Borned to be alone (Banana fish ff.)

•4.fejezet: Ash•

Ash's POV

- Ash, ébredj! - rántja le rólam a takarót Eiji. - Már legalább tíz perce ébresztgetlek!

Kábán visszanyúlok a takaróért, de Eiji elrántja. Még aludni akarok...

Olyan mimtha semmit sem aludtam volna pedig átaludtam kivételesen az egész éjszakát.

Ez fura... Egy rémálmom sem volt. Pedig már mióta minden éjjel felriadok a rémálmaim miatt... Már ha egyáltalán el tudok aludni.

- Ash... Kelj fel! Dolgunk van... - rázza meg a vállam, de erre csak egy reggeli "hagyj békén" fejet kap, mire magragadja a csuklóm, és felránt az ágyból. - Gyere! Ha kikelsz az ágyból máris könnyebben felébredsz! - kezd el húzni maga után, egészen az étkezőig, ahol kihúz nekem egy széket, majd ráültet. Kissé gorombán körbenézek, és meglátom mellettem Hesznát, aki fejjel az asztalon könyörög Narunak - aki a konyhában csináln valami, az illatok alapján finom dolgot.

- És csokit kaphatok? - kérdezi nyűgösen Heszna.

- Nem. - vágja rá Naru unottan.

- És chipset?

- Nem.

- Sütit?

- Nem.

- Egy kávét legalább...

Erre Naru kilép a konyhából, kezében két bögrével; az egyiket leteszi elém, a másikat Heszna elé.

- Rád is rádfér egy kávé mert olyan vagy mint mosott rongy a köbön. - tolja a kezemhez a bögrét.

- Köszi... - motyogom, és belekortyolok a kávémba. Ez nagyon finom...

Érzem ahogy a nyelőcsövemen át felmelegíti az egész testemet. Lassan de biztosan érzem ahogy felébreszt.

- Mindjárt lesz reggeli is. - mondja újra a konyhában Naru. - Tükörtojás sonkával ugye jó mindenkinek?

- Jó, de... honnan szedtél tojást? - Tudtommal itt egy darab sem volt, dehát ki tudja...

- Létezik egy varázslatos hely, amit úgy hívnak hogy "kisbolt". Időszerű lenne megismerkednetek egymással... Bizonyára jól kijönnétek. - vágja rá szarkaztikusan.

Milyen viccesnek hiszi valaki magát...

- Hahaha... Rohadt vicces vagy. - vetek rá egy szúrós pillantást, mialatt belekortyolok a kávémba.

A következő pillanatban már Naru kilép kezében négy tányér tükörtojást egyensúlyozva, majd lerak egyet-egyet mindenki elé, aztán még hoz ki evőeszközöket.

Majdhogynem úgy érzem hogy jobban ismeri a konyhámat mint én magam...

Ezek ketten ijesztőek.

Nagyon.

Túl kedvesek... A kedves emberek pedig ijesztőek.

Nem tudom megérteni hogy mi vezérli őket, és nem tudom mit akarnak tőlünk, mégsem tudok kételkedni bennük, ami megrémít. Inkább lennék Dino kezei közt... Azt már megszoktam. Róla tudom mit akar, mi vezérli, tudok kételkedni benne, és ő nem kedves minden ok nélkül... Róla meg tudom jósolni hogy mit akar...

Arról viszont hogy ők mit akarnak fogalmam sincs, és ami még rosszabb, hogy tényleg félek tőlük.

Nem azért mert idegenek, vagy mert emberfeletti erővel rendelkeznek hanem mert... Boldogok, és kedvesek, és bíznak bennem és bennünk... Azért, mert ők minden ami én nem vagyok.