Éjféli gyilkosok

12:02 Hullajó nyomozás

- Mehetek Önnel? – kérdezte Katrine a kocsi felé menet.

- Biztos? Lehet, hogy... émelyítő lesz.

- Ha sörpongban második lettem, ezt is bírni fogom.

- Öhöm... -

A Sir szinte nem is figyelt rá. Agya vészesen próbálta összerakni a részleteket. De ha egy kérdésre válaszolt, felmerült egy másik. Valahol mindig lyukas volt a történet. Ez most másodlagossá vált. Egyelőre csak a vezetésre koncentrált. A hullaház – ahová tartottak – nem volt messze. Katie észrevette, hogy Arthur milyen ideges.

- Ideges? – kérdezte.

- Mi? Ja, öhm, hát... Mondhatni.

- Megértem. Én is az vagyok.

És utána csönd. Majd hasonló rövid „beszélgetések" következtek. Szóljon akár időjárásról, vagy a dugóról egyik sem tartott tovább tíz másodpercnél. Így mentek jó fél óráig, mire a hullaházhoz értek. A halottkém már várta őket.

- Jó napot! A nevem Edward.

- Üdvözlöm. Már tudja, ki vagyok. Ő – mutatott rá „társára" – Katrine Pates. Láthatnám a holttest helyét?

- Oh, hát persze... Erre tessék – vezette be Edward a hullaházba.

- Igen barátságtalan hely – állapította meg Katrine.

- Maga akart eljönni. – emlékeztette Joe. Belül hűvös volt. Mindenfelé rideg, boncoláshoz használt asztalok sorakoztak. Néhányukon még ott feküdtek a zöld lepedővel letakart élettelen testek.

- A test – kezdte a halottkém – eltűnését 11.59-kor jelentették. Amennyit már sikerült kitalálnunk, hogy betörtek az épületbe.

- Értem – mondta a Sir. – Kicsit körbe nézek.

Arthur először a bejáratot nézte meg. Láthatóan valami feszítővas félével törték fel. A tolvaj sietett – több üveg is le volt verve, egy asztal pedig felborult. Kint az ajtó előtt keréknyomokat talált. Széles keréknyomokat.

- Valószínűleg egy teherautó vitte el a hullát. – motyogta a Sir.

- Úgy gondolja? – kérdezte Edward.

- Kérem, álljon egy kicsit hátrább, mielőtt eltapossa a nyomokat.

- Hoppá, elnézést... Bent nem néz körbe? Megmutatom a holttest helyt. – Joe elindult Edward után, ám szinte rögtön megtorpant. A halottkém. Bal lábbal kezdte a lépcsősort.

- Elnézést, telefonálnom kell. – mondta a nyomozó.

Távol, valahol a kertvárosban az orgonabokrok mögött egy sárga házban megcsörrent a telefon.

- Halló, tessék, Elizabeth Flint.

- Jó napot, én vagyok az, Arthur Joe. Azt szeretném tudni, hogy hol... - ekkor a lány sírva kezdett hadarni:

- Épp most akartam hívni Önt, valami nagyon nincs rendben! A barátom egyre furcsábban viselkedik, olyan, mintha valamitől menekülne, órákra be szokott zárkózni a házába, és amikor becsöngetek, nem válaszol, ó kérem, segítsen!

- Nyugodjon meg, kisasszony! Most épp egy ügyön dolgozom, de ígérem, 45 perc múlva ott vagyok!

- jaj, nagyon köszönöm! – búcsúzott elcsukó hangon.

- Mi történt? – kérdezte Edward.

- Ugyan, semmiség Edward, munka.

- Kérem, szólítson Ednek.

- Rendben...Nos akkor bemehetünk?

- Hát persze... erre tessék. – vezette be Ed a nyomozót.