A törés

4. Ismerkedés

-Szóval mit akarsz átismételni? –hajolt felém, ahogy az asztalánál ültem. Zavaróan közel volt hozzám.

-Én igazából semmit, kényszerítettek erre az egészre, ha nem emlékeznél –megforgatom a szemem, és nagyot sóhajtok.

-Akkor... Csináljunk valami mást?

-Mit?

-Nekem teljesen mindegy.

-Te mondtad.

Eltoltam az aurámból, és felálltam. Nyújtózkodtam egyet, majd az ágyába feküdtem. Elővettem a telefonom a zsebemből, és elkezdtem játszani rajta.

-Most komolyan ezt akarod csinálni?

-Azt mondtad, neked mindegy.

-Nem akarsz, mondjuk inkább ismerkedni?

Felnézek a telefonomból. Ráemelem tekintetem, ő pedig kíváncsian fürkészi azt.

-Nincs semmi, amit tudnod kéne rólam.

-Biztos? És ha én is mesélek magamról, akkor sem?

Sóhajtok. Úgy érzem nincs más választásom.

-Akkor kezdj el mesélni.

-Rendben! –felcsillantak a szemei. Lehet inkább matekozni kellett volna. –Szóval Yunseo vagyok, de ezt már tudod. Legalább is remélem. 17 éves vagyok. Kitűnő tanuló vagyok. Matekkal akarok továbbmenni egyetemre. Skorpió vagyok, ettől sokan meg szoktak riadni. Nem szeretek sportolni, nem szeretem az alkoholt. A kedvenc évszakom az ősz. Az apámmal nagyon jó kapcsolatban vagyok, bár elég morcosnak tűnhetett, de csak félt engem.

-Tőlem nem csodálom –szúrós szemekkel nézett rám, Nem tudom eldönteni, hogy azért mert félbeszakítottam, vagy, mert ilyet mondtam magamról. Esetleg mindkettő.

-Szóval. Anyával is jóban vagyok, de ő sokat dolgozik, ezért mindig fáradt. Leginkább csak aludni látom. Na de vissza magamra. Szeretek tanulni, és szeretek segíteni másoknak. Nagyon ragaszkodó vagyok. Most mesélj te!

-Hát ööhm.. Nem akarunk inkább mégis matekozni?

-Ha én meséltem magamról, akkor te is fogsz! –határozottan nézett a szemembe, amitől egy pillanatra összefostam magam.

-Oké, legyen, hm. Kwon Jiyong vagyok. 18 múltam.

Mit mondjak még? Nem akarom, hogy bármit is megtudjon rólam.

-Hát, szeretek inni. Meg szeretem a tetoválásokat. Van nekem is pár –próbáltam a lehető legsablonosabb dolgokat elmondani magamról.

-Muti őket! –felhúzom a pulcsim ujját.

-Ezek azok nagyjából.

-Ez mit jelent? Miért tetováltattad ide? –mutatott rá az egyikre, ami egy gyógyszeresdoboz, amiből egy nő szájába hullanak a tabletták.

-Ez csak úgy jól nézett ki –füllentettem, és próbáltam meggyőzően ránézni. Valószínűleg sikerült.

-Ez minek a dátuma?

-A halálának a dátuma –kicsúszott a számon, utána pedig egyből ledermedtem.

-Kinek a halála?

-A macskámé –okos vagy Jiyong, allergiás vagy a macskákra. Ennél jobbat nem is tudtál volna hazudni.

-Szereted a macskákat? Nekem is van egy. Szeretnéd látni?

-Hát nem tudom, igazából –megszólalt Yunseo telefonján a beállított ébresztő. –Vége a korrepetálásnak, úgyhogy igazából inkább hazamegyek, talán majd legközelebb.

-Kikísérlek, nem akarom, hogy apa megöljön téged kifele menet.

Ledermedtem.

-Csak vicc volt –elkezdett nevetni, én pedig kínosan dörzsölgettem a vállamat.

Elindultunk lefelé a lépcsőn. Az apja nem volt sehol.  Yunseo ajtót nyitott nekem, én pedig kiléptem rajta.

-Örülök, hogy itt voltál –ölelésre nyitotta a karjait.

-Szia Yunseo –csak hátat fordítottam neki, és lesétáltam a teraszlépcsőn.

-Szia.

Elkezdtem zenét hallgatni, és csigalassan hazasétálni. Szeretek sétálni, főleg egyedül. Ilyenkor nem zavar senki, nem vagyok bezárva sehova. Ilyenkor csak én létezem, és magam mögött hagyom a problémáim. Meggyújtottam egy cigi végét, és mélyeket szívtam belőle.

Nem akarok hazamenni.