Im fine/save me [¥oonseok]

nine

Olyan élettelenül üt és evett, hogy rossz volt nézni. Sajnáltam igen, segíteni akartam rajta. De ha a saját életedet sem tudod irányítani nehéz egy másik emberen segíteni, de még ha az én káromra is meg nem hagyhatom magára. Megfogtam az asztalon lévő kezét és mélyen a szemébe néztem amit láttam, az a mérhetetlen csalódást magával szemben, és a beletörődést abba, hogy szerinte ő egy darab szar. Én is voltam lehangolt, de ennyire feladni sosem akartam. Úgy ettünk tovább, hogy a kezünk összekulcsolódtak az asztalon. Nagyon jól esett, másrészről nem értettem, miért nem tol el magától, hiszen csak egy idegen vagyok neki, bármennyire szeretnék több lenni neki. Miután megreggelizünk elküldtem fürdeni, addig előszedtem a régi kicsi ruháimat amit odaadtam neki. Lassan veszi fel a pulcsiját, majd szembe fordul velem, én pedig kinyitom az ajtót. Már vagy öt perce sétálunk, de nekem nem tetszik a helyzet, így megfogtam a kezét a mai nap másodjára. Úgy érzem muszáj valamilyen módon közel lennem hozzá, még ha nem is lehetséges mindig. Szerintem azt gondolja hogy úgyis mindegy neki, de annyira jó érzés ahogy egymásba simulnak kezeink, és érzem a puha bőrét.Megáll egy szürke ház előtti kapunál majd felém fordul.

-Megadod a számodat?- kérdeztem félénken, hiszen ideges voltam. Nem szólt semmit csak átnyújtotta a telefonját, én pedig gyorsan bepötyögtem és felhívott. Lementettem majd felé fordultam és megöleltem közben a fülébe suttogtam:

-Ne legyél ilyen szomorú, legalább miattam mosolyog egy kicsit.- halványan elmosolyodott amit fél sikernek könyveltem el. Szorosabban húztam magamhoz, hogy érezhessem finom illatát. Lassan elengedtem és néztem ahogy bemegy a házba.