A MEGBÍZÁS | Thorki fanfiction |

Prológus

Az éjszaka csendjét egy sötét árny zavarta meg. Néha megállt, s körbenézett hátha valaki követi őt, de mindannyiszor megkönnyebbülten állapította meg, hogy nincs mitől tartania. Sietős léptekkel közeledett célja felé. Tudta, hogy nincs sok ideje és hogyha nem siet elöbb vagy utóbb belefut egy őrbe. Azt is tudta, hogyha nem sikerül a terve akkor talán soha nem lesz boldog.
Végül megérkezett.  Megállt egy aprócska ajtó előtt és kezét a kilincsre emelte. Mégmielőtt benyitott volna nagy levegőt vett és újra átgondolta, hogy mire készül. Eleinte magabiztossága az égig ért s el sem tudta volna képzelni, hogy valami nem úgy alakul mind ahogy azt ő tervezte, most viszont kétségei szárnyra kaptak.

Mi lesz ha valaki rájön? 
Mi lesz ha valami mégsem sikerül? Mi lesz ha nemet mond?
Nemet....

Itt megállt, ez még soha meg sem fordult a fejében, de amilyen gyorsan jött a gondolat, olyan gyorsan el is szállt. Egyszerűen muszáj lesz igent mondania. Amint lenyomta a kilincset már tudta,  hogy nincs visszaút. S ha törik ha szakad, de valahogy végbeviszi a tervét. A kis szobát fáklyák világítottak meg. A szobácskában már eleve volt két alak. Egyikük amint meglátta a jövevényt, felé indult és ahogy hozzá ért átölelte, az viszonozzta az ölelést és úgy szorította magához mintha az élete múlt volna rajta. Aztán néhány másodperc múlva enyhített az ölelésen és  hátrébb hajolt épp annyira, hogy a màsik szemébe  nézhessen.

Néma párbeszéd játszódott le köztük. Melyben megbeszélték a következőket. A meghitt pillanatot egy gúnyos hang törte meg:

-Milyen bájos! De tényleg, olyan szépek vagytok így együtt. Kár, hogy màr csak pár hét és mindennek vége lesz. Hisz, hogyha jól tudom, akkor te, drága hercegnőm, férjhez mész, nemde?- a hang gazdája egy férfi volt, aki a szoba közepén egy székhez volt láncolva. Ében fekete haja válláig ért s világos kék szeme pedig csak úgy csillogott a fáklyák fényében. Arcáról csak úgy sütött a gúny és megvetés.
-Nem vagyok a drágád!-szűrte ki fogai közül a jövevény mire a férfi csak kuncogott.
-Hmm...kár - végig nézett a nőn. Fiatalnak tűnt korához képest hisz már elmúlt 2000 éves. Vékony alkata kihangsúlyozta kebleit és csípőjét. Arcát hosszú sötét barna haja keretezte. Smaragdzöld szemei villámokat szórtak a férfi felé.

- Bár még lehetsz. Sehol sincs konkrétan leírva, hogy nem lehet szeretőd.

A harmadik aki eddig szótlanul hallgatta az egészet most a férfihoz lépett és hajánál fogva fejét hátra húzta, a torkához  pedig  egy pengét tartott.

-Ne merészelj még egyszer így beszélni hozzá!-hangja mély volt és elszánt.

-Különben mi lesz? Talán megölsz? Ugyan már, mind nagyon jól tudjuk, hogy annak  nem lenne értelme. Hisz akkor ez a kis találkozó se lenne.

-Ezt mégis honnan veszed?

-Hát nem ezért vagyunk itt, hogy te -itt a nőre nézett - ne menj férjez ahhoz az asgardihoz és helyette hozzá?-itt a férfira emelte a tekintetét- Menj és éljetek boldogan amíg meg nem haltok!-mondta gúnnyal.

A páros egymásra nézett és újabb néma párbeszédet folytatott. Percek múlva a férfi elengedte a sötéthajút és szerelméhez lépett. A feketeség ajkai önelégült vigyorra húzódtak. Tudta, hogy nyert ügye van.

- Mire várunk még? Had halljam a feltételeket!

Author's note:
Ez a story justanotherreader05 nélkül nem valósult volna meg. Köszönöm szépen😘! A részek össze-vissza fognak jönni nem tudom előre egmondani mikor.