bátyám, aki még mindig velünk él. Ő programozó egy cégnél. Van egy nővérem, aki szállítmányozással foglalkozik és egy ikertestvérem, aki szintén lány. Ő is inkább a szállítmányozás felé kacsingat és végül vagyok én. A család fekete báránya. De nem azért, mert rosszat követtem el az életben, hanem mert én nem illyes fajta dolgokkal foglalkozom. Én nem irodában vagy bankban dolgozom nem ülök egész nap a gép előtt és nem is telefonálok nap hosszakat. Én egy egyszerű sürgősségi szakorvos vagyok, akit érdekel a légi mentők munkája. Ezért is vagyok más, mint a családom. Már kiskorom óta tudom, hogy egyszer majd egy helikopteren fogok ülni és életeket fogok menteni, de a családom mindig azzal jött:
-Beszélsz te hülyeségeket te is olyan leszel, mint mi. Irodában fogsz dolgozni és maximum a Vészhelyzetben fogod látni a mentéseket. Egyedül a nővérem és a férje támogatott. Más nem.
Egyszerűen nem vettek komolyan. Középiskola után az orvosira mentem. Anyám csak azért tűrt meg a házában mert nem volt hova mennem. Miután letettem a diplomát majd megszereztem az orvosi címet tovább tanultam a sürgősségi szakorvos ágon. Nem is kell mondanom, hogy azt is letettem. Dolgozni kezdtem majd kaptam egy fantasztikus lehetőséget Németországban. Először nem akartam elfogadni, de mikor a családom azzal jött, hogy soha nem leszek feleség és 5 év múlva már orvos se leszek bedühödtem, elfogadtam az állást és elköltöztem Németországba. Életem egyik legjobb döntése volt. A munka jó volt a kollégák kedvesek voltak és végre elkezdhettem a légi mentést is tanulni.
Mire elvégeztem a Medicopternél a tanfolyamot megismertem a férjemet Benjamin Westet és nem sokkal később örökre összekötöttük az életünket....
Napjainkban:
Végre eljött a nap amire már nagyon régen vágytam. Az éjszaka keveset aludtam bár az is furcsa volt, hogy Ben nem feküdt mellettem. Miután összekaptam magam megvártam Bent, aki felajánlotta hogy elvisz, hogy ne kelljen az első nap taxival mennem. Örültem neki. Kedves volt tőle hisz nem rég végzett és biztosra vettem, hogy már nagyon álmos.
Apropó Ben. Még nem is beszéltem róla pedig ő a legfontosabb az életembe. Ben is Amerikából jött Németországba. A szülei miatt jött németbe. A Semmelweis Klinikán találkoztunk. Ben sebészként dolgozik ott, én pedig ép próbáltam nem eltévedni mikor összeütköztünk. Mindketten nevetni kezdtünk majd megadta a számát és randira hívott. Igen mondtam és jól tettem...
A gondolkodásomból Ben hangja zökkentett ki.
-Kész vagy? -kérdezte.
-Igen. -válaszoltam.
Felkaptam a táskámat majd kimentünk a kocsijához és percekkel később már az A3-son hasítottunk.
Fél órával később megállt a bázis előtt.
- Jól vagy?-kérdezte.
Annyira elbambultam hogy nem is figyeltem hogy mit mond nekem.
-Hahó föld hívja Sonját. Itt vagy? Bekísérjelek?
-Itt vagyok csak elbambultam. Megtennéd?
-Persze miért is ne?-mondta furán.
Mindketten kiszálltunk az autóból és besétáltunk az épületbe. Senkit nem találtunk ezért hátra mentünk a helikopterhez és végre megtaláltuk a kollégákat. Ketten napozó ágyban ültek ketten pedig egy kerek asztalnál voltak és elmélyülten beszélgettek.
-Öhmm elnézést.-hívtam fel magamra a figyelmet.
Mind a négy férfi felém nézett. Majd az egyik aki szürke zakót viselt felállt és elénk sétált.
-Ön az új munkaerő?-kérdezte
-Igen én vagyok. Dr. Sonja West vagyok. Ő itt a férjem dr.Benjamin West. -mutattam be magunkat.
-Én Gunar E. Höppler vagyok a Medicopter ellenőre és egyben a bázis vezető is én vagyok.
- Mielőtt Höppler úr el nem rabolna mi is bemutatkozunk. Én Max vagyok a szerelő.
- Ő Larse Lemann szanitéc én meg Hans Brewster vagyok a pilóta.
- Örvendek.-mondtam nekik.
- Dr.West tíz perc múlva jöjjön az irodámba.-mondta a főnök majd besétált az épületbe.
-Jobb ha megyek.-mondta Ben.
Ki kísértem az autójához.
-Sok sikert az első munka napodon. Hívj ha végeztél.-mondta majd megcsókolt beült az autójába és elhajtott a bázis területéről.
Bementem az épületbe és megkerestem a női öltözőt. Több szekrényt is találtam a helységben. Összesen háromra volt rá írva név. Kerestem magamnak egy üres szekrényt és elkezdtem átöltözni. Miután átvettem a munkaruhám bezártam a szekrényt és kimentem a társalgóba. A többiek az asztalnál ülve beszélgettek. Én pedig megkerestem Höppler irodáját majd kopogtam az ajtón.
-Szabad!-kiáltotta.
Benyitottam a szobába és helyet foglaltam az egyik széken.
-Nos Dr.West először is üdvözlöm itt a Trausteini támaszponton. Másodszor pedig meséljen magáról-mondta.
