GondoBlattok

Bögremény

felhasadt a textilégbolt

budapestis mély folt,

kiütések terjedő, gyilkos csokra

támadja a körút ráncos bőrét

kiadó belvárosi egy szoba, csakra

szakítva emlékeim acél sodronyát

tetteim sokaságát gondolom át,

miközben tejeskávémba merülök

és körúti kisasztalnál veszem észre

ha eszembe jutsz, már nem örülök

kezemben rémisztő bögrém

pultosom szorgosan tölt még,

tejszínhabom gyilkos métely

szívja el aranybarna kávém

majd átveszi uralmát a kétej

a szomorú az, hogy ezt elhiszed

hogy majd ez lesz, ami jó neked,

látom arcod mikor sétálunk az Oktogon

zavarba esett félmosolyod,

ragyogsz, mint elején ott a 7-es buszon

...

míg e verset gépelem,

mint két parányi gépelem,

egymáson elforog tekintetünk

önzéseink körhinta-tengelyén

csupán az emlék kering velünk