A két fiú tekintete hosszasan időzött a másikon. Minho kollégái kezdték kínosnak és furának vélni a hosszas percekbe nyúló csendet, ezért közbeléptek.
- Történt valami? - kérdezte érdeklődve a Seungmin nevet viselő pincér.
A barna hajú azonnal fordult egyet tengelye körül és biztosította a fiút, hogy minden a legnagyobb rendben. A matt vörösre festett hajú srác kételkedett Minho szavaiban de végülis ráhagyta és odébb állt.
- Nem tudok dönteni. - sóhajtott egyet Jisung a háttérben. - Új vagyok itt, szóval... Tudnál ajánlani valamit? - kérdezte mosolyogva az előtte álló felszolgálót.
- A spagettit ajánlom figyelmedbe, azt még a szakács sem tudja elrontani. - felelte Minho és nem értette mitől vált ilyen őszintévé.
Mindig is imádtam a humorod, Sarah.
- Akkor azt kérek! - határozta el magát a szőke nevetve. - Persze, reméltem, hogy magadat is felajánlod köretnek. - húzta el a száját játékosan.
Látom, még mindig jól bánsz a szavakkal, kedvesem.
A barna fürtös megvillogtatta selymes mosolyát, majd szó nélkül eltűnt egy kétszárnyas ajtó mögött. Jó pár perc telt el, amelyet Jisung egyedül tengetett. Szemeivel a pincért követte, aki folyamatosan vette fel a rendeléseket. Olyan kecsesen mozgott az asztalok között, mintha csak egy békésen szökkenő antilop lett volna. Minhot ismét magába ragadta a kopott, zöld konyha bejárat de nem sokáig. Kezében egy gőzölgő tányérral tért vissza az utána sóvárgó vendéghez.
- Jó étvágyat kívánok hozzá! - mondta, majd a spagettit Jisung elé helyezte.
A fiú készségesen megköszönte, de már nem volt ideje mást is hozzáfűzni, hiszen a pincér elment. A szőke szomorkás tekintettel fordult ebédjéhez, de a rajta pihenő cetli hamar felderítette.
„Két óra múlva végzek.” - állt az apró kis papír darabon.
Ez emlékeztet az első találkozásunkra. Ugye te is emlékszel, Sarah?
Jisung kutyafuttában magába tömte a nem annyira rossz ételt, majd a fizetést követően távozott. Haza ugrott, hogy kedvenc kölnijét magára fújja és haját rendbe igazítsa. A visszafele úton, mikor már éppen elhaladt volna egy virágbolt mellett, egy apró hang a fejében megállította. Muszáj volt vennie egy kis csokor fréziát. Tartva az illatos virág csokrot állt az étterem előtt. Nem sokat kellett várnia és Minho is kilépett az utcára. Egy szürke póló meg fekete farmere volt az aznapi szette. Végtére is, egyik fiú sem tervezte így a délután szabad óráit. Jisung izgatottan lépett a barna fiú elé, hogy átadja neki apró ajándékát.
- Frézia... Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? - kérdezte érdeklődve Minho.
A szőke meglepetten figyelte az előtte állót. Nem mondhatta azt, hogy megérzés, még a végén bolondnak nézi.
- Illik a mosolyodhoz. - felelte aztán, egy cseppet sem hazudva.
A lila szirmok tényleg pompásan kiemelték Minho ajkainak vonalait. Bár az orcáin ékeskedő halvány vörös foltok kissé elütöttek tőle.
- Szóval... - a frissen szabadult pincér megköszürölte torkát. - Van valami terved? - tett fel ismét egy kérdést.
A fehér pólós látványosan gondolkozni kezdett, majd egy egyszerű ötlettel állt elő.
- Sétáljunk egyet, olyan szép az idő. - óvatos mosolya végig szánkázott arcán, amely arra késztette Minhot, hogy a világ végéig is elmenjen vele.
Végül csak bólintott egyet, ezzel a két fiú útnak indult, egyenesen a semmibe.
- John, te sosem változol! - sóhajtott Sarah. - Régen is csak sétálni hívtál. - mondta csalódottan.
- Így van, drágám. - értett egyet a fiú. - Út közben annyi mindent láttunk. - ábrándozott. - Akkor szerettem csak bele igazán a felcsillant tekintetedbe.
