2024. május 25. ㅡ Szöul,
Severance Hospital
Hófehérre festett falak, pittyogó, modern gépek, ezek vették körbe Minho pihepuha kórházi ágyát. A barna hajú fiúnak és kedvesének, Jisungnak, pont aznap volt az első randijuk hatodik évfordulója. A régen szőke, de mára már fekete hajkoronás el akarta vinni kedvesét egy vacsorára, de egy hirtelen jött negyven fokos láz és kiszáradás romba döntötte minden akaratát. Így a fiatal felnőtt egy csokor fréizával a kezében ügetett a 3. emeletre, hogy meglátohassa szerelmét. Minho sötét íriszei pont könnyekben fürdtek, mikor Jisung belépett a finom, tiszta helyiségbe.
- Úristen, mi történt? - a fekete hajú, elejtve kezéből a szépen összekötött virágokat, odarohant párjához.
- Olyan... - szipogott erőtlenül az ágyon fekvő. - Olyan nagyon ronda vagyok most... - Minho arca tényleg kétségbeesésről árulkodott, Jisung mégis elnevette magát.
Sarah te mindig is gyönyörű voltál.
- Ne nevess! - kiáltott fel ingerülten a fiú, majd inkább belefészkelte magát frissen mosott párnájába. - Én csak nem akarom, hogy így láss... - sóhajtotta.
- Drágám, mindig ezt mondod, mikor lebetegetsz. - kuncogott halkan Jisung. - De ez nem a halál. Az orvos mondta, hogy holnap már haza is jöhetsz. - közölte egy lágy mosollyal arcán, majd óvatosan kezeibe temette Minhoét.
A barna hajú pár másodpercnyi néma csend után szintén vidáman nevetett saját magán, majd egy apró csókot hintett barátja homlokára.
- Túl jól ismersz. - suttogta. - Már a legeleje óta.
- Az biztos! - felelte a fekete. - De ezt te is elmondhatod magadról! Ahogy azt is, hogy holnap eljössz velem randizni. - mondta, majd játékosan kacsintott egyet Minho irányába.
- Azt hittem kinőttük az ilyeneket...
- Csak sétáljunk egyet! - kérlelte Jising az idősebbet, aki végül belement.
A másnap csodálatosan indult. Jisung lelkendezve indult szerelméért a kórházba, hogy onnan egészen a Han folyóig vigye. A két fiú rengetegszer bejárta a környékét és egyszer sem tudták volna megunni.
- Tudod Minho...- szólalt meg a fiatalabb, néhány percnyi csendes sétálgatás után. - Nem vagyok egy romantikus alkat.
- Azt tudom. - nevetett fel a barna hajú, még mindig olyan gyönyörűen, mint előtte hat évvel. - De ez most, hogy jött ide? - kérdezte.
- Szeretném, ha hozzám jönnél. - nem köntörfalazott, nem zengett ódákat, csak kimondta azt, amit akart.
John, John! Te is így kérted meg a kezem!
- Én pedig szeretnék hozzád menni. - felelte Minho, miközben mélyen szerelme szemeibe nézett.
Te pedig szintén így válaszoltál, kedvesem.
Most már együtt leszünk, amíg csak
meg nem öregszünk.
A történelem megismétli magát, szokták mondani. De azért,
néha lehet rajta változtatni.
