Biggi
A pasas berángatott a helikopterbe és fegyvert fogott a fejemhez.
- A radar alatt megyünk. Ha csak egy rossz mozdulatot teszel kiloccsantom az agyad. Értve vagyok??
-Igen értem. Nem akarok meghalni.-szóltam vissza.
Beültem a szokásos helyemre és elkezdtem felkapcsolni a műszereket. A rotor lassan pörögni kezdett. Minden egyes fordulattal gyorsabb lett, végül elértük a megfelelő fordulatszámot. Felszálltunk. Rápillantottam a kerozin kijelzőre és tudtam, nem fogunk elérni a határig se.
-Én megpróbálhatok elrepülni Magyarországra, de nem fog sikerülni. A kerozin szint szerint csak száz kilométert tudunk megtenni.
-Akkor tankoljunk!-jutott eszébe a pasinak.
-Ha leszállok valahol, rögtön értesítik a rendőrséget. Vagy addig repülünk még van mivel, vagy választ egy másik helyet.
-Jó akkor legyen a Bertesgardeni kőfejtő. Onnan egy köpés az autópálya.
-Rendben. -válaszoltam és elfordítottan a helikoptert a megfelelő irányba...
Thomas:
Hirtelen csend lett a váróteremben.
- A következőket tesszük. Thomas Peter és én elmegyünk a helyszínre. Karin és Enrico, ti pedig itt maradtok és vártok.
-Én is megyek. Biggi a feleségem nem hagyom egyedül.
-Rendben, de csak megfigyelő lehetsz. Nem szeretném ha még többen megsérülnének.-válaszolt Gwen.
Mind a négyen a helikopterhez siettünk. Beültem a helyemre és elkezdtem a szokásos rutint. A maximális fordulatszám elérése után a magasba emelkedtünk.
-Medicopter 117 a Müncheni toronynak. Jó reggelt. Engedélyt kérek a déli légtér használatára Berthesgarden felé. Kérem engedélyezzék az út irányt,
-Itt a torony. Az engedélyt megadom. Folytathatja az útirányt.
A kőfejtő csupán pár percnyire volt a kórháztól. Ahogy odaérkeztünk megláttuk a másik helikoptert. Pontosan mellette landoltam...
Biggi
Landolás után leállítottam a hajtóművet és vártam a további teendőkre. Reméltem, hogy a pasi itt fog hagyni és akkor tudok szólni a központnak merre vagyok, de nem így történt. Amint landoltunk kiszállt, majd magával rángatott az egyik üregbe. Valószínűleg jól ismerte a helyet hisz nem kellett egy másodpercre megállnunk folyamatosan beljebb haladtunk. Végül egy kisebb járatnál álltunk meg.
-Mivel rád már nincs szükségem ezért itt hagylak, de hogy ne legyen ilyen könnyű a dolgod, hisz láttad az arcom sajnálom, de nem élheted ezt túl.
A pasas lelökött a földre és megkötözte a kezem és a lábam. Még egyszer megállt. A hátizsákból kivett egy tárgyat amit a bejárat keretébe illesztett. Pontosan tudtam mi az. Felakarja robbantani a bejáratot.
A pasas még percekig bütykölte a szerkezetet, majd még egyszer felém nézett és elsétált.
-HÉÉÉ ne hagyjon itt!!!-kiabáltam, de mind hiába a férfi tovább haladt kifele.
Halottam ahogy a szerkezet halkan számlál vissza. Nem tudtam másra gondolni, csak arra hogy ma meghalok. Senki nem tudja merre vagyok. Valószínűleg meg se találnak. Pedig még annyi mindent szerettem volna az életben. Ha nem lett volna olyan körülményes, már lehet mindent teljesítettem volna. Vissza gondolva túl sok mindent hagytam ki. Anyám figyelmeztetett, de én nem hallgattam rá, bár egyrészről jól tettem. Anyukám mindig azt mondta, hogy ő elsőnek megtalálta az igazit és mivel rá hasonlítok úgy gondolta, hogy én is hasonlóan fogok járni. Nagyon dicsérte Axelt, mikor bemutattam nekik, de aztán még jó, hogy nem lett komolyabb a dolog. Az a szemét megcsalt engem. Aztán jött Enrico. A legjobb dolog az életemben. Kedves, vicces, okos nem mellesleg jó kondiban van és megérti milyen fontos számomra a munka. Anyám eleinte nem kedvelte, de lassan jól kijönnek egymással. Ha én meghalok remélem támogatják őt a legnehezebb percekben. Annyit minden szerettem volna. Pár gyereket, akik a bázison szaladgálnak még mi dolgozunk, hogy aztán landolás után rögtön hozzánk siessenek és megöleljenek, majd pedig felnőtt korukban azt csinálják amit nagyon szeretnek. Egy kis kunyhót a semmi közepén, ahova ellehet bújni egy rossz műszak után és körbe repülni a világot, de ez már csak álom marad.....
