A törés

3. Apa

Iskola után elmentünk ebédelni Seunghyunnal, utána pedig elsétáltam a címre, amit Yunseo megadott nekem. Remélem, tényleg itt lakik, és nem valami bérgyilkoshoz küldött el. Vagy egy sorozatgyilkoshoz. Esetleg valami annál is rosszabbhoz. Becsengettem. Az ajtó lassan, nyikorogva nyílt ki, és egy magas, izmos, goromba férfi állt mögötte.

-TUDTAM! TUDTAM, ÚRISTEN! KÉREM, NE ÖLJÖN MEG! –leszaladtam a teraszról, és elkezdtem hazafelé futni, amikor valaki utánam kiáltott.

-TE MÉGIS HOVA A FRANCBA ROHANSZ? -megálltam, és hátranéztem. Yunseo ott állt a teraszlépcső alján, és értetlenül nézett rám. –Értem, hogy nem szereted a matekot, de ez azért túlzás.

-Ja, nem, én csak otthon hagytam a könyvem, és azért mentem volna –mondtam az első dolgot, ami eszembe jutott, majd lassan elkezdtem a házuk felé sétálni.

-Nem baj, nekem is van.

Az apja még mindig ott állt a küszöbön, és alaposan végignézett rajtam. Követtem a példáját. Koszos fekete cipő volt rajtam, szakadt fekete farmer, egy bandás póló, és egy sima fekete pulcsi, amit felgyűrtem a könyökömig, így a tetoválásaim is kilátszottak. Dőlt belőlem a cigiszag. A fekete-fehér kockás táskám hanyagul lógott a fél vállamról. Idegesen nyeltem egyet, és beletúrtam a hajamba. A hajamba, ami szürke volt, de most már a fülemig le van nőve. Én vagyok minden szülő álma. Nem csodálom, hogy ilyen megvető pillantásokkal illet meg. Sokkal jobb ötletnek találtam volna, hogy inkább mégis hazarohanjak, és holnap közöljem a matektanárral, hogy inkább megbukok, de Yunseo megfogta az alkarom, és behúzott a házba. Hát, most már késő.

-Kérsz valamit enni vagy inni? –barátságosan rám mosolygott, miközben még mindig fogta a karom.

Engedd már el.

-Nem, köszönöm.

-Akkor menjünk fel a szobámba –továbbra is a karomnál fogva vezetett. Nem hiszem el, hogy nem hajlandó elengedni. Ahogy felmentünk a lépcsőn, egy utolsó pillantást vetettem a lent maradt férfira, aki továbbbbra is engem nézett. Szúrós tekintetétől elfogott a félelem.