|WE ARE SENSATIONAL| Finn Wolfhard ff|

III.

Finn

Fáradtan ejtettem le a tálcám a menzás asztalt körül ülő barátaim közé. Hátbaveregettem a mellettem helyefogalat Jeeden-t, majd a többieket is hasonló módon köszöntöttem. Leűltem a kékre színezett müanyag székre, majd éhesen elkezdtem kibontogatni a menzás nő által előre becsomagolt salátámat. Az étvágyam egészen 1,3 másodpercig tartott, amíg nem találtam a kajámba egy oda nem illő darabot.

-Srácok...Találtam egy műkörmöt a salátámba!-emeltem ki undorodva a müanyagot a körülöttem habzsoló fiúk felé mutogatva.

Egyszerre felkapták a fejüket, majd mindegyiknek grimasz futott át az arcán.

-Aliah!-jelentette ki gúnyosan Wyatt, majd a púlt mögött szorgosan dolgozó menzásra nézett.

Már csak a nő kinézete is igazolja miért van a kajában napi rendszerességgel köröm. Festett, vörös (inkább élénk piros) haja hanyagúl fel van copfolva, hupilila melegítőgatyát és piros haspólót visel. Az arca ízléstelenűl ki van kenve. Egyszóval: taszító.
Ahogy gondolatmenetem végére kerűltem, egy magas szopránba hajló hang ütötte meg fülemet a hátam mögűl. Egyből társúlt is hozzá a megtéveszthetetlen parfüm illat is.

-Sziasztok! Leűlhetek?-kérdezte.

Sejtésem bebizonyosodott. A reggel megismert, ha jól emlékszem Anastasia nevezetű lány mosolyát véltem látni amint a hang tulajdonosára néztem, aki a hátam mögűl közelítette meg a társaságot.
A fiúk felkapták a fejüket a megszólítás hallatára és asszem' rajtam volt a sor, hogy bemutassam a göndört a népeknek. Megköszürűltem a torkom, majd hajamba túrva bemutattam.

-Srácok, ő itt Anastasia.-mutattam a lányra-Anastasia, ők itt Gaten, Wyatt, Jeeden és Jack.-hadonásztam esetlenűl az asztalnál lévő személyek között.

Röviden üdvözölték egymást, majd Anastasia helyet foglalt a Gaten mellett elhelyezkedő széken. Harsányan csevegett, viccelődött a körülötte lévő egyedekkel, meglepett milyen közvetlen, milyen felhőtlen a kedve és, hogy valami fajta megmagyarázhatatlan könnyedség hallatszódik hangjából. Kellemes embernek titulálom, hiába ismerem alig pár órája.

-Nélkülem jöttetek ebédelni? Pedig eddig szentűl hittem, hogy a legjobb barátaim vagytok!-közeledett hatalmas méltatlankodás közepedte Noah, a törpe.

A magas hangnemre mindenki egyből mosolyogva a méltatlankodó fiú felé kapta a fejét, kivéve Anastasiat.
Az előbbi víg nevetése hirtelen odalett. Most falfehéren meredt maga elé, a megrágni készült hús szelet, amit az imént bekapott, megállt szájában. Nem pislogott, csak dermedve űlt, mint aki szellemet lát.
Nagyon fúrcsa és egyben ilyesztő volt így látni. Hírtelen ötlettől vezérelve meglóbáltam a kezemet hófehér orcája előtt.

-Anastasia, minden oké?-kérdeztem.

Pislogott egyet, de arca színe, sem a tekintete nem változott. Zavarodottan megrázta a fejét, majd bizonytalanúl és iszonyat lassan felállt, megfogta az étellel megrakott tálcáját és a székét betolva szólásra nyitotta ajkait.

-Bocs...Szerintem, most megyek.-lassan és megfontoltan ejtette ki mindezt. Óvatosan megfordult, majd eltántorgott.

Elgondolkodva néztem utánna. Nem tudom mi történt ebben a szűk egy percben amíg Noah ideért.
Barátom a lány imént elhagyott helyén foglalt helyet, és egyből föl is tette a kérdést ami szerintem elsőnek eszébe jutott.

-Ananak mi baja?

Hirtelen nem tudtam, hogy mi lenne a helyes válasz. De ki kellett böknöm valamit, tehát a legegyszerűbbet mondtam ami egyből beugrott.