Nincs több "Ha"

Tizedik-"Örökösök"

Végre egy kis csend. Én és egy kis borsmentás tea. A délután kellemes meleg napsütés simogatta az arcom. Hihetetlen mennyire elfáradok a kicsik mellett. Szerencsére elaludtak. Olívia már négy éves az én gyönyörű Hercegnőm. Hanji bent tartott minket egy pár napig. Rivaille bent akart ugyan maradt volna, de még a Király se tehet meg mindent. Nem akarom hogy, bárki akár a jó Isten félre értsen. Rivaille arcán most láttam igazán mély érzéseket. Miután elment és elvitte Hanji a lányom elvégezni a szükséges vizsgálatokat egyből telefon hívást kaptam. Elmosolyodtam.

- Mikhail? Hallottad?

- Igen, Rivaille felhívott. Angyalkám mond, mikor mehetek megnézni a kicsi Hercegnőt?

Mikhail hiperaktív mint mindig, de nem baj. Ő már csak ilyen.

- Mikor szeretnéd?

Kérdezem fáradtan, de nevetek is közben.

- Ha a kórházból hazamentek szólsz? Annyira várom, hogy láthassalak bennetek.

- Persze, de akkor pénteken már jöhettek. Üdvözlöm Ivant és Őt is. Mond jól van?

Kérdezem halkabban, mire Mikhail hangja játékosan felcsendül. Az örök játékos Mikhail.

- Rendben Angyalka, ott leszünk. Várj még egy kicsit.

Mikhail átadta a telefon és azt a kellemes hangot hallhattam olyan hosszú idő után.

- Egész biztos vagyok benne, hogy jól áll az anyaság édes, kis Vörösbegyem

- Még találkozunk.

Súgtam és letettem, szerencsére Hanji már vissza is hozta Olíviát és máris nyugodtabb lettem. Ne tudja meg senki sem milyen ha több irányba húzza a szíve.

Hétvégén Mikhail és Ivan is eljöttek. Meglepően nyugodtak voltak a kedélyek. Mind a ketten elvoltak ájulva Olíviától. Alig egy órája lehettek itt, mikor helikopter érkezett. Asami a fiúja, Fei Long és Tao jöttek el. Vicces helyzet, a családok fejei egy helyen voltak. Ki gondolta, hogy valaha majd én hozok békét nekik. Kiderült, hogy a hírek milyen gyorsan is szállnak. Rivaille felhívta Asami-t, Ő pedig Fei-t és együtt jöttek gratulálni. Mikor Mikhail és Ivan elmentek, a nagybátyám kezébe nyomtam egy levelet. Vigyázva nehogy a férjem lássa, nem hiányzik a rosszalássa. Mikor most minden olyan szép

- Tedd meg a kedvemért.

Mikhail bedugta a levelet a zakózsebébe és megcsókolta az arcom.

- Érted a csillagokat is lelopom Angyalka. Köszönöm!

- Mit?

- Hogy nem tagadtad meg, hogy láthassam a Hercegnőt.

Megsimogattam az arcát, belebújt a tenyerembe. Miért is tagadtam volna meg? Mikhail kék tekintete megkönnyebbülten ragyog. Félt, hogy másképp lesz. Nem kellett volna, Ő az én Ördögöm és szeretem. Különben is nekünk egy a vérünk. Búcsút vettünk egy ideig.

A levelet Solt-nak szántam. Mikhail persze egyből tudta. Pár kép volt benne, mindegyik hátúlján néhány sor. Az utolsó képen a kórházban vagyunk Olíviával. A következőt írtam rá.

"Várom a napot, hogy egyszer újra találkozzunk és megismerhessük egymást igazából, titkok nélkül. Amit egyszer neked adtam, azt nálad hagyom. Mert én sem adom vissza azt a darabot a szívedből, amit akaratlanul is nekem adtál."

Most pedig itthon pihenek. A lányom békésen szuszog a kis ágy mellett. Ahol pedig a kis Hercegem alszik. Solt. A kis Solt még csak egy éves. Mondhatnám, hogy nem terveztük előre, de igenis tervezve lett. Egy nagycsalád. Sok-sok gyerekkel. Fáradtan sóhajtok, mert van ami nem változik. Rivaille a Király, én vagyok a Királynő. Nem lettem kitartott feleség, a gyermekvédelemre specializálódtam. Annie és Armin még mindig együtt vannak, de a baba téma kényes ügy. Eren és Historia pedig a nagy babavárásban vannak.