A másik (Dylan O'Brien Fanfiction)

Part Four

Mint a mérgezett egér úgy mászkáltam fel-alá a konyhában.
Képtelenség. Emlékszik rám. Arra az őrült lányra, aki zokogva kérte, hogy ne sajnálja őt senki. Úram Isten, szánalmas vagyok!

Lola a konyha asztalnál ült és a leckéjét írta. Legalábbis próbállt koncentrálni a füzetében lévő jegyzetekre, csakhogy zavarta az ingerültségem.
Leültem inkább.

Kivettem a telefont a zsebemből és az asztalra tettem, hogy amint világítani kezd felvegyem.
Nem emlékszem, hogy értem haza. Teljesen kábult voltam. Elvégre olyan közel volt hozzám, hogy éreztem az after shave illatát az arcán. És azóta is érzem. Egyszerűen beleivódott az orromba.

Farah nem hívott, pedig már öt is elmúlt. Vajon még mindig tart a válogatás? Életemben először bántam, hogy előbb haza kellett jönnöm. De anyut behívták a boltba, és Lola nem maradhat felügyelet nélkül otthon.

- Hannah, éhes vagyok! - Lola, hogy nyomatékot adjon a mondatának fájdalmas arcal simított végig a hasán.
- Rendben, készitek egy szendvicset.
Lola undorodva húzta el a száját.
- Most mi van?
- Nem szendvicsre vágyom! Jobban esne egy kehely fagyi.
Hát persze. Anyu mindig figyelmeztetni szokott, hogy Lola nem ehet vacsora elött édességet. Általában adok anyu szavára, de ma olyan feldult voltam, hogy nekem is jól jött egy kis bűnözés.
Kivettem a fagyasztóból a fagylaltot és letettem az asztal közepére két kanál társaságában.
- Emelem kanalam kettőnkre! - Lola kuncogva ütötte az evőeszközét az enyémhez. - Ez kettőnk közt maradjon, rendicsek?
- Ne aggodj, Nővérkém.

Mindössze kétszer tudtam belemártani a kanalam a fagyiba... A gyomrom akkora, mint egy fejlettlen dió.
Talán túl dramatizálom a helyzetet és egyébként semmi különös nincs abban, hogy felismert. Biztos vagyok benne, hogy jót mulatott rajtam miután eljöttem a bárból, ezért maradtam neki emlékezetes.

- Te, Lola - letettem a kanalam és teljes testsúllyal ránehezdve az asztalra, előrehajoltam. - Mondcsak, mit tudsz Dylan O'brienről?

Lola arca - mint mindig mikor felhozzák neki Dylant - felragyogott.

- Mindent! - Vágta rá büszkén. - A farmerja méretétől kezdve a kedvenc filmjéig.

Anyu megtiltotta, hogy elmondjam neki, hogy Dylan az iskolánkban forgat. Félő lenne, hogy tábort verne az épület előtt.

- De nyugodtan teszteld le! - Vigyorgott magabiztosan.

Megvakartam az arcomat, de olyan hévvel, hogy biztos piros barázdák maradtak a körmeim után.
- Szóval... Van barátnője?
- Sajnos igen! Mármint a csaj nagyon szép, és aranyos. Láttad már te is.

Tehát akkor ennyi. Ha akadt véletlen olyan gondolatom, hogy tetszem neki, most kitörőlhetem.

- Láttam?
- Persze - vonta meg a vállát. - Dylan társa volt a The First Time című filmben. Tudod, amit ezerszer megnéztem.

Bólintottam.
- Olyan szép... - Mosolygott Lola megszállottan. - Rá szeretnék hasonlítani.

Biztos nem csak ő van ezzel így.
- Mi lenne, ha most tévéznél egy kicsit? - Végig szántottam a kezem hosszú, csokoládé-barna copfba kötött hajánál.

Lola megvonta a vállát és bement a szobájába.
Megvártam, hogy becsukja maga után az ajtót. Belopakodtam anyuék szobájába és magamra zártam az ajtót.

Nyáron spórolnom kell, hogy saját laptopot tudjak venni.

Szerencsére be volt kapcsolva, így gyorsan megtudtam nyitni a böngészőt. Kezemet a klaviatúrán pihentettem. Nem is értem saját magam. Hirtelen annyira gyerekesen viselkedtem.
De hát azokat a képeket, videókat rengetegen látták már. Én miért nem nézhetem meg?!