Lélek a Lélekkőért (befejezett)

12. Az új szövetség

Asgard! Thorban csak akkor tudatosult, hogy valóban győztek, amikor az ismerős illatok átjárták a tüdejét, és az erő visszaköltözött az izmaiba. Itt mindig feltöltekezett, bármilyen fáradtan vagy kimerülten ért haza, szinte azonnal elfelejtette, és felpezsdült a vére. Asgardban van, és semmi nem változott. Heimdall pallosát tartva várta az Égi várban.

— Üdvözöllek újra itthon Thor. — Thor mellélépett, és megszorította a kezét. A két férfi sokáig csak állt egymással szemben, aztán az őr megszólalt. — Én a helyedben sietnék. Már minden készen áll, ne várakoztasd meg a vendégeket.

Emlékeiben kutatott, miért is kell sietnie, de nem találta meg a választ. Ellenben megtalált mást, ami olyan melegséggel töltötte el, amit már maga sem tudta mióta nem érzett. A Palota kapuja előtt megállt, és a tisztelgő őrök között bevonult. Hálótermében már várták, és sietősen adták rá hercegi öltözékét.

Az új emlékek közt kutatott, aztán bevillant. Igen, már emlékszik mindenre.

Sisakját fejébe nyomva sietett a trónterem felé, ahonnan már messziről kiszűrődött az összegyűltek morajlása. A hatalmas arany ajtószárnyak szétnyíltak előtte, és ő bevonult. Asgard népe tapssal köszöntötte a herceget, aki egyenes derékkal vonult el közöttük, és aki alig tudta megállni, hogy ne rohanjon fel a lépcsőn, és ne kapja karjaiba anyját, aki mosolyogva de fejét csóválva várta. Elért a lépcsőkig és ott megállt, térdre ereszkedett, azt felnézett apjára. Odin ereje teljében ült trónusán, és büszkén nézett le fiára. Thor szíve a torkában dobogott, amikor Odin baljára nézve végre meglátta őt. Hosszú haja lágyan omlott vállára, piros ajkaival mosolygott. Jane volt az, és egy gyermek kezét fogta. A gyermek elengedve anyja karját Thorhoz rohant, és kacagva ölelte át a térdét.

- Loki, kisfiam! Hogy megnőttél, amióta nem láttalak! - Thor magához ölelte a gyermeket, és csak nézte annak barna, okos szemét. Emlékeiben már ölelte, ismerte az illatát, csengő nevetését felismerte volna ezer közül is, mégis olyan volt, mintha mindez most történt volna meg először.

Egyszerre Odin hangját hallotta, és Thor gyermekét karjában tartva Jane mellé lépett, szemét le sem véve az asszonyról. Minden tökéletes, gondolta, vagyis majdnem minden.

— Ne várakoztassuk meg a vendégünket. Messziről érkezett újszülött fiával. – Thor kérdőn nézett Jane-re, aki csak mosolygott sejtelmesen, és átvette a kisfiát Thortól.

— Te nem is tudsz róla. Atyád most megerősít egy régi szövetséget. — Frigga Thor mellé lépve súgta fia fülébe. — Végre, annyi év után. El sem hiszed, mennyire vártam erre a napra, fiam.

Az ajtók kitárultak, és fanfárok hangja mellett a küldöttség elindult a trónterembe. A kinyílt ajtón keresztül Asgard napjának fénye beáradt, és visszaverődött az arany oszlopokon és szobrokon. Thor anyjára nézve látta annak könnybe lábadt szemét. Valahogy sejtette, hogy nem a hirtelen támadt fényesség csalt könnyeket anyja tisztán ragyogó szemébe, mégsem tudta felidézni, mi más lehet.

— Nem szóltunk neked, de tudd. A békeszerződés megkötése már a te feladatod lesz. Atyád az új Jottunheimi király fogadását követően visszavonul. Az hogy a két birodalom között milyen viszony lesz a jövőben, már tőletek függ. — Frigga a kezét tördelte, és Thor látta rajta, hogy hatalmas önuralomra van szüksége, hogy nyugodtnak tűnjön.

A küldöttség - élükön két Jégóriással akik a Szelencét hordozták - közben elért az emelvényig, és megállt Odin előtt. A két óriás letette a Kékesen tündöklő szelencét és meghajolva Odin előtt elhátráltak onnan. Thor csak most látta meg, hogy a távozó Jégóriások mögött ketten állnak. Az egyik alacsonyabb volt azoknál, de így is kimagaslott az összegyűlt asgardiak felett, akik rendre meghajoltak, ahogy elvonult előttük. Prémgallérja fehéren izzott, hosszú palástja takarta széles vállát.

— Tehát ő az új királya a fagyos birodalomnak. — Thor még mindig nem tudta kivenni arcának vonásait, ami nem sokban különbözött a többi jégóriástól, de mégis nagyon ismerősnek tűnt. Mögötte viszont határozottan látta, hogy egy asszony állt, törékeny asszony aki vörös kelmébe bugyolálva egy izgága csecsemőt tartott a karjában. Thor felismerni vélte azt a palástot, amit a Vormiron hagyott, amivel Loki holtestét befedte.

A vendég király megkerülve a Szelencét elindult a trón felé, mögötte a nővel. A csecsemő amint elhaladtak a szelence mellett hangos sírásba kezdett, de anyja ringatására elcsendesedett.

Odin felállt, és tárt karokkal, mosollyal az arcán lépdelt le a lépcsőn. Ahogy távolodott el a szelencétől és közeledett Odin felé, úgy változott át a vendég. Kék bőre lassan márvány fehérré, pirosan ragyogó szeme pedig zöldre változott.

Thor térdei megrogytak, belekapaszkodott Jane-be, aki felszisszent a fájdalomtól. Thor minden illemet félretéve, imbolygó léptekkel indult el a két király felé.

Nem hitt a szemének.

Jane a nőhöz sietett, akit megölelt, és kíváncsian tekintett a csecsemőre.

— Gyönyörű gyermek Sigyn. — Intett a szolgáknak, akik széket hoztak — Örülök, hogy itt vagytok. Gyere ülj le, biztosan fárasztó még ez az egész.

Thor atyját félretolva megállt az uralkodó előtt, akinek hosszú fekete hajában gyöngyök csillogtak. Nézték egymást, és a másik elmosolyodott. Thor még mindig kábán állt, Asgard napja elvakította, a viszontlátás öröme pedig megbénította az izmait. Nem találta a szavakat, majd hirtelen két erős karjába zárta a másikat.

— Loki! — suttogta, és az viszonozta az ölelését.

— Thor, mi történt? Csak nem sírsz?

Nem, Thor nem sírt. Thor zokogott, de csak ennyit súgott régen nem látott öccse fülébe.

— Nem szoktam sírni, csak a nap... pont a szemembe sütött.

Loki kibontakozott az öleléséből és mosolygott. — A nap. Nem hittél nekem ugye, testvér? Mondtam, hogy felragyog még.