Nincs több "Ha"

Kilencedik-"Kettőnk lelke"

Rivaille szemszög

Folyton azon kapom magam, hogy Christa-mban gyönyörködöm. A kerek pocakjában. Igen már akkor tudtam. Már az első percben mikor megláttam az asztal tetején táncolva. Minden egyes porcikájának apró rezdülése hívogatott. Ahogy ködös pillantása az enyémbe veszett. Ahogy egyszerűen úgy bánt velem úgy kezelt mint egy átlagos férfit. Valóban nagy út volt eljutottunk egészen idáig, de ha belegondolok, hogy a gyermekünk napokon belül a karjaimba tarthatom. Niincs helye kétségnek.

- Mi az? Tudom, hogy megnőttem, de azért nem kell ennyire célozni rá.

Mondta miközben elkezdte ezen a kis semmiségen húzni az orrát. Elmosolyodva mögé álltam és a pocakját kezdtem simogatni. Lassan harapdáltam a fülét, alig hallhatóan sóhajtott.

- Pedig számomra most vagy a legszebb Christa. A gyermekünkkel várandósan. Nagyon sokszor szeretnélek még így látni.

- Előbb legyünk túl ezen. Félek.

Mintha remegne kicsit, erősebben öleltem. Akár egy kiscica úgy bújt a karjaimba.

- Ha szeretnéd végig melletted leszek.

Nem szólt csak a fejét rázta.

- Nem hinném, hogy jó ötlet. Ha kint vársz az bőven elég lesz.

- Rendben. Nekem most mennem kell. A lányokkal leszel ma ugye?

- Igen. Elgyakoroljuk még egyszer a szóbeli védést.

- Ne erőltesd meg magad.

- Tudom, te pedig vigyáz magadra Rivaille.

- Ígérem.

Lágy csókot váltottunk és már mentem is. Eren a kocsi mellett szívta a cigarettát. Nem jellemző rá, de most nagyon ideges volt.

- Főnök!

Bólintott és nagy élvezettel szívott bele egy nagyot a cigarettába, majd elnyomta.

- Szarul festesz, mi baj?

- Historia kiakaszt, annyira ideges a diploma miatt. Alig lehet hozzá szólni. Christa?

- Hasonló, de a szülés miatt jobban aggódik.

- Tudod, lehet nem fogod értékelni, de ha nekünk nem jó neked se legyen jobb.

Nem szóltam csak együtt érzően mosolyogtam. Beszálltunk a kocsiba, mikor megálltunk Armin szinte menekült a kocsiba.

- Haver neked mi bajod?

Kérdezte Eren, persze a zseni szöszi egyenlőre próbált levegőt venni.

- Annie.

- Hamarosan lediplomáznak addig igazán kibírhatnátok. Most foglalkozzunk a munkával.

Tettem pontot a végére és ahogy lennie kellett le is nyugodtak a fiúk. Kb délután négy lehetett mikor sorozatban csörögtek a telefonok az enyém kivételével. Eren szinte padlógát nyomot.

- Hé Eren! Neked meg mi bajod?

- Azonnal a kórházba kell menni!

- Most vitték be a Királynőt!

Vágott bele Armin. Mintha idegen nyelven mondták volna. Olyan hihetetlen vagy megfoghatatlan hatott.

- Miért?

- Elfolyt a magzatvíz.

Felelte kurtán Eren.

- Főnők, Hanji vezeti a szülést...legalább ez adjon egy kis nyugalmat.

- Armin most semmi sem nyugtat meg. Miért csak most szóltak?!

- Mert a felesége így akarta, úgy gondolta van elég dolga így is. Nem akarta zavarni.

Vágott közbe Eren. Persze idegesen dőltem hanyatt. A kórházban keményen csaptam rá a recepciós pult kemény lapjára. A kislány ijedten ugrott fel. A torkán akadt a szó, az én türelmem pedig egyre csak fogyott.

- Még bent van. 3-mas szülőszoba.

Nem szóltam egy szót se, a fiúkkal az oldalamon mentem. Historia idegesen járkált, Annie ült de a lábait idegesen lóbálta. A várakozás, ami igazán megőrjít. A kórtermet betöltő vajúdás hangjai és az, hogy ha akarnék sem mehetnék be. Hanji szaktudása pedig megkérdőjelezhetetlen. Christa miért nem engedted, hogy melletted legyek? Aztán végre meghallottam. Felsírt a babánk. Tépelődve, de tárcsáztam a szőke ruszkit.

- Rivaille, rég beszéltünk! Minden rendben? Az Angyalkám?

- Még nem engednek be, de ebben a percben született meg a babánk.

- Máris indulok!

- Mikhail!

- He, mi az?

A homlokom dörzsölöm és végül kimondom.

- Várj egy kicsit és beszélj Christa-val és még valami. Üdvözlöm.

- Értettem, rendes vagy Rivaille.

Christa szemszög

Miután Rivaille elment, bevettem a fürdőszobát. Olyan ideges voltam. Nem akartam találni a helyem. Esküszöm olyan vagyok mint régen a macskáink fialás előtt. Megálltam a tükör előtt. A kezeim a gömbölyű pocakomon pihentettem. Éreztem ahogy a pici mosolyog. Megnyitottam a tust, kellemes meleg vizet folyattam magamra. Annyira, de annyira megváltozott az jövőbeni életképem. Nem akartam mást csak híres jogász lenni, a házasság eszembe sem jutott. Most férjnél vagyok, hamarosan anya leszek. Nem kellett sok, hogy így legyen csak Rivaille Ackerman.

Kényelmesbe öltöztem, lassan a lányok is megérkeztek és nekiültünk az egész szóbeli védéshez. A vége fele voltunk már.

- Lányok! Elfolyt!

Ebben a percben el is kezdtem görcsölni.

- Be kell mennünk a kórházba!

Kiáltott Annie, engem Ö vitt. Historia pedig kitúrta a cuccaimat. Szerencsénkre Hanji lent volt a földszinten mikor beestünk. Azonnal mehettem is a szobára. Mikor már bent feküdtem eluralkodott rajtam a pánik.

- Haza akarok menni.

Motyogtam. Hanji pedig nyugtatóan mantrázot. Az egész olyan volt mintha egy életet végig kínlódnék, de tudod kincsem mikor felsírtál. Mikor rájöttem, hogy anya lettem. Mikor a kezembe adtak és rám pillantottál. Bármikor újracsinálnám.

- Hercegnő!

Mosolygott Hanji és visszaült összeölteni lent.

Gyönyörű újszülött voltál. Hihetetlen érzés volt a karjaimba tartani kincsem. Az ajtó becsapódott és az apukád az ajtóban állt. Idegesen, az acélos tekintete ellágyult. Eléggé fáradtan néztem fel rá.

- A kislányod.

Mosolyogtam rá, széket húzott leült mellénk. Tüzetesen végig nézett téged kincsem és homlokon csókolt. A nyakamba temette magát, elmormolt egy köszönömöt és éreztem ahogy sír, pont úgy ahogyan én is sírtam. 

Ezer köszönet és hála a türelmetekért, de elég viharosra sikerült az életem. :) De visszatértem!