1743 ㅡ New York,
Bellevue Hospital
- John, kérlek... - egy halk, törékeny hang.
Ennyit sikerült kicsikarnia magából Sarah-nak. Száraz bőre már lógott csontjain, az arca és szeme saját koponyájában merült el. A szíve még dobogott de a külseje inkább hasonlított egy holtestre, mint egy élőre. Egy koszos kórházi ágy volt már hetek óta az egyetlen hely, ahol járt. Csak is szerelmét, John-t és orvosát látta. A helyiség nem rendelkezett ablakkal és a higiénia is elég messze állt a kórteremtől, amelyben élete utolsó napjait töltötte. Rongyos ruhájának mély ráncaiban megtelepedett fekete por, csak kiemelte a saját bőrén húzódott öregítő vonásokat. John mindennap bejárt Sarah-hoz, vitt neki friss pékárut és öntött neki tiszta vizet. A fiatal lány utálta, hogy kedvesének így kell látnia őt, így minden alkalommal megkérte, hogy távozzon.
- Kérlek menj... - hangja megcsuklott, beesett szemeiből apró könnycseppek folytak végig keserű arcán.
John, mint mindig, akkor is csak megrázta a fejét és kezeibe temette Sarah kihűlt ujjait. A nyikorgó ágyban fekvő halványan elmosolyodott, majd lehunyta szemeit.
- Szeretlek. - suttogta erőtlenül.
- Én is téged. A következő életünkben tovább leszünk együtt. - mondta lágyan John.
- Igéred? - kérdezte Sarah, testével a széthullani készült ágyba süppedve.
- Ígérem. - felelte kedvese, majd egy csókot nyomott a lány meggyötört homlokára.
Ez volt az utolsó pillanat, amit még Sarah megélt, majd szíve leállt, a lelke pedig vándorlásba kezdett.
Tíz év magány után John is követte, amíg 273 év múlva újjá születtek.
Lelkük most már Szöulban keresi a másikét.
