A Végső Csata - Végtelen Háború 5.

11. fejezet

EMILY

A béke kezdete

Thanos veszte után a Sötét Sereg visszavonult a Sötét Világba, és az átjáró is bezárult a két világ között. Mi pedig visszatértünk a Hősök Táborába.

Amint Annabeth meglátta Percyt, rögtön odaszaladt hozzá, hogy megölelje és megcsókolja. Percy első kérdése ez volt:

- Hol van Charlie?

- A nagyanyjánál - válaszolta Annabeth, és egy nő, egy fekete hajú nő lépett elő, a karjában Charlie-val, mellette pedig egy nála alig magasabb férfival.

- Anya? Paul? Ti mit kerestek itt? - kérdezte Percy.

- Miután elrohantatok, utánatok jöttünk ide, ebbe az összevont táborba - mondta a Paul nevű férfi.

- Úgy aggódtunk miattatok, Percy - mondta az anyja. - Már több, mint másfél éve nem láttunk titeket.

- Mostmár vége van, Mrs. Felfújt - mondta Annabeth. - Mostmár hazamehetünk.

Percy és Annabeth szép lassan elkezdett mindenkitől elköszöni. Végül Percy hozzám és Markhoz ért.

- Mindent köszönök nektek, srácok. Nélkületek nem sikerült volna legyőzni Thanost. Főleg nem nélküled, Mark. Te voltál az, aki igazából legyőzte.

- De azért szerintem nélküled még annyira sem sikerült volna, mint nélkülem - szerénykedett Mark. - Nélkületek. Ti voltatok azok, akik igazán harcoltak Thanos ellen. És miattatok győztünk.

- Mihez fogtok most kezdeni? - kérdeztem őket.

- Normális életet fogunk mostantól élni - mondta Annabeth. - Nem harcolunk többet.

- Persze ha hívtok... - kezdte Percy.

- Akkor sem.

- Így van, akkor sem - vigyorgott Percy. - Elég volt már a folyamatos harcolásból, gyilkolászásból. Mostantól a Bosszúállókra és a többiekre hagyjuk a háborúsdit.

- Megértjük - mondta Mark. - Elég sokat szenvedtetek.

Percy összekócolta Mark haját, és azt mondta:

- Még találkozunk, kölyök. Ahogy veled is, Emily. - De azért még odasuttogta: - De ha szükség van rám, szóljatok.

Annbeth vetett egy olyan "ha hazaérünk darabokra szedlek" pillantást Percyre, majd Sallyvel Paullal és Charlie-val együtt elmentek. Aztán Markkal együtt a tóhoz indultunk.

Leültünk a tó partjára, és Mark vállára dőltem. Így ültünk egész estig. Nem beszéltünk, nem mozogtunk. Csak pihentünk. És annyira jó érzés volt ez a békés pillanat, hogy azt kívántam, bárcsak örökké tartana ez a béke.

~VÉGE~