Volleyball,save me! ~SZÜNETEL~

2.rész

Kipihentem keltem ki ágyamból. A szemembe lógó hajtincseket fülem mögé gyűrtem és a folyton rezgő telefonomra néztem. Mégis ki a franc keres engem reggel... várjunk! Most 8:35 van. Este kaptam egy üzit, hogy reggel hétkor edzés. Basszus! Amilyen gyorsan csak tudtam visszaolvastam Ichigo összes üzenetét. Reggel hat óta küldi folyamatosan az üzeneteket. Gondoltom már biztosan elment edzeni, mikor jött egy új.

Ichigo:
Végre, Saya-chan! Már kint várok órák óta, beengedhetnél! Miattad én is elkéstem! Veszek neked kávét, van 20 perced elkészülni!

Nagyokat pislogva bámultam a képernyőt. Komolyan képes volt ott állni a kapuban és rám várni? Normális ez? Mégis valamiért mosolyogva készültem el. Mi tett ilyen boldoggá? Az, hogy nem ment el nélkülem edzeni? Vagy az, hogy már tegnap óta lelkesen várja az edzést, miattam? Esetleg az, hogy mikor kiléptem a kapun, ő mosolyogva fogadott?

- Ez nem kávé... - böktem a felém nyújtott pohárra. Ichigo zavartan mosolyogva megvonta a vállátt.
- Nem tudtam mit szeretsz, szóval cappuccinot vettem. Remélem ízlik, én imádom! - vigyorgott. Végül is nem lehet olyan rossz.
Csendben haladtunk az iskola felé, én a cappuccinot iszogattam, Ichigo meg üzenetet írt. Kíváncsian fölé hajoltam, hogy megnézzem kivel beszélgethet. Elhúztam a számat az üzenetek láttan, ugyanis Ichigo egy csoportban próbált bocsánatot kérni Hatsu-tól a késésünk miatt.
- Tudod, a telefonon van ébresztőóra - szólalt meg a lány, fel sem nézve rám. Készültem leszólnk, de inkább durcásan elfordítottam a fejem.
- Tudom. De nem szeretek korán kelni, szóval szokjatok hozzá a késéseimhez - dünnyögtem. A törpe felkuncogott, eltette a telefonját és elrohant. Döbbenten néztem útána, hisz úgy tűnt most tényleg itt akar hagyni. Na, azt már nem! Nem fog hamarabb odaérni, mint én! Felmordultam és Ichigo után siettem, a suli irányába. A rohadt törpe, iszonyat gyors!

Lihegve estünk be a tornaterembe, ahol a többiek kissé mérgesen figyeltek minket. Hatsune reagált elsőnek, azonnal hozzánkvágott két labdát.
- Mégis mit csináltatok eddig? Sayaka, hallottál már az ébresztőóráról? Ichigo, te nem vagy hozzákötve, mégis a mi a szarért nem jöttél hamarabb? - ordította le azonnal a fejünket. - Nyomás bemelegíteni, utána pedig megnézzük hogy játszik Sayaka! - tapsolt párat, mire a többiek folytatták az edzést, mik ketten pedig siettünk bemelegíteni.
Miközben melegítettem, alaposabban megfigyeltem a lányokat. Hatsune igazából minden poszton megállna a helyét. Nagyon jól fogad, és rettentő erősen képes lenne elütni a labdát, ha a feladás jó lenne. Viszont borzalmasan blokkol, Akira- nak nem jelentett kihívást. A csendes kis szőke lányt tekinthetjük a csapat ászának. Ugrás, leütés, blokk olvasása. Tökéletes. És még csendes is, nem pofázik feleslegesen. Bírom a csajt. Ott van Miyoko, aki leginkább csak blokkolásban emelkedik ki. Mással nem igazán tud büszkélkedni. Marumi, akinek csak a szája nagy, de semmiben sem emelkedik ki. Talán ügyes leütésben, és támogatja Miyoko- t blokkolásban. Valamit kezdenem kell vele, nem érünk sokat egy átlagos ütővel. Nekem egy erős kell. És ott van Asako, a liberónk. Nem tudom mióta játszik, de rettentő ügyesen mozog, mindig időben ugrik a labda után. Mióta nézem, csak néhány labdát hagyott leesni, mikor egyszerre több is ment felé, vagy az orrán díszelgő sebtapaszt igazgatta.
- Sayaka, kész vagy? Én is szeretnék már játszani! - rángatta a karom Ichigo. Kissé még el voltam bambulva, de követtem a lányt. Hatsune ismét leállította a lányokat, akik ennek felettébb örültek. Szerintem reggel MamaHatsu annyira ideges volt, hogy helyettünk is be kellett melegíteniük. Talán ezért néztek olyan mérgesen mikor beestünk a terembe.
- Szóval Sayaka... az előző iskoládba is feladó voltál? - kérdezte a kapitány.
- Nem, menedzser voltam a fiúk csapatában. De mindig játszottam velük, ott tanultam meg feladni - magyaráztam. Hatsu bólintottt és a pályára nézett.
- Mit is csináljunk? Hm... mi lenne, ha Sayaka feladná az egyik oldalon nekünk, még Asako a másik oldalon fogadja a labdákat? - tanácsolta, bár szerintem nem érdekelte a véleményünk, amúgy is ezt fogjuk csinálni. Már indultam volna a pályára, mikor Marumi és Ichigo is a kapitányunk elég ugrottak.
- Ma miért nem gyakorolhatunk a fiúkkal? - kérdezte kissé csalódottan a vörös. Hatsune dühösen méregette a két könyörgő lányt, végül csak felsóhajtott.
- Majd később megbeszélem velük, most menjünk edzeni - lökte őket vissza a pályára. Ichigo durcizva állt be a sorba, de azonnal megörült, mikor látta, hogy feladni készülök Miyoko- nak.
- Lássuk mit tudsz, Sayaka-senpai! - vigyorgott rám az elsőéves. Alábecsülsz, kislány. Tooru hülye volt és túl sokat edzett sérült térdével is, ez viszont nekem csak segített, sokat fejlődtem.
Mikor a labda elérte ujjaimat időm sem gondolkodni, egy pillanat alatt feladtam Miyoko- nak, aki sikeresen elütötte a labdát. De még milyen szépen! Asako nem is tudott reagálni rá, csak nagyokat pislogva figyelte Miyoko- t. Mindenki tudta, hogy borzalmas leütésben, egyszerűen nem tud  célozni, így aztán a labdát fogadják, blokkolják vagy kimegy a pályáról. Ez viszont bent volt.
- Ez mi volt? Miyoko nem tud leütni! - csattant fel Marumi felháborodva. Az említett lány is ledöbbenve bámulta a háló túloldalán álló liberót, aki látszólag csalódott magában, amiért nem tudta fogadni a labdát.
- Csak borzalmasak voltak a feladásaitok, ennyi az egész. Vagy túl magas, vagy túl alacsony volt, ami után látszólag nem tudott igazodni - vontam meg a vállam és vártam a következő labdát, hogy azt is feladhassam. Hatsune nem húzta az időtt, jött is felém a labda, szóval neki is feladtam, jó magasra.
Mióta találkoztam a kapitánnyal, mindig is azon agyaltam milyen erősen tudna leütni. Hogyan kéne neki feladni? Ma, mikor Marumi adott fel neki észrevettem, hogy milyen magasra ugrik és a labda nem éri el teljesen a tenyerét. Túl alacsony és gyors volt a feladás. Szóval ehhez igazodtam most is, lassan feladtam jó magasra, amit Hatsu is észrevett, mert vigyorogva ütött bele a labdába. Asako tudott rá reagálni, de a labda olyan erővel csapódott neki, hogy az lepattant a kezéről, ő pedig hátraesett. Van erő a kapitányban, az már biztos. Emelett nagyon anyáskodó. Most például Asako kezét tanulmányozza, hogy nem esett baja az erős leütésétől.
- Sayaka, szép volt! - tartotta pacsira a kezét Hatsune, mire halványan mosolyogva belecsaptam. - Usagi óta nem ütöttem ilyen jót - tette hozzá, mikor a most következő Marumi mellett ment el. A vörös kissé megdöbbent, de elmosolyodott és felém dobta a labdát, hogy feladjam. Marumi- nak már nem kell olyan magasra adni, és szerencsére nem is lassan, mint MamaHatsu- nak. A feladásom megint jól sikerült, bár Asako ezt figyelmesebben fogadta.
- Francba Asa- chan, pedig ez baszott jól sikerült! - csattant fel Marumi a vigyorgó liberót szídva.
- Marumi, vigyázz a szádra! - ütött rá a fejére Hatsu, mikor a vörös mellé ért. Most Akira- nak kellett feladjak, amit talán a legjobban vártam. Takashi Akira, a Kitagawa Daiichi sztárja, az Aranybagoly és sorolhatnám. Hallotam róla, bár ki nem? Tooru mellett még két emberről hallottam, hogy oda jártak. Takashi Akira és Kageyama Tobio.
Tooru szerint Akira igazán ügyes játékos volt első évében is, egyszer látta csak, de lenyűgözte a lány tehetsége. Még Kageyama tehetsége csak rontott a helyzetén.
Áh, miért foglalkozok most ezzel? Miért van nekem folyton Oikawa a fejemben?

Akira- ra pillantottam, de ő már eldobta a labdát és a levegőben volt. Basszus, nem figyeltem! Amilyen gyorsan csak tudtam kapcsoltam, de már nem volt időm. Egy másodpercre ért a kezemhez a labda, és már ment is tovább Akira felé. Őt is figyeltem egy kicsit melegítés közben. Hiányzott már neki ez a gyors leütés, mert vidáman ment vissza a többiekhez.
- Szép volt Sayaka! - kiáltott vissza a szőkeség. Csak mosolyogva bólintottam, de legbelül rettentően boldog voltam. Sikerült neki is feladnom.
- Jó, akkor most végre én jövök! - ugrált Ichigo örömében. Felkuncogtam.
- Hey, milyen alacsonyra adjam? Legalább érje el a háló tetejét, igaz? Vagy annál is alacsonyabra? - kérdezgettem szórakozottan.
- Fogd be, Sayaka! Csak add fel azt a labdát! - csattant fel és dobta is. Felemeltem kezeimet és vártam, miközben ő máris készült felugrani. Eddig még nem volt ilyen gyors. A labda már majdnem elérte az ujjaimat, mikor Ichigo felugrott. Én meg csak döbbenten néztem, ahogy a törpe legalább olyan magasra ugrik, mint Akira. Elvigyorodtam. Mekkora egy idióta, legalább mondhatta volna, hogy mit akar. Mikor a labda elérte ujjaimat, én amilyen gyorsan csak tudtam feladtam Ichigo- nak. Azt hiszem, ennél szebben még sosem adtam fel. És az a leütés... mi? Elment a keze fölött?
- Miiii? - döbbentem le teljesen. - De ez annyira tökéletes feladás volt, akkor meg... - próbáltam felfogadni mégis mit rontottam el, akár csak Ichigo. Olyan szépen mozgott, akkor meg mit ronthattunk el?
- Még egyszer, Sayaka! - kiáltott fel a lány, és hátrált, de Miyoko elkapta a vállátt.
- Most én jövök, Hozuna! - kacsintott rá mosolyogva.

Órákig edzettünk, de egyszer sem sikerült Ichigo- nak elütnie a labdát. Nem hiszem el, mégis mi a szar van vele? Mi nem sikerül? A többiek olyan jól csináljak, akkor vele mi van?
- Jól van, elmegyünk a közeli pékségbe venni valami kaját. Maradtok gyakarolni? - nézett ránk Hatsune, mivel csak én és Ichigo nem mentünk a többiek után. Hevesen bólogatva folytattuk. Én feladtam, ő elrontotta. És ez így ment percekig, mikor már nem volt erőm még egyszer feladni.
- Ichigo, ez nem megy! Mégis mit akarsz kezdeni? Már mindenhogy feladtam, ahogy csak tudtam - dünnyögtem ledobva magam a földre. A lány dühösen mellém vetette magát.
- Nem adhatod fel! - morogta halkan.
- Nem fogom, csak kifáradtam. Biztosan rosszul csinálunk valamit, csak nem tudom pontosan mit - sóhajtottam fel. Ez annyira bajos. 
Nem sokkal később visszaértek a többiek is egy halom kajával. Nekem először soknak tűnt, viszont mikor a kezembe nyomtak egy egész zacskónyit eszembe jutott, hogy ma nem ettem semmit. Szóval mindent megettem, amit a zacskó tartalmazott, csak néha cseréltünk el ezt-azt.
- Hatsu, most már mehetünk edzeni a fiúkkal? Velük mindig sokkal izgisebb! - vigyorgott Marumi. Erre Ichigo is csatlakozott a bociszemmel néző vöröshöz. A kapitány felsóhajtott és megcsóválta a fejét.
- Menjetek előre, én bezárom a termet - egyezett bele, mire a többiek felpattantak és rohantak kifelé. Én még ültem a földön, de Ichigo visszajött értem és felkapott a földről. Rángatott egészen a másik tesiteremig, ahova a többieknépp most mentek be, boldogan köszönve. A fiúk hangosan visszaköszöntek nekik. Mielőtt beléptünk volna, Ichigo megállított, ő pedig az ajtóban megállt.
- Sziasztok! - intett vidáman a bent lévőknek, viszont még nem ment be.
- Ichigo-chan, meddig akarsz még ott állni? - kérdezte egy fiú. A lány pimasz mosolyra húzta száját, felém fordult és magához rántott.
- Meglett a feladónk! - vigyorgott, szorosan belém kapaszkodva.
- És ez miért olyan nagy dolog? - dünnyögtem halkan. Ichigo az oldalamba könyökölt.
- Inkább mutatkozz be! - suttogta.
- Hamasaki Sayaka vagyok, örvendek - intettem. Most végre körül tudtam nézni. A fiúk sokkal többen vannak mint a lányok, ha jól látom legalább tizenketten.
- Oh, ő a csini osztálytársam akiről beszéltem! - szólalt meg az egyik, mire odakaptam a fejem. Velem egymagas, kopasz fiú, az osztályban is nagyon hangos, valami Shimizu vagy ki után csorgatja a nyálát és idegesítő. Tanaka, ha jól emlékszem. A tanárok elég sokszor rászólnak órán, így megjegyeztem.  A tekintetem átvándorolt egy mögötte álló srácra.
Magas, fekete hajú fiú, sötétkék szemekkel. A Pálya királya, Kageyama Tobio állt előttem, teljes életnagyságban. Nem tudom mi van a sorssal, de egyszerűen nem hagy nyugodni egy percre sem. Most bárkivel szívesebben találkoztam volna, csak annak a hülye Tooru- nak a tanítványával nem.

Jó szar rész lett, ismét semmi időőőőm... :"(
Azért hoztam valamit, örüljetek ennek a kis semmiségnek.