Szemtelen csábító (Ez nem lehet szerelem) - Befejezett

A sors iróniája

Mindig is szerettem a tündérmeséket. A tudat, hogy valahol a nagyvilágban vár rám életem szerelme, a herceg a fehér lovon, hitet ad ahhoz, hogy meg keressem és boldoggá váljak. Remélem egy nap én, Constance Garnier, rá lelek erre a boldogságra. Habár nem vagyok nagy világjáró, hogy rátaláljak. Általában csak az iskolában töltöm az időmet, mint a DÖK-ös tanács egyik tagja. Szeretek ott dolgozni a barátnőmmel, Melody-val, lelkileg kikapcsol, és nem kell legalább otthon ücsörögnöm egyedül. Árva voltam ötéves koromtól kezdve, mivel mikor megszülettem ott hagytak engem a kórházban. Egy ideig az egyik nővér családjával éltem, de akkor született meg a negyedik gyerekük ezért engem árvaházba dugtak. Nem éreztem különösebb szeretetet irántuk, így nem fájt annyira, de mindig is vágytam egy családra. Melody olyan nekem mintha a nővérem lenne, sokáig csak ő volt nekem, de idővel segített barátokra lelnem. Mindent tudunk egymásról, sohasem válnék meg ettől a kapocstól.

Épp egyik nap másoltam le a házi feladat lapot Mr. Faraize-nek mikor az egész nyomtató beadta a kulcsot.

Constance: Na, ne! Ugye nem rontottam el?

Nataniel: Ne aggódj! Csak lesett a cetli, de rá van írva hogy elromlott.

Constance. Hogyan oldjam meg a másolást?

Nataniel: Bemegyünk az igazgatóiba, az ottani működik.

Constance: Köszi Nataniel, életmentő vagy!

Nataniel egy segítőkész, művelt és nagyon okos fiú. Nem csodálom, hogy Melody miért is szereti, habár Nataniel nagyon passzív. Nem értem miért nem ad Melody-nak egy esélyt.

Melody: Viccelsz? Nataniel és én nem vagyunk egy súlycsoport. Nem csoda hogy már visszautasított.

Constance: Melody sohase add fel! Egy napon a tied lesz, hiszem, hogy ő a te herceged!

Melody: Mindig is ezt mondtad, de miért vagy ennyire oda a herceg témáért? A mesékben megtörténtek nem mindig valósak. Manapság egyre kevesebb a kedves srác.

Constance: Ne mond ezt!

Melody: Tetszik, hogy ilyen életvidám vagy, remélem egy napon akkora lesz az önbizalmam, mint neked.

Constance: Köszi. Na, én megyek dolgozni, holnap találkozunk a plázában!

Melody: Szia!

Érzem az összhangot köztem és Melody között. Nincs olyan, hogy mi összevesszünk! Délutánonként még be szoktam ugrani egy közeli butikba és ott segítek, mint eladó asszisztens. Sokszor pletykálkodnak az emberek, hogy én is a főnököm Leigh között van valami, de ez tévedés. Neki már van barátnője, az egyik osztálytársam Rosalia. Egy igen megbízható és leleményes lány, sokszor segítettem neki a tanulásban és bár nincs hozzá jogom, de nekem köszönhetően a sporteseményekre sem kell eljárnia. Cserébe ő segít ruhát választani, hogy tempót tartsak a divatban.

Rosalia: Szervusz Constance! Hogy vagy ma?

Constance: Fáradtan, Mr. Faraize lefáraszt engem a kéréseivel.

Rosalia: Meghiszem azt. Na, nekem hamarosan randim lesz Leigh-el. Be tudsz zárni egyedül?

Constance: Hát persze, nem egy nagy tudomány.

Rosalia: Rendben akkor, szia, én el is ráncigálom.

Constance: Jó mulatást!

Rosalia annyira szerencsés, hogy egy ilyen pasi adatott neki, habár Leigh nem a típusom. Egy kis idővel később bezártam a boltot és hazafelé vettem az irányt, de két srác az utamat állta.