Enrico
Landolás után szét széledtünk. Thomas a helikopternél maradt, ha úgy alakulna, hogy kell valamiért. Peter az autópálya felé vette az irányt, Gwen a külső területet fésülte át én pedig bementem a bányába. A bejárat előtt furcsa érzésem támadt. Így az ösztöneimet követve felkapcsoltam a fej lámpát és elindultam befele. Többször is rossz irányba mentem. A járatok egyre szűkültek és már azt se tudom merre van a kifele vezető út. De hallgatva a zsigereimre tovább mentem. Jól döntöttem. Az egyik szűkebb járatban megláttam Biggit, akinek a lábai és kezei össze voltak kötve. Ahogy közelebb értem láttam hogy sír. Nem tudtam miért. A zsebemből elővettem a bicskát és kioldottam.
-Már nincs semmi baj itt vagyok ki viszlek innen.-próbáltam nyugtatni.
-Bomba van a járatban. Bármikor robbanhat.-tört fel újra a sírás belőle.
Megkerestem a bombát hátha tudom hatástalanítani, de erre már nem maradt idő. Gyorsan átdobtam a másik járatba, majd vissza szaladva Biggit a földre terítettem és a testemmel védve vártam a detonációt, ami pontosan fél másodperccel később bekövetkezett......
Thomas
Hatalmas robbanás rázta meg a helyszínt. A madarak elrepültek a fáról és valahonnan lángok csaptak fel. Előkaptam a rádiót és szóltam a többieknek megvannak e.
-Gwen, Peter, Enrico válaszoljatok.
-Itt Peter, eddig semmi, de mi történt robbanást halottam.
-Nem tudom pontosan.
-Itt pedig Gwen, itt sincs semmi. A robbanást nem láttam, de innen rálátok a tűzre ami a bányából jön. Enrico lehet megsérült. Válaszolt már?
-Nem megpróbálom újra. Enrico hallasz engem?-szóltam be a rádióba ismét.
-Gyertek vissza. Enrico nem válaszol. Reméljük Bigginek nincs baja, bárhol is van. Értesítem a zsarukat és tűzoltóságot. Ti addig gyertek vissza a géphez.
Beszóltam a központba, majd megvártam még visszaérkeznek a többiek. Mivel lángokat már nem láttunk, ezért Peter és Gwen úgy döntöttek, hogy megnézik hátha megtalálják Enricot.
Pár perccel később értek vissza.
-Ne mit látattok?
-Beomlott a bánya nem tudunk tovább jutni. Enricoról sincs hír. Lehet, hogy a másik oldalon ragadt.
-Pár percnyi sétára van egy lakókocsi hátha ott van egy térkép vagy egy kis dinamit. Ha sikerülne egy kis üreget robbantani a falba, talán meglelnénk őt is.-javasolta Gwen.
-Rendben menjünk.
Gwen mutatta az irányt, mi meg követtük őt Peterrel. Egy rozzantabb lakókocsihoz érkeztünk. Bicskával feltörtük a zárat, majd keresgélni kezdtünk. Peter talált dinamitot, én pedig egy térképet. Gwen bejelölte az omlás helyét, majd készen is volt egy terv.
A helikopterről ledobjuk a dinamitot az omlás elé. Robbanás után, pedig bemegyünk körül nézni- Reméljük senkinek sem lesz nagyobb baja.
Biggi
A robbanásban azt hittem meghaltunk, de szerencsére nem lett nagyobb bajom. Enrico is megúszta pár karcolással a hátán. A dzseki nagy részben felfogta a hőt és a nagyobb köveket. De itt ragadtunk. Thomasék tudták, hogy bejött ide Enrico, de nem tudták merre lehetünk pontosan. A falak blokkolták az adó-vevő jeleit. A levegő pedig egyre inkább fogyott.
Újabb robbanást halottunk közvetlenül mellettünk. Aztán a beomlott falon egy kis fény sáv jelent meg.
-Hahó van itt valaki?-halottam meg Gwen és Peter hangját.
-Igen itt vagyunk.-kiáltottam, mivel Enrico rosszul volt.
Percekkel később megjelent Gwen és Peter akik kisegítettek minket a friss levegőre. Percekkel később mindnyájan jobban lettünk. A rendőrség is megérkezett. Ezernyi kérdésük volt, de röviden közöltem velük.
-Majd holnap mindenre válaszolok.
Jobban érdekelt Karin állapota. Beültünk a pót gépbe és a kórházba repültünk. Max és Thomas majd vissza jönnek feltölteni a tankot. Mindenképp haza akartam menni. A ruhám fekete volt a koromtól és a kővektől és nagyon fáradt voltam. Miután meglátogattam Karint, haza mentünk......
