A törés

5. Otthon

Kinyitottam az ajtót, majd amilyen gyorsan csak tudtam, be is csuktam magam mögött. A házban csend uralkodott, egy apró nesz sem törte meg a nyugalmat. A fény beszűrődött az ablakon, sejtelmesen bevilágítva a félig besötétített nappalit. Valószínűleg egyedül vagyok itthon. Esetleg csak alszik. A szobája ajtaja elé sétáltam, és bedugtam a fejem. Nem volt bent senki. Megvontam a vállam, és a konyha felé vettem az irányt. Egy kis cetli volt a pulton.

„Elmentem pár órára, majd jövök."

Összegyűrtem a papírt, és a kukába dobtam. Készítettem magamnak vacsorát, és felsétáltam a szobámba. Bedőltem az ágyamba, és elővettem a telefonom. Kapcsoltam zenét, és megettem, amit csináltam magamnak. A műanyag tányért szimplán a földre dobtam. A fal felé fordultam, és próbáltam aludni. Kimerítő volt a mai nap.

Lentről kiabálást hallottam, amire azonnal felriadtam.

-Jiyong hazaértél már? – apa mély hangja betöltötte az egész házat.

-Igen –kiabáltam neki vissza. Fáradtan sóhajtottam, és felkeltem az ágyból. Komótosan leballagtam a lépcsőn, és a kanapén ülő apámat tanulmányoztam.

-Hol voltál?

-És te? Állítólag négykor már itthon kellett volna lenned. Három órakkor van vége az iskoládnak.

-Én kérdeztem először.

-Semmi közöd ahhoz, hogy hol voltam Jiyong.

-Legyen. Én nem titkolózok előtted, szóval elmondom, hogy matekkorrepetáláson voltam.

-Talán így már nem fogsz megbukni, büszke vagyok –hangjából ömlött a gúny. Megforgatom a szemem.

-Pontosan tudod, hogy miért buktam meg tavaly.

-Tudom, csak nem értem.

-Szeretnélek emlékeztetni, hogy téged kirúgtak a munkahelyedről tavaly.

Nem mondott semmit, csak meredt maga elé. Lehet túl durva voltam.

-Sajnálom apa, nem azért mondtam.

-Ne hidd azt, hogy csak neked rossz, hogy anyád meghalt. Talán, ha normálisan tudtál volna viselkedni, és nem hoztál volna rá folyton szégyent, akkor nem ölte volna meg magát.

-Már ne is haragudj, de te voltál az, aki tönkretetted őt, sőt engem is. Miért kell ezt is rámkenni?

-Még hogy tönkretettelek! Nem veszed észre, hogy mennyi mindent teszek meg érted?

-Dehogynem. Például megállás nélkül engem hibáztatsz. Köszi, apa, nagyon jól esik a törődésed, de inkább tartsd meg magadnak.

Láttam, hogy egyre idegesebb lesz. Talán ideje lenne befogni a számat, mielőtt teljesen elszakad a húr nála. Még egy ideig tartottam vele a szemkontaktust, aztán felrohantam a lépcsőn. Pontosan tudtam, hogy most mi következik, ezért már elkezdtem pakolni a hátizsákomba. Nem kellett sokat várnom, szinte azonnal nyitotta is az ajtómat.

-Nem szeretnélek ma látni, egyáltalán. Pakold össze a cuccod, és menj el. Holnap délutánig ne lássalak.

-Ne aggódj, nem fogsz –mondtam neki, majd vállamra kaptam a táskám, és kikerültem őt.

-Gondolkozz el azon, hogy mit mondtál, és azon, hogy miket állítasz rólam állandóan.

Lementem a lépcsőn, és kirohantam a házból. Remegő kezekkel tárcsáztam Seunghyun számát. Kicsöng, de nem veszi fel. Leülök a ház elé, és megállás nélkül hívogatom. Semmi válasz.

Most mi legyen?