6. A Tesseract

182 16 0
                                    

Loki sápadt bőre még halványabb lett. Zöld szeme világított, teste izmai megfeszültek. Thor várt, várta, hagy eljusson Loki tudatáig a hazugság, és félt, lelepleződésével örök ellenséget szerez, és nem tudják maguk mellé állítani őt. Öccse elfordult, és a kitört ablakhoz ment. Feldúlt állapota jól látszódott rajta, mellkasa zihált, ökölbe szorított kezét mereven tartotta maga mellett. A törött ablakon át besüvítő szél meglebegtette köpenyét, ami most úgy vonta körbe alakját, mint zöld-fekete angyalszárnyak. Nézte az épületek füstölgő romjait, a kétségbeesett embereket, akik hangyák módjára rohantak az utcán. Lenézett a csizmájára, és arrébb rúgott néhány üvegdarabot. Aztán a távolba meredt, nézte Midgard kék egét, a sötétlő égen megjelenő csillagokat.

- Segítek, de kérek érte valamit. Az örökségemet! – Kihúzta magát, és úgy fordult Thor felé, állát felszegve, dacosan. – Királynak születtem!

- Asgard trónját nem ígérhetem meg neked, azt ne is kérd! – Thor hangjában félelem csendült, mi van, ha Loki mégsem áll át az oldalukra. Azt nem engedi, hogy a S.H.I.E.L.D. elfogja, bebörtönözze, és Fury emberei vallassák. Pedig ha ide jönnek, ő sem tehet semmit. Üldözött lett, akárcsak Stark, ellensége az ügynökségnek azáltal, hogy Lokit megszöktették.

Loki keserűen felnevetett - Asgard, az összes hamis csillogásával együtt nem ér annyit, mint Jotunheim egyetlen jégcsapja. Én vagyok a törvényes uralkodó, mivel apámat Laufeyt, a királyt megöltem.  És még valamit. A Szelencét kérem cserébe, hogy visszaállíthassam vele Jotunheim régi fényét és vele a jégóriások, a népem hatalmát.

Thor arcára árnyék borult. Tudta ez komoly fenyegetést jelent majd mind Asgard, mind a többi birodalom számára, hiszen Loki mindig is hatalomra éhezett, és kegyetlensége nem ismert határokat. Nem történt meg vele mindaz, smi végül egy oldalra állította végül őket. Ez a Loki, nem az, akivel Jottunheimben ravasz tervet szőttek, ez egy sértett, gyűlölködő Loki, akitől tart. Elég volt kinézni az ablakon, látni mit tett ezzel a midgardi várossal, és az emberekkel. De nem volt más választása, hát engedett.

- Rendben, amint visszatérünk Asgardba, megkapod a Szelencét. Majd atyánkkal beszélek, és meggyőzöm.

Ekkor nyílt az ajtó, és Stark lépett be, kezében a táskával, abban az egyenruhában volt, ami a S.H.I.E.L.D. ügynökség katonái viseltek, akik Lokit a Helibázisra kísérték. Loki, amint Stark a táskával a kezében belépett a helyiségbe, megbabonázva fordult felé. A Tesseract közelsége erővel töltötte fel, szinte érezte, ahogy ez az erő átjárja a testét, csontjait és izmait. Stark letette a táskát az asztalra, Loki odalépett és kezét elhúzta felette. Tony kérdőn nézett Thorra, aki bólintott. Mindkét férfi készen állt, arra az esetre, ha Loki meggondolná magát. Thor kezében már ott volt új fegyvere, Vihartörő, amely képes ellenállni a hat Végtelen kő együttes erejének, és amivel képes lesz elpusztítani annyi követ, amennyit csak össze tudnak szedni. Loki szeme sarkából rápillantott, de érdeklődése csak eddig tartott, mert a Kocka még mindig ott volt, és arra várt, hogy kivegye, és használja. Szája kegyetlen mosolyra húzódott, Thor ezt a mosolyt már jól ismerte, ezért intett Starknak, hogy készüljön fel.

- Loki!- Rekedt hangja visszarántotta öccsét a kék színű örvényből, ami készült beszippantani. – Mennünk kell!

Szinte ebben a pillanatban hasított a levegőbe J.A.R.V.I.S. hangja. – Uram, itt vannak!

Lélek a Lélekkőért (befejezett)Where stories live. Discover now