Miért pont ÉN? (Felfüggesztett)

11.Fejezet.

"~Könyvtárnál~
(Akira és Kuro szemszög)

Mindnyájan odaértek a földön ülő nőhöz, aki csak az ajtót figyelte mesziről..

-Ne aggódjon hölgyem, megyek szólok az igazgatónak.
-Én is veled megyek!

Ezzel elszaladtak. Kuro és Aki viszont tudták hogy kik és mi volt ennek az egésznek a célja...

-Aki...lassan intézkednünk kell.

-Tudom Kuro. Lassan..idő lesz. El kell tünnünk innen..

Izumival együtt.."

~Izumiék~

-Héj! Izumi..Izumi..IZUMI! ütögeti meg az arcát. -Ne csináld! Nincs most időnk henyélni...

A könytárból eközben a nő hangja ismét hallatszik..és az is hogy nincs egyedül. Az igazgatóval van, aki megtudta hogy a "betörők" az ablakon keresztül távoztak ezért arra vette az irányt..

-Yuli, nézd meg nem-e hiányzik semmi. Ha igen akkor hívd a zsarukat!

-Igenis, igazgató úr..

-Ch..ugye most csak szivatsz? Ha meglátják hogy hiányoznak róluk a dokumentumok..szarba leszünk..de..elöbb inkább elviszlek innen, be a gyengélkedőre. Addig kitalálok valamit..de semmiképp nem hagylak őrizetlenül..

Mire az igazgató az ablakhoz ért volna már senki nem volt ott. Az egyetlen dolog amit látott..azok a vércseppek voltak, végig a fűn.

-Most megvagytok!

....

~Gyengélkedő~

-Elnézést! Nanako-sensei!..kérem..lássa el őt amilyen hamar csak lehet!

-Yami? Hmm..lássuk csak kit hoztál..-megnézte és csak sóhajtott egyet- Már megint ez a fiú?..mindegy tedd csak le. Te addig menny csak vissza az órádra.

-Nem! Itt maradok vele.

-De...

-Kérem..engedje meg..szüksége van rám..jobban mint hinné...

-Hah..rendben...akkor szólok majd a tanároknak, hogy velem voltatok..

-Köszönjük..

....

Fáj a fejem..fáj mindenem..hol vagyok? Álmodnék?..milyen nyugodt...

-Ez a te hibád! Miért pont őt? Én lányt akartam! Ő legalább hozna nekem utódot! Egy fiú..egy fiúval nem érek semmit!!

Anya?..ez..anya??

-Kérlek ne mond ezt! Azt mondtad mindegy hogy fiú vagy lány.. Csak az a fő, hogy tőlem van..

-Lehet inkább nem tőled kellett volna, kerestem volna másik férfit..mekkora hülye voltam! A saját fiammal feküdtem le..és most a gyerekét hordozom..

-Anya! Ez nem az én hibám! Te akartad! De ha elakarod vetni..emlékezz mit mondott a doktor úr..hogy többé akkor már nem lehet gyereked..

Louis..? És..Anya? Miért álmodom ezt?

Elsötétült minden és az idő előrepörgött. A kicsi Izumi már járkált..és az anyja is rájött hogy imádja őt. Azonban...

-Anya! Rejtsd el Izumit ! Visszajöttek!

-Már megint? -aggódva magához öleli a kicsit. -Louis..majd én. Te menj, és vigyázz rá!

-Maradok!

-LOUIS!

Betörték az ajtót. Majd egy csapat a gyámügytől a gyerekért jött.

-Mondtam hogy nem adjuk oda!

-De hölgyem..ez esetben döntenie kell. Emlékszik még?

-Igen! És azt választom! Elfelejtem őket, és hogy milyen kapcsolatba állok velük. De továbbra is velük fogok élni..tudatlanul.

-Ahogy akarja. Akkor írja alá.

-Anya, ne tedd! Nézz Izumira, nézz rám!

-Louis..bocsáss meg..

Ezután az ajtó bezárult...az utolsó pillanat amire emlékszem. Hogy azokon a férfikon egy tetoválás volt egy Ying-Yang ábrával...miután anyám visszajött..megváltozott minden...és..

-umi..Izumi....Izumi!

-Ah...

-Izumi..minden rendben?

-Én...már mindent tudok! Ez az egész..az a jel..

-Jel?

-A Ying-Yang jele...