Srácok: Szia, szépségem, van kedved szórakozni kicsit?

Constance: Semmiképp, menjetek innen!

Srácok: Azt hiszed, meghat a véleményed?

Constance: Eressz!

...: Azt hiszem, ez nem tetszik a hölgynek. Mi lenne, ha elhúznátok, mielőtt hívom a rendőrséget?

Srácok: Ünneprontó!

A két idióta fülét farkát behúzva ment el a másik irányba, megkönnyebbülést hozva nekem. Megnéztem, hogy ki az a srác, aki segített. Egy magas, barna bőrű, szőke srác volt, a ruhái pedig nagyon menőek voltak. A szívem már csak a látványától pattogott fel s alá, alig tudtam megszólalni

...: Jól vagy? Had mutatkozzam be szépségem. A nevem Dakota, de hívj csak Dake-nek.

Constance: Szépségem?... Köszönöm, hogy segítettél Dake.

Dake: Kegyed neve és hogy miért lófrál itt az éjszaka közepén?

Constance: Constance Garnier vagyok, én csak hazafelé tartottam a munkából.

Dake: Nos, veszélyes, ha itt hagynálak magadra. Mi lenne, ha haza kísérnélek?

Constance: Azt megköszönném...

El sem hiszem, hogy megesik ez velem. Szerelem első látásra, annak ellenére, hogy semmit sem tudok róla a nevén kívül. Olyan jó képű és egy igazi úriember. Most már biztos! Életem szerelme, a szőke hercegem, megtalált engem!

Constance: Köszönöm, hogy haza kísértél!

Dake: Kapok valamit a jó tettemért cserébe?

Constance: Va... valamit? (Pénzre gondol? Remélem, van nálam elég készpénz.)

Dake: Azt hiszem, ez megteszi.

Dake közelebb hajolt az arcomhoz és határozottan, de gyengéden szájon csókolt. Az arcom hírtelen vörösebb lett, mint egy paradicsom és sikítani lett volna kedvem.

Constance: Ez...

Dake: Milyen édes, vagy ha elpirulsz. Viszlát, legközelebb, te szépség.

Az első csókom, biztosra veszem, hogy ez egy jel! Másnap szédülten vágtam neki az útnak, mindent el is meséltem Melody-nak a plázában.

Melody: Csak úgy? De hiszen ez zaklatás.

Constance: Ugyan, mi ez, ha nem a sors keze?

Melody:... Szexuális zaklatás.

Constance: Te ezt nem érted! Én biztosra veszem, hogy nem most utoljára találkoztam vele! Látnod kellett volna, annyira jóképű volt és lovagias.

Melody: Sötét bőrű, szőke hajú és tetovált volt?

Constance: Pontosan! Várj, azt nem mondtam, hogy tetovált. Honnan tudod?

Melody: Nem ő az?

De bizony ott volt az a srác, akit életem szerelmének hittem és abban az öt másodpercben ez a kép darabjaira is hullott. A látvány, ahogyan épp egyszerre fűzött két lányt a pláza kellős közepén a hajukat simogatva és átölelve a derekukat, számomra teljesen meghalt a sorsszerű találkozás fogalma. Az arcomra fagyott a mosoly és csak bámultam a végtelenségbe.

Melody: Milyen erkölcstelen, ennyi lánnyal játszadozni. Constance jól vagy?

Constance: Én most...

Melody: Constance, hova mész?

Az egyetlen gondolat, ami végig futott az agyamon, hogy Melody-nak igaza volt. Hercegek csak a mesékben léteznek és olyan, hogy sorsszerű találkozás nem létezik. Tudtam mire van most Dake-nek szüksége.

Dake: Nahát, csak nem a kis Piroska? Mi van veled angya... Mi a?!

Dake-nek ugyan is egy hatalmas pofonra volt szüksége a hülye pofájára. Ennél dühösebb nem is lehettem volna. Hiszen ő... ellopta tőlem...

Constance: Add vissza az első csókomat te álszent disznó!

Most már biztos vagyok benne hogy ez a fiú, sohasem lesz életem szerelme!