GondoBlattok

Az utazó

Ismertem egy utazót,

karja meredt ki megfáradt testéből

közben szétcsúszva hadovált holmi örök estéről

ami mindnyájunkat utolér, ha itt az idő

A meleg betonon feküdt, magatehetetlen,

mégis szélsebesen zuhant, teste fedetlen,

átszakította a betonköpenyt a járdán,

tüdeje magába szívta a kátrányt,

és Lucifer kapujánál ért véget útja.

Vagy be is nyitott, ezt senki sem tudja.

Na innen másszatok ki!

A perzselő mélyből felkeveredni.

Halottnak kell félig lenni

Össze-vissza beszélni.

Kibaszottul akarni.

Mászott, küzdött, kapart, túrt

fogai közt homok szúrt

szeme tele grafit porral

szíve bérelt nyomorral

Ahogy küzdött föl és fölfelé

Az okok után keresgélt, remény vesztve,

Vajon tényleg ő kezdte?

Rászolgált a nyomorra?

Ráadásul a pokolra?

Vagy ezt adta ő is, fájdalmat,

és ami körül öleli a nyomor és a bánat?

Vagy erről beszél mindenki?

Ilyen az élet

Fogjam be a számat?

Vagyis fogja be ő!

Hiszen nem rólam van, róla van sző

Fonta fájdalmát, de nem bírta a lelke.

izma megfeszült

és nyögte magát feljebb,

még Kerberoszt is felébresztve.

Ő még nem tudja,

én már igen.

A földi élet márpedig ilyen

Nehéz fáj és nem mindig megy,

esélyeink száma konkrétan egy.

Ezért csak menni, menni menni kell előre.

A dolgunk ennyi.