A kor csak egy szám |BEFEJEZETT|

6. rész

Reggel mikor felkeltem, már Vernon, se Jeonghan nem volt ott. Nem tudom hova tűnhettek. Gondoltam lemegyek, hátha ott vannak. Hát tévedtem, ugyanis üres volt az egész ház! Most már csak az a kérdés hova a francba tűnhettek.
-Lehet itt hagytak örökre?! - gondolkoztam hangosan
De ekkor kattant a zár és Jeonghan lépett be az a ajtón. Ahogy megláttam oda rohantam hozzá, és a nyakába ugrottam. Kicsit meglepődött, szerintem nem számított arra, hogy én fogok a nyakába ugrani.
-Ömm...szia Bom... - monta egy kicsit kínos nevetés kíséretében
-Szia - öleltem még mindíg
-Bom...drágám...megmondod, hogy miörtént? Ennyire még soha nem örültél nekem! - nyomta meg a "soha" szót
-Semmi, az emberek változnak ahogy én is!
-Hát ha te mondod!
Ez után nehézkesen elengedtem de még egy gyors puszit is adtam neki. Nem tudom mi ütött belém. Régen ezt el sem tudotam volna képzelni. Most meg.... Na mindegy a lényeg, hogy szeretem. És ő is engem!
Jeonghan fölment az emeletre. Gondoltam jó menyasszonyként, csinálok neki valami reggelit. Nem vagyok a konyha ördöge, de tudok ezt-azt csinálni!
Mikor Jeonghan leballagott a lépcsőn, már kész voltam a palacsintákkla. Láttam rajta ahogy meglepődött. Még nem nagyon főztem/sütöttem neki!
-Ezt te csináltad? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán
-Igen! - mosolyogtam büszkén
-Nagyon ügyes vagy!
-Köszönöm!
Jeonghan szinte befalta az összeset. Én is ettem párat. A jó kis reggeli után, gondoltam elmehetnénk sétálni az erdőbe. Az ötlet Jeonhan-nak is tetszett. Így hát felvettünk egy melegítőt, és nekivágtunk a túrának.
Nem nagyon beszélgettünk, inkább élveztük a csendet ami az erdőben uralkodott, itt-ott egy-egy madár hangját lehetett fellelni de ezen kívül semmi mást. Ide nem jut el a város zaja. Itt csend van és nyugalom. Órákik el tudnék még lézengeni itt.
Egyszer csak hanyatt vágom magam, és egy füzetet kapok elő, erre Jeonghan értetlen fejjel néz rám.
-Mit csinálsz?
-Rajzolok!
-Mit?
-Azt! - mutattam egy fára
-Biztos....
Jeonghan sétálgatott míg én rajzoltam. És büszkén áltam fel, és futottam oda hozzá, hogy megmutassam új művem.
-Nem tudtam, hogy így tudsz rajzolni! Csodás! - mondta
-Köszi! - keztem el kínosan nevetni
Miután végeztem művemmel, gondoltuk vissza fordulunk. De egyszer csak valami motoszkálni kezdett a fák között. Egy kutya ugrott elő és amilyen gyorsan tudtam felfutottam egy fára. Kb egy órája ülhettünk ott. A kuty még a fa körül járkált. Térerő nincs, pedíg többször is próbáltam segítséget hívni.
-Most mi lesz? - kérdezem szinte sírva
-Nem tudom.... - hajtotta le fejét Jeonghan
Csak teltek múltak az órák...már három órája trónoltok  azon az ágon. És a kutya még mindíg nem adja fel. Csak ugrál, és néha nekifut a fának. Egyszer akkorára felugrott, hogy majdnem elkapta a lábamat. Már dél fele járt az idő.
-Vajon lejutunk innen valaha? - kérdezte
-Hááátt....lehet, ha jön valaki!
-Akkor nem! - kezdett el nevetki
-Hát nagyjából! - nevettem én is
Hát úgy látszik, csak mondani kell. Megjelent egy ember, aki nem más mint......

Sziasztok. Hosszú-hosszú idő után itt vagyon, egy új rész. Nagyon sajnálom, hogy enyit kellet rá várni. Kicsit kevés időm van. De....most itt vagyok, remélem tetszett!😃❤