A hullócsillagok is énekelnek

Chapitre 5

Mosolygó arcokat láttam mindenfelé. Néhányan hátba is veregettek gratuláció gyanánt, én viszont még mindig kissé kábán reagáltam a környezetemre. Celia már réges-rég elviharzott, de igazából ez volt a legkisebb gondom. Majd meghúzok mást, van elég nő nemcsak a világon, de még Romainville-ban is. Axelle-vel nem keveredtünk egymás mellé a vacsora után sem, így szinte üdítőként hatott rám Aurora szavai éjféltájt, hogy segítsek kiterelni a kölyköket. Visszajöttem a teraszról, az ebédlőben még kedélyesen csicseregtek a gimnazisták, a szüleik pedig annyi piát vedeltek, amennyit csak tudtak, mert hát ingyen van. Hiába volt itt a legtöbb embernek több pénze az átlagnál, ők azok, akik nem restek pofátlanul kihasználni a vendégszeretetet, bezabálni a kóstolókból, míg egy szegény ember még azt is szégyenli, ha elfogad egy eurót.

Norához lépdeltem, aki mindenkinek megköszönte, hogy eljöttek, mikor kimentek az ebédlőből. Voltak, akik újfent gratuláltak az eljegyzéshez, amikor megláttak a szülinapos mellett, ez pedig kissé kellemetlenül érintett, hisz ez az este mégiscsak Noráról szólt. Az ötödik jókívánság után Nora már idegesen fújtatott mellettem, én pedig gyengéden a vállába boxoltam.

- Ne aggódj, jövőre kell igazán emlékezetesnek lennie.

- Nem lesz emlékezetes. Ugyanolyan lesz, mint a mai. A tavalyi is ilyen volt - felelte keserű mosollyal, majd egész egyszerűen az emelet felé vette az irányt, mint aki jól végezte dolgát. Habár valamennyire meg tudtam érteni. Talán ő maga is tudja, hogy akik a baráti körében vannak, csak kihasználják, például az ilyen partik miatt. A gazdagok rétege a kapcsolatokról szól, ahol a pénz beszél.

- Nem gondoltam volna, hogy azért jössz vele haza, mert a menyasszonyod. Nagyon sok boldogságot, szívem. El se tudod képzelni, mennyire boldog vagyok, amiért végre megtaláltad azt az embert, aki boldoggá tesz téged - simított végig a karomon apám egy nagyon régi ügyfelének a felesége, akit sokszor láttam már nálunk és egyéb rendezvényeken is. Csak egy mosollyal reagáltam a szavaira, kissé rosszul érintett, hogy akaratomon kívül hazudnom kell... mindenkinek. Közben fogalmam sem volt, hogy miért, mi fog kisülni ebből, mert biztos, hogy nekem nem lesz semmiféle esküvőm Axelle-lel, és ez előbb vagy utóbb ki is fog derülni. A nő mégis annyira boldognak látszott, pedig ha tudná... Még mindig egy gödörből próbálok kikecmeregni, semmi boldogságforrás nincs az életemben. Leszámítva persze a kis afférjaimat. De ezek tiszavirág életűek. Gondolataim közül egy érintés zökkentett ki, meglepődve bámultam a kisujjamat, amire Axelle-é fonódott. Másik kezével belekarolt a karomba, kipasszírozva magából egy mosolyt.

- Mindjárt elmagyarázok mindent.

- Reméltem is - dünnyögtem, ám egy cseppet sem udvarias köhintésre mindketten összerezzentünk. Aurora állt a terem ajtajában, karba tett kézzel.

- Most, hogy nem kell tovább titkolóznotok, nyugodtan aludhattok egy szobában. Nagyok vagytok már, az én engedélyem nélkül is kúrogattok.

- Anya! - szökött a vér Axelle arcába, én pedig zavaromban az orrom oldalát kezdtem dörzsölni, mint mindig, amikor kellemetlenül érzem magam.

- Ugyanmár, mit vagytok úgy fennakadva? Egy alkalmat nem tudok mondani, mikor Lukast kényelmetlenül érintette volna, ha a szexuális életéről beszélgetünk.

- Ez most más - feleltem egyszerűen, és eltekintve attól, hogy azért lenne más, mert Axelle az állítólag feleségem, tényleg más volt, mert köztük semmiféle érintkezés nincs alapjáraton, nemcsak szexuális kapcsolat.

- Más - ismételte meg gúnyosan, én pedig kezdtem teljesen elveszteni a fonalat. Axelle tudhatta, mennyire össze vagyok már zavarodva. Húzni kezdett az emelet felé, végigmentünk a folyosón, majd elengedett és benyitott a jobbra lévő ajtón. Én is jobbra mentem, nem balra, mint előző este, az ajtó kattanása után pedig kínos csönd állt be közénk. A lány egyelőre nem szólalt meg, én meg csak karba tett kézzel méregettem.