Lélek a Lélekkőért (befejezett)

11. Át nem élt emlékek

Tenyerében tartva a Végtelen követ, Thor megérkezett a Stark toronyba. Gyanús volt a csend, és ez óvatosságra intette. Most jutott csak eszébe, hogy talán Tonyt már nem találja itt, talán már rég a S.H.I.E.L.D. főhadiszállásán van. Talán pont abban az üvegbörtönben várja sorsát, amiben Lokit tartották fogva. Loki... Miért nem mondtad el hamarabb, hogy elméd rabja vagy? Miért nem tudattad velem, hogy az Univerzum legnagyobb ellensége tart a markában? Együtt sikerült volna megállítanunk.

Thor kilépett a liftből, és a döbbenettől földbe gyökerezett a lába. Tony, akiért már kezdett aggódni, a kanapén hevert, és felszabadultan beszélgetett Furyval. Mindketten felé fordultak, és egyszerre álltak fel.

— Ugye sikerült? — Tony egy húzásra megitta a pohárban lévő italt, és kérdőn nézett barátjára. — Lokit hol hagytad? Megszökött, vagy kinyírtad? — Thor hallotta a hangján, hogy amit az imént felhajtott, már nem az első pohár alkohol volt azóta, hogy itthagyta.

— Loki meghalt. — Tony szinte azonnal kijózanodott. A fájdalom, amit barátja arcán látott kisöpörte agyából az alkohol okozta jókedvet. Tudta ez mit jelent. Ha Loki meghalt, akkor az sem él, akire Thor rátalált abban a korban, ahonnan jöttek.

Fury igazgató Thorhoz lépett, és a vállára tette a kezét. — Szerencse, hogy én jöttem maguk után. Stark mindent elmondott és én mindent elhiszek. Tudja Thor lehet bolond vagyok, de ha maga is ugyanazt állítja, amit Stark, akkor igazuk lehet. Tony szeret túlozni, de maga nos, nincs oka hazudni. Mire van szükségük? — Hol Thorra, hogy Tonyra nézett.

— A Jogarra, Loki jogarára. Hol van, adja ide. — Thor emlékezett rá, hogy azt Natasha Furynak adta át. — Ugye még magánál van? — Fury értetlenül meredt Thorra.

— Már elszállították innen. Katonai kísérettel útban van Sokoviába, ahol egy jól őrzött objektumban várja majd, hogy döntsünk, mi legyen vele.

Thor lerogyott a kanapéra, és arcát a kezébe temette. Loki figyelmeztette, hogy ne veszítse szem elől a Jogart. Sokáig egyikük sem szólalt meg. A törött ablakon keresztül behallatszott az utca zaja, a szirénák fülsértő sikítása. Thor hirtelen felállt, és kezét nyújtotta Nick Furynak, ezzel jelezve, hogy jelenléte már nem kívánatos. Fury szó nélkül hagyta el a helyiséget, úgy, hogy nem kérdezett és nem mondott semmit. Thor elindult a terasz felé, Tony pedig a félisten után sietett. Odakinn sem szóltak egymáshoz.

Thor egymás mellé helyezte a Tesseractot és a Mágikus követ, felnézett a sötét égen pislákoló csillagokra, majd két kezébe fogta Vihartörője nyelét, és minden erejét összeszedve egyetlen sújtással lecsapott rájuk. A robbanás elemi erejű volt. Minden épen maradt ablak berobbant, szikrázó kék villanást láttak, és eget rázó robaj hallatszott. Néhány perc elteltével azok ketten szinte süketen és vakon tápászkodtak fel, egymást segítve, egymásba kapaszkodva. Több métert repültek, szerencséjükre nem a mélység felé, hanem be az épületbe. Amikor újra visszanyerték erejüket, lesöpörték magukról a törmeléket, és a betört ablaküvegek okozta sérülésektől vérző fejjel kitántorogtak a teraszra. A Kövek helyén átszakadt a beton, és a tátongó lyukon át leláttak egészen az úttestig.

— Sikerült? — Szólalt meg végül Tony, nyögve lapogatta meg a derekát, és ahogy kihúzta magát, hallani vélte a csigolyái roppanását. —Thor? Megsemmisültek?

Thor barátja szemébe nézett, és határozottan megszólalt.
— Elvégeztük amiért jöttünk. Menjünk haza! Itt már semmi keresnivalónk nincs.

Szerencsére a gép, amivel érkeztek, nem sérült meg. A robbanás nem hagyott rajta nyomot, tompa zúgása, és fényei láttán mindketten megnyugodtak. Stark elvégezte a szükséges beállításokat, mindketten beszálltak, és az ajtó bezáródott mögöttük. A tompa zúgás egyre erősödött, majd csend lett. Minden eltűnt.

Amikor Thor kinyitotta a szemét, már felkelt a Nap. A feje fájt, és iszonyúan szomjas volt. Kinyitott a szemét, először csak résnyire, mert zavarta az ablakon beáramló fény. Felült az ágyon, és szétnézett. A Bosszúállók bázisán volt, egyedül a szobájában. Felállt, majd abban a pillanatban visszazuhant, és a fejéhez kapott. Olyan fájdalmat érzett, amit még soha. Hallotta magát ahogy torkaszakadtából ordít és kétségbeesetten vergődni kezdett. Sokan szaladtak be kiáltásai hallatán, de nem tudtak segíteni neki. Egy szomszédos szobában Tony Stark ugyanezt a pokoli kínt élte át, magatehetetlenül feküdt a padlón, és teste rázkódott a fájdalomtól. Hirtelen mindkettejüket eddig át nem élt emlékek rohanták meg, és agyuk képtelen volt feldolgozni a rengeteg információt. Amikor lassan szűnni kezdett a fájdalom, Thor megértette mi történik velük. Sikerült, a két Végtelen kő eltűnt, és ezzel megváltozott minden. Az emlékei mind újak voltak, látta a szüleit, látta Asgardot, és még valamit. Körbenézett a szobában és ismerős arcokat látott maga körül. Olyanokat, akiket évekkel ezelőtt, azon a végzetes napon látott elhamvadni tűz nélkül és elillanni szél nélkül. Felállt, és azonnal Tonyhoz indult. Megállt az ajtóban, társára nézett, és nevetett. Starkot már feltámogatták a földről, két oldalról fogták, jobbján Rogers, másik oldalán Banner.

— Haza kell mennem — suttogta Thor, és a többiek hiába is próbálták volna marasztalni. Mindannyian kimentek a szabad ég alá. Thor megölelte Natashát, aki Bartonnal együtt támogatta a még mindig kába félistent, mert még mindig remegett. De már nem a fájdalomtól, inkább az izgalomtól. Megvárta, amíg a többiek kellő távolságba érnek tőle, és nem nézve senkire, feltekintett az ég felé, és fennhangon kérte Heimdalt, és imádkozott magában, s mikor körülvette a fénylőn tündöklő szivárvány, akkor hitte el igazán, győzet, és ez az egész valóság. Egy fájdalmas valóság, amiben neki csak a gyász maradt.