Szemtelen csábító (Ez nem lehet szerelem) - Befejezett

Egy csipetnyi múlt

Túl vagyok újabb hónapokon, ünnepeken amiket Dake-el ünnepeltem meg. Imádtam a szilvesztert és a Valentin napot is, mindkettő nagyon romantikus volt. Már nem sok választ el az érettségitől sem. Minden tantárgyból biztosítva van a siker, már csak meg kell írnom, de még előtte van valami, amit meg kell tudnom. Dake együtt a kórházban ültünk és már készen álltam arra, hogy tudjam mi is vár rám. Dake-ben már tisztázódott, hogy minek örülne a legjobban, de én még mindig azon gondolkodok, hogy jó anya leszek e. Sohasem volt családom, de mindig is vágytam egyre. Nekem végül is mindegy hogy fiam vagy lányom lesz, csak legyen egészséges.

Dake: Ez a sok brosúra kikészít. Mindegyiken csak arról olvasni, hogy milyen szörnyűség történhet szüléskor.

Constance: Tényleg elég aggasztóak, de remélem velünk nem lesz ilyesmi gond.

Dake: Nem lesz és még csak ne is gondolj rá! Így a legbiztosabb.

Orvos: Látom, jól megvannak, ez remek.

Az orvosiban minden simán ment. Alig fél órát töltöttünk ott és még többet tudtunk meg, nem csak a nemét.

Constance: Biztos örülsz, hogy kislány lesz. Most már minden rendben lesz.

Hiába magyaráztam viszont Dake-nek, mert ő azzal foglalkozott, amire az orvos figyelmeztetett.

Dake: Kicsit aggasztó, hogy mekkorának mondta az orvos. Habár feltűnhetett volna, hogy a hasad kisebb az átlagnál.

Constance: Igen-igen, de nem aggódni kéne. Pont te voltál, aki mondta, hogy az a legrosszabb, ha feszengünk minden apró gond miatt.

Dake: Persze, de nem hagyom, hogy baja essen bármilyen pici is lesz!

Constance: Tudom.

Amekkora bolond akkora szíve is van. Teljesen elmegy az esze, ha a babáról van szó, de legalább egy teljesen más részéről látom őt ilyenkor. Sohasem gondoltam, hogy ilyen hamar felébred benne az apai ösztön. De bennem mikor ébred fel az anyai?

Szerettem volna még pihenni, de már tudtam, hogy a jövő héten kezdődnek az előre hozott vizsgáim. Még egyszer-kétszer muszáj volt átolvasnom az anyagot, hogy nehogy az utolsó pillanatban bukjak el valami gond miatt. Próbáltam a lehető legkipihentebb állapotban neki vágni, végtére is, ha nem is tanulok tovább, akkor is szeretném felmutatni, hogy mennyit tudok. Muszáj volt még bevásárolnom gyorsan egy szebb ünneplőt, mert a jelenlegieket mind „kinőttem". Megkértem Melody-t is, hogy kísérjen el, hiszen szükségem volt az ő néző pontjára is. Szombat reggel találkoztam is vele a plázában, szerettem volna minél hivatalosabbnak tűnni.

Melody: Talán feketét kéne választani, az a legideálisabb.

Constance: Nem az a normális amúgy is?

Melody: Van aki vöröset vagy kéket vesz föl, bár nem igazán sejtem miért.

Constance: Értem, hát talán egy blúz is megteszi.

Melody: Jó döntés. Dakota nem jött veled?

Constance: Mostanában sokat aggódik, mert az orvos szerint elég kicsi még a magzat.

Melody: Gondoltam már rá hogy kicsi a hasad ahhoz képest, hogy már hat hónapos terhes vagy, de nem tudtam, hogy ennyire komoly.

Constance: Annyira nem, csak azt mondta, hogy a gének miatt lehet.

Melody: Te is kicsi voltál?

Constance: Fogalmam sincs... egy kép sincs rólam és... Áh!

Rájöttem, hogy eddig sohasem próbáltam megkérdezni a kórházban, ahol születtem, hogy megnézhetem ezen az anyakönyvi kivonatot. Megtudhatnám róla hogy kik a szüleim.