Borned to be alone (Banana fish ff.)

•5.fejezet: Szabadon, mint Eiji•

Ash's POV

Tegnap igazából a fegyvereken választásán kívül semmi küönöset nem csináltunk, csak Heszna előadását hallgattuk arról hogy miért kell spórolni a pisztolyban a golyókkal, meg mire való Eiji... Ashe. Miért illik rá a nevem? Nem értem Eijit... De nem is kell. Az ő döntése, meg igazából azt mondta hogy úgy érezte tetszik Ashnek a neve, tehát nem kell megértenem, ugye?

Ez nem azt jelentené hogy tetszik Eijinek a nevem? Végsősoron... Ez a név tényleg illik rám.

Hamu... Egyszerűen félresöpröd az utadból, majd kihajítod a kukába, a szemétbe, de a mégis képes bosszút állni... Magatehetetlen. Apró, de mégis megvvakít, vagy éppen megfullaszt, pedig te nem néznéd többre néhány szem pornál. Igazából az is. Nem több egy kis különleges pornál.

Pont mint én. Nem vagyok több egy szem hamunál a világ hatalmas gépezetében. Egy szálka az emberek szemében, egy nem kívánatos púp a hátukon, vagy éppen kis mocsok a cipőjükön.

Azt hiszem ezért is érzem olyan különlegesnek Eijit. Hosszú idő után ő volt az első, akinél úgy éreztem, hogy nem csak egy sárdarab vagyok a cipőjén, vagy egy utolsó rongybaa, akit kedvére dughat amikor csak akar. Kezdem azt érezni, hogy tényleg csak az vagyok. Amióta a testem képes elviselni azt hogy valaki beletegye a farkát, mást sem csinálnak csak megerőszakolnak... 180-as IQ szinttel csak mások szexbabájának vagyok jó...

Ez az amerikai álom, mi?

- Ash, figyelsz te rám?! - pöcköli meg a homlokom Heszna.

- Őszintén? - kérdezek vissza.

- Kérlek.

- Nem. - rázom meg a fejem.

- Neked aztán beszélhet az ember... - huppan le egy székre kicsit morcosan, mire elmosolyodok.

Nem kellett hozzá nagy tudás hogy ezalatt a pár nap alatt rájöjjek, hogy az értelmi szintje leginkább egy szuperzseni, egy depressziós pszichopata, és egy hároméves kisgyereké között ingázik.

- Na mindegy... Azt beszéltük éppen, hogy megtanítanám Eijit lőni az íjjal, és hogy jó lenne ha te is jönnél. De persze ha te továbbra is folytatni akarod ezt a kellemesnek nem mondható elmélkedést, részemről az is jó. - vigyorodik el. Most mégis mi baja?

- Miért ne akarnék menni? - nézek rá sértődötten.

- Mit tudom én - von vállat - hátha beszélgetni akarsz a depiddel, vagy ki tudja mit akarsz... - a tekintete hirtelen nem törődömből perverzen csillogóvá válik. Olyan kedves tud lenni sokszor Heszna... De tényleg. - Lehet épp árulni akarod magad. - kacsint rám.

Megölöm.

Esküszöm hogy megölöm!

A csípős pillantásomra kicsit összehúzza magát, és minden viccesség eltűnik belőle... Egy pillanatra mintha aggodalmat is látnék megcsillanni a szemeiben.

- Jól van jól van, tudod hogy vicceltem. - simogatja meg a fejem mosolyogva. - Na, mehetünk gyerekek?

Én csak a felállással jelzem a válaszom, Eiji viszont nagyon izgatottan bólogat, Naru pedig... Ő szokásához híven csak vállat ránt.

Miért van egy olyan érzésem mintha egy kicsit kívülállónak érezné magát?

Vagy lehet csak nehezen oldódik fel vagy ez valami általános sárkányos sajátosság...

Mindegy nem az én dolgom... Pedig azért érdekelne.

Ameddig ezen gondolkodtam, valamikor átkerültünk egy gyönyörű zöld rétre, amit néhol fák tarkítanak.