A törés

1. Késés

Besöpörtem a füzeteim a táskámba, lerohantam a lépcsőn, a lábamra kaptam a cipőt, és köszönés nélkül rohantam ki az ajtón. Az iskoláig futottam, aztán fellépcsőztem az osztályig. A terem előtt megnéztem a telefonomon az időt. Fél kilenc van. Fasza. Azon gondolkodtam, hogy bemenjek-e, vagy inkább ezt a negyed órát a folyosón töltsem. Összeszedtem a bátorságom, és felemeltem a kezem. Kopogni akartam, de az utolsó pillanatban lefagytam. Ha most bemegyek mindenki rám fog nézni, és magyarázkodnom kell. A kezem remegni kezdett. Inkább kint maradok. Fel-le sétálgattam a folyosón, és vártam a csengőt. Szörnyen lassan telt az idő. Bedugtam a fülem, és próbáltam megnyugtatni magam. Leültem egy padra, mert a világ forogni kezdett. Kinyílt az ajtó, én pedig odakaptam a fejem. Seunghyun nézett vissza rám. Leült mellém, és elmosolyodott.

-Gondoltam, hogy itt vagy.

-Honnan?

-Olyan hangosan trappoltál, hogy egyből tudtam, hogy csak te lehetsz az. Minden rendben?

-Persze, csak utálok késni. Menj vissza órára, le fog szidni a tanár. –próbáltam elrejteni a kezeimet, mert továbbra sem hagyták abba a remegést. Seunghyun mélyen a szemembe nézett.

-Biztos jól vagy?

-Igen, biztos.

-Jól van. Azért itt maradok veled, ha nem baj.

-Ahogy gondolod. Amúgy tetszik a hajad –nevettem el magam a mondatom végén, majd rózsaszín hajába túrtam. Ő is nevetett.

-Neked is kéne már valami új szín –fogta meg szürke hajam, ami a feléig le volt nőve.

-Hmm, ez nem is rossz ötlet. Majd meglátom.

A maradék időben csendben ültünk egymás mellett. Kicsöngettek, az ajtó pedig ismét kinyílt. A tanár lépett ki rajta. Ijedten néztem rá Seunghyunra, ő pedig a tipikus „nyugi van" tekintetével nézett vissza rám.

-Choi Seunghyun, remélem, tudja, hogy én többet nem engedem ki az órámról. Ha Kwon Jiyonggal akar lenni, akkor kövesse a példáját, és be se jöjjön.

-Rendben tanárnő – vágott bűnbánó arcot, majd miután a tanár elment megforgatta a szemét.

Bementünk a terembe, én pedig lélekben felkészítettem magam arra, hogy a következő óránk matek.

-Fogadjuk egy ebédben, hogy feleltetni fog - szóltam oda neki, amíg elsétáltunk a padok mellett, és leültünk a helyünkre.

-Nem hiszem.

-Áll a fogdás?- nyújtottam ki felé tenyerem, ő pedig kezet rázott velem.

-Még jó.