Nincs több "Ha"

Nyolcadik-"Mélyvörös ítélet"

A hófehér táj látványa némileg nyugtatóan hat arra a valamimre amit léleknek neveznek. Fél éve vagyok már itt Szentpéterváron és a honvágyam Itália felé nem akar múlni. Milyen nevetséges is, hogy élek. Nem is igazán érzem élőnek magam. Vörösbegyem, hófehér angyal. Igazán kegyetlen vagy hagytál elszökni hagytál életem végéig szenvedni. Nem adtad meg a halál keserédes, békés csókját. Azon az estén. Még mindig látsz bennem reményt.

A pisztolylövés hangja visszhangzik az éjben, a fülemben. Újra és újra lejátszódik a hang a fejemben. Elsül, sikolt, visít a fegyver. Én pedig mint valami fadarab mozdulatlan állok és várom a második lövést. De nem, nem lesz második. Megfordulok, némán meredek a barna tekintetébe. Leengedi a törékeny karját. Végre megtalálom a hangom.

- Örülök, hogy te jöttél el.

Mondom végül ki s lassan odasétálok a terasz elé és térdre vettem magam neki. Elég volt, meguntam. Már nincs semmi amiért érdemes élnem. Vess hát véget ennek édes kis Vörösbegyem. Mond miért nézel rám pont úgy mint nem is olyan rég.

- Ne sajnálj, ne érezz bűntudatot. Christa tudod mit kell tenned. Emeld rám a fegyvered, biztosítsd ki, és húzd meg a ravaszt és eresz belém egy golyót.

Olyan könnyen beszélek mégis valahol fáj ezt kimondanom. Csupán egy pillanat erejéig hunyja le a tekintetét.

- Te meghaltál. Most. Az előbb. Én a Királynő, ítélkeztem. Most pedig menj!

Ahogy a tekintette rajtam pihen melegség járja át a lelkem maradékát. Elmosolyodok. Mi másért tennéd ezt ha nem azért

- Túl jó vagy hozzám, még mindig. Annyi szörnyűség után még mindig. Olyan voltál mint egy törékeny liliom, ha nem bolondultam volna érted akkor alatta végzed, mint a kertem apró kis titka.

- Igen elhatároztam magam, de mintha olyan könnyű is lenne. Megölni, sohasem tudnálak. Hogy feledhetném azt amit köszönhetek neked? A történtek ellenére is.

- Túlságosan is érzelmes lettél. Az anyaság már csak ilyenné tett. Akkor Szentpéterváron, nem haboztál. Nem számít, talán így lett megírva.

- Mikor megtudtam, hogy élsz megkönnyebbültem és mikor a saját szememmel láttalak boldog voltam. Mert jól ítéltem meg Szentpéterváron a helyzetet és a lehetőségeket. Mikor neked adtam magam, én nem csak menekülni akartam. Téged akartalak.

Felálltam és elé léptem. Lepkeszárny könnyedséggel fogtam meg a csuklóját és a szívemhez emeltem. Az arany tekintetem csak az Övében pihent. Kérlek tedd már meg. Bánatosan sütötte le a tekintetét. Újra meghúzta a ravaszt, de a tár üresen kattant.

- Édes ki Vörösbegyem, te?

- Ivan kint vár, menj! Akarom, hogy élj és egyszer újra látni akarlak!

Szólni akartam még, de a kezét felemelte és tudtam. Ez itt most a búcsú. Sír, miattam sír. Mikor rám nézz mosoly ragyog az arcán, majd remegve kezdi.

- Ha választhatnék egy jobb élet és az enyém között, akkor is ezt választanám. Mert amit mások jobb életnek hisznek, az csak látszólag jobb. És tűnhet az enyém rossznak, mégsem adnám semmiért. Mert nincs jobb élet annál, amiben te ott vagy.

Beharapom a szám, hogy visszatartsam a saját könnyeim és magamhoz ölelem. Mélyen magamba szívtam a tiszta illatát. Felkaptam a bőröndöm és elmentem.

Igen már hat hónapja történt. Miért kínoznak a gondolatok. Könnyebb lenne talán ha vége lenne, de az hogy magam tegyem meg ez méltatlan hozzám. Bárcsak azt az egy golyót a fejembe vagy a szívembe eresztetted volna.

- Már megint ön kínzol?

Mikhail állt meg az ajtóban zsebre vágott kézzel. Engem méregetve. Bólintottam.

- Te talán nem szoktál csak úgy néha?

Átgondolta a kérdésem és mosollyal mellém sétált.

- Dehogynem, viszont nem csinálhatja az ember állandóan. A végén becsavarodik. Annak kell örülnünk, amit megkaphattunk.

- Nem vette el az életem. Inkább életben hagyott, hogy őrlődjek.

- Ő egy igazi Arbatov. Még ha nem viseli a nevet akkor sem változtat a tényen.

Mosolyodott el és az asztalnál kitöltött két pohár vodkát.

- Hallgass rám Solt. Ne agyalj, mert csak még nyomorúságosabb lesz az életed!

- Talán igazad van majd csak lesz valahogy. Ivan még mindig nem ugrál a dologért, hogy itt vagyok.

- Az ok, hogy még nem tett el láb alól, hogy a húga szívéből neked is jutott. Semmi több. Ezt sose felejtsd el Solt, hogy csakis általa lehetsz életben. Most már sohasem tehetsz ellene, ellenünk. Mindened az Övé, ahogy én te is hozzá tartozol.

Értem tehát te is többek között azért ajánlottad fel ezt a lehetőséget mert tudtad, hogy nem végez velem. Mert így szemel tarthatsz és ha a helyzet úgy alakul a nyakamba szakajthasd a guillotine (giotin) bárdját. Nem is rossz vég, de már nem akarok játszani.

- Harasosij.(Remek)

Zsizsikéim Egy kis pénteki meglepi! Ezzel a Solt és Arbatov száll lezáródott.