Volleyball,save me! ~SZÜNETEL~

4.rész

Dühös tekintettel néztem le a vörös hajú lányra. Nem akartam látni, ki szerettem volna őt törölni az emlékeimből, el szerettem volna futni, hátrahagyni őt és mindenki mást, aki miatt szenvedtem. És ő is egy volt azok közül, akik bántottak. Utáltam őt emiatta.

- Hagyj békén! - kerültem ki gyorsan és kirohantam a  cukrászdából. Deszkámat letettem a földre és készültem ráállni, azonban elkapták a kezem.
- Várj már, Sayaka! Szeretném megbeszélni veled a történteket! - hadarta el gyorsan. Vettem egy mély levegőt, kirántottam a kezem a szorításából és szembe fordultam vele.
- Megbeszélni? - kérdeztem rá rideg hangon, ami nem kicsit félemlítette meg. Nana próbált valami értelmeset mondani, szemeibe nézve láttam, hogy mennyire próbálkozik, de egy szó sem jött ki belőle. - Igyekezz, nincs időm - szólaltam meg türelmetlenül. A vörös végre erőt vett magán és felnézett rám.
- Hadd magyarázzam meg a történteket, Sayaka - kezdte ideges hangon. Nem reagáltam rá, szóval folytatta. - Mikor lett volna alkalmam beszélni veled, nem tettem. Se én, sem Hajime, de még Tooru sem! Én annyira sajnálam Saya- chan! Kérlek, meg tudsz bocsátani nekem? - hajolt meg előttem. Felsóhajtottam. Csak felnéztem a csillagos égre és nem szóltam semmit. Nana közben felegyenesedett, türelmesen nézett engem.
- Azt hiszed, ezzel most mindent megoldottál? - néztem vissza rá vigyorogva. Bár inkább tűnhetett vicsorgásnak. - Ne nevettes, Masuyama! Azt hiszed azok után képes leszek elnézni mindazt, amit tettél? Te nem fogtad még fel, igaz? - nevettem fel. Nana ijedt tekintettel bámult, mintha nem  tudná elhinni amit lát és hall. Csak szórakozottan csóváltam fejemet. - Komolyan nem esett le mit tettél? Komolyan azt hiszed te nem tettél semmit ellenem? Nana, otthagytál a szarban, pedig rád volt a legnagyobb szükségem! És még van pofád most bocsánatot kérni? - ordítottam le a fejét. Remegni kezdett és próbált valami értelmeset mondani, de hátat fordítottam és deszkámra álltam. - Szánalmas vagy, Masuyama. Tűnj már el az életemből végre - szóltam vissza, mielőtt még otthagytam volna a porig alázott "legjobb barátnőmet" .

Hazaérve ledobtam a deszkám és cipőmet az ajtónál, utána lassú léptekkel indultam el a szobám felé. Csend volt. Utáltam, mégsem kapcsoltam be a tv-t vagy bármi mást. Csak benyitottam a szobámba, a tetőablakhoz sétáltam és kinyitottam. Az íróasztal előtt pihenő széket gyorsan odatoltam és számba vettem a zacskót, amiben a sütik voltak. Óvatosan kimásztam a tetőre, elhelyezkedtem és kibontottam a sütis zacskót. Csendben bámultam az eget, miközben ettem. Igazából már nem is voltam éhes. Fogalmam sincs miért tömöm magamba a muffint és a csokis-vaníliás sütit. Azt hiszem, az evésbe öntöm a bánatom és szép csendben kisírom a lelkem. Egek, mind valami tinifilmben. Csak az én sztorimmal ellentétben, a lány a barátaival van, pizsiben szídják az illető személyt és mindenféle édességet meg sütit esznek, ami jobb kedvre deríti őket.

De akkor az én sütim miért ilyen keserű ma? Miért nem tesz engem is egy kicsit boldoggá az a citrosom süti, amit annyira szeretek?

Másnap reggel még mindig Nana szavain járt az eszem. Egyszerűen befészkelte magát a fejembe és az égvilágért sem akart eltűnni onnan, még ha akartam sem. Pedig minden erőmmel azon voltam, hogy kiverjem a fejemből, még reggeli közben is. Ezen járt a fejem, mikor üzenetem jött. A telefonomért nyúltam és feloldottam. Nagyokat pislogva figyeltem a képernyőt. Mégis mióta vagyok benne egy csoportbeszélgetésben? Ez tuti Ichigo műve...

Ichi-chan🐶💐
Úúú, képzeljétek, el nem hiszitek mi történt! Aztaaaa! Na, mondhatom?

Megforgattam szemeimet. Mégis mit akar ez ilyen korán? A többiek mind hozzászoktak már ehhez?

BakaMiyo👻💕💣
Hallod, veled minden reggel történik valami, vagy mi a szar?   😂 Még szerettem volna aludni...