Im fine/save me [¥oonseok]

three

Halálra unom magam a matek óra közepén, azon gondolkozom hogy ezt mégis mikor vettük. Majdnem hogy elalszom, csengettek. Miután elkönyveltem magamban, nemsokára vége a napnak és ellazulhatok.

...

Megfontoltan és viszonylag halkan nyomtam le a bejárati ajtó kilincsét. Az asztalon található gyógyszerekből és a pénzből -amit nekem hagyott- levágtam, hogy igenis nincs otthon. Ami egyenlő azzal, hogy léphetek le észrevétlenül.

...

Idegesen simítottam meg a karomat ahol nem csak a tegnapi sebhelyek voltam hanem meg heroin tűk nyomai díszítették. Fájdalmasan nem emlékszem semmire. Már megint.

...

Rohanok, ismét. Mivel nem emlékszem semmire ezért gondolom nem ettem egy falatot sem, mert iszonyatosan nagy éhínség uralkodott rajtam, mint aki egy hete kapott ételt. A másik ok meg az hogy reggel nem bírtam felébredni. Tudod amikor a tested nem bírja és szabadnapot akar kivenni. Mivel több akaraterőm volt- meg hát nem is akarok megbukni sem- ezért némi lassúsággal, de elindultam otthonról. Anyám még mindig nincs meggyőződve arról, hogy rendben vagyok-e.

...

Ahogy bemegyek az osztályomba minden szem rám tapad. Utálom, ha néznek. Nem bírom elviselni ha bámulnak, mert olyankor elszégyellem magam és önmarcangolásba kezdek. Például:

Miért így nézek ki?

Van valami rajtam?

Tudom hogy nem vagyok elég, még saját magamnak sem.

Ne nézzetek úgy rám, annyira megalázó